2025.02.27.
Vigyázz velük: 4 tésztafajta, amit sokkal könnyebb túlfőzni
A tésztának szinte mindene az állag, érdemes hát tényleg odafigyelni, hogy járunk el, amikor a lobogó vízbe szórjuk a szemeket, szálakat. Akadnak ugyanis olyan tésztafajták, amelyeket meglepően könnyű szétfőzni.
A tészta egy szerény alapanyag, mégis érdemes körültekintően főzni vele, ugyanis, ha nem trehánykodjuk el a dolgot, a szétmállott, gumis állag helyett karakteres, texturálisan izgalmas fogásokat kaphatunk. De nem elég a főzés idejére ügyelni, azt is vegyük figyelembe, hogy milyen tésztafajta kerül a forró vízbe – szignifikáns eltérések mutatkozhatnak ugyanis a különböző alakú és nagyságú tészták puhulási ideje között. Kerüljük el a túlfőzést, őrizzük meg a kellemes al dente állagot, kifejezetten az alábbi tésztafajtáknál!

4 tésztafajta, amit sokkal könnyeb túlfőzni
Laska/csuszatészta
Első blikkre szinte lehetetlennek tűnhet a csuszatészta túlfőzése, hiszen a rendszertelen méretű, mégis nagyobbnak számító lapok épp olyannak mutatják magukat, amelyek jó hosszú időt igényelnek a forró fürdőben. Azonban nem szabad megfeledkeznünk két dologról a laskatészta esetében.
Az első a lapok vékonysága: mivel ezek egészen laposra nyújtott tészták, nagy területük ellenére jóval gyorsabban puhulnak meg, mint például egy vastagabb lasagnelap. Sőt, a nagy felület inkább a puhára fővést gyorsítja.
Egy másik fontos tényező a „duplán főzés”: minden olyan esetben, ha tésztaként és nem levesbetétként vetjük be a lapokat, számoljunk azzal, hogy a leszűrés még nem vet véget a tészta puhulásának. A túrós csusza esetében például további hőkezelés vár a tésztalapokra a tejfölös-túrós serpenyőben.
Túrós tészta pirított szalonnával
Laskaleves
Krumplis tészta, avagy gránátos kocka
Cérnametélt
Alapvetően leszögezhetjük, hogy minden levesbetét és aprószemű tészta sokkal hajlamosabb a túlpuhulásra. Ennek nyilvánvaló oka a kis méret, ami rögtön rövidebb főzési időt von maga után: erről tájékozódjunk a csomagoláson.
A cérnametélt külön kényes a betétek között: hajszálvékony szálai szinte azonnal szétfőnek, ha túllépjük a megszabott időkorlátot. Ha forró levesben landol majd a metélt, úgyis tovább puhul, ezért az előfőzés során adhatunk neki alapból kevesebb időt. De például egy vargabélesben sem árt, ha marad valamennyi harapós textúra a tésztában.
Aranyló tyúkhúsleves
Húsvéti zöldséges tésztafelfújt
Lágy vargabéles
Bucatini/makaróni
Kinézete miatt sokan keverik az egyszerű spagettivel, azonban a bucatini vagy makaróni (előbbi Olaszországban honos és vékonyabb, mint a magyaros makaróni) hosszú szálai belül üregesek. Ennek fő szerepe a szószok és mártások alaposabb felvétele, azonban van egy olyan mellékhatása is, amivel sokan nem számítanak.
Az üreges belső gyorsabb főzést eredményez, ami természetesen már beszámításra kerül a csomagon feltüntetett percekben: nem kell tehát levonnunk ebből az időből, de jobb, ha inkább megkóstolunk korábban egy-egy szálat, nehogy túlpuhuljon a tészta.
A tökéletes milánói makaróni
Tavaszi spárgás carbonara
Milánói makaróni Dacota konyhájából
Orzo
Már itthon is egyre népszerűbb az aprószemű olasz tészta, amit levesekben, ragukban vagy egytálételekben is bevethetünk. Mindegy azonban, mit készítünk vele, kóstoljuk rendszeresen a kis szemeket, mert egyik pillanatról a másikra elveszíthetik kellemes, roppanós állagukat.
Olasz csalánleves tésztával
Szuperzöld vegán orzórizottó
Manestra, a görög paradicsomos tészta
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a hasznos konyhai tanácsokat, tippeket is fogadd meg:
- Árulkodó jelek: ha így néz ki a süteménytészta, valamit elrontottál
- Hagyd a boltit! Íme a házi tortellini elkészítésének egyszerűsített lépései
- 3 konyhai folyamat, amihez inkább ne használj mikrót
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























