2025.04.25.
6 hibátlan indiai étterem Budapesten, a kifőzdétől a vegetáriánuson át a klasszikusig
Az indiai konyha számomra maga a megnyugvás. Bármennyire feszült vagyok, bármennyire rossz a kedvem, az indai ételek telt ízeitől, melegségétől, a fűszerek gazdagságától valahogy azonnal helyre áll a világ rendje. Nem véletlen, hogy lelki bánatra mindig csirke tikka masalát főzök, bár tudom, hogy a szigorúan vett, autentikus indiai konyhába ez már nem férne bele. Amikor azonban nincs kedvem a konyhában pepecselni, jólesik a tudat, hogy Budapesten több indiai éttermet találni, ahol biztos megtalálom a kedvemre való falatokat.
Az indiai fogásokban ráadásul az is jó, hogy megoszthatóak, így minél többen ülünk egy asztalhoz, annál többfélét kóstolhatunk. Most mutatok is 6 budapesti indiait kifőzdétől kezdve a vegetáriánuson át a klasszikusig, ahova érdemes ellátogatni.
Murgh makhani, azaz indiai vajas csirke
Palak paneer házilag
NAAN Kenyér
Életem biztos pontja – Hathi Indiai Kifőzde
Egy ideig a munkahelyem közelében a Hathi volt szinte az egyetlen opció, ha ízletes, meleg ételt akartam enni ebédre, így amikor először betértem hozzájuk, még csak a praktikum vezérelt. Később azonban már meg is szerettem ezt a helyet, mert az ételek jóízűek voltak, a fokhagymás naan pedig verhetetlenül finom. Az étlapon mindig megtalálhatóak a kemencében sült ételek, a csirke-, rák- vagy épp bárányalapú fogások, vegetáriánus opciók és különféle lassik is. Amikor épp nem kókuszos csirkét kértem, akkor az én kedvencem a palak paneer volt, azaz az indiai spenót kis sajtkockákkal, hozzá pedig egy pohár mangó lassi, úgyhogy már a harsogó színekkel el tudtam volna telni, de szerencsére az ízekre sem volt panasz. Ebédidőben érdemes időben érkezni, mert a környék irodistái is tudják, hogy hova kell menni, ha igazán finomat ennének, de még akkor is megéri a hely a várakozást, ha nagy a sor. Legalább van idő kigondolni, hogy mit kérünk.
Budapest, Gyöngyösi sétány 4.
Nyitvatartás: hétfő-szombat 11.30-20.00
Ami gyors, az nem mindig egészségtelen – Indigo Express
Amikor az első egységüket megnyitották, nagyon kíváncsi lettem az Indigo Expressre, mert érdekelt, hogy kvázi gyorséttermi körülmények között mit fognak kihozni az indiai konyhából. Nem mondom, hogy nem volt bennem némi szkepszis, de azt is be kell ismerjem, hogy a végeredmény nagyon kellemes meglepetés volt, ugyanis:
a hely ár-érték aránya szerintem kiváló, az ételek finomak, az étlapon megtalálhatóak az indiai konyha világszerte legnagyobb kedvencei és klasszikusai, arról nem beszélve, hogy mindenből van vega opció is, így az sem marad ki a buliból, aki nem tud/akar húst enni.
Van háromféle leves, különféle bowlok, saláták, van szamósza is, azaz ropogósra sütött tésztabatyu. Tulajdonképpen óriási szerencse, hogy ilyen töltött tészták szinte minden nemzet konyhájában akadnak, szomorúbb hely lenne a világ nélkülük. Visszatérve azonban az Indigo Expresshez, a legjobb az étlapon mégis a Thali menü. Ezek a tálcák, amiken mindenből akad egy kicsi, tökéletesek, ha nem akarjuk túlenni magunkat mondjuk délben, de szeretnénk valami valóban ízletes és laktató ebédet választani. Egy kis hús vagy paneer, egy kis dahl, naan, rizs, zöldségek, talán még a dietetikusok is elismerően csettintenének egy ilyen jól megkomponált tál láttán.

Indigo Express / forrás
Budapest, Nyugati tér 1. // Hercegprímás utca 2.
Nyitvatartás: a két egység eltérő nyitvatartási idővel üzemel, bővebb információt a weboldalon találsz
Ha húsmentesen kérnéd – Govinda
Mint sokaknak, nekem is megvolt az a téves elképzelésem, hogy a húsmentes ételek unalmasak és íztelenek. Aztán egyszer úgy alakult, hogy az aktuális munkahelyem irodája alatt pont üzemelt egy Govinda étterem, és mikor nem vittem magammal ebédet, hozzájuk szaladtam le elemózsiáért. Azonnal megváltozott a vegetáriánus ételekről alkotott elképzelésem, mert rájöttem, hogy ez sokkal ízletesebb, gazdagabb, a szó szoros értelmében színesebb, mint amit valaha is elképzeltem. A Govindában nem csak indiai ételek vannak, de a napi menüben mindig akad indiai fogás is, például személyes kedvencem, a subji. A subji alatt az indiai gasztronómiában mindig valamilyen zöldséges ételt értenek, a Govindához hasonló helyeken általában többféle zöldség összesütésével készült egytálételre kell gondolni. Ezek rendszerint nagyon finom és laktató fogások, arról nem beszélve, hogy hihetetlenül inspirálóak lehetnek annak, aki épp kacérkodik a gondolattal, hogy kevesebb húst enne a mindennapokban. Én a Papnövelde utcai Govindát látogattam, de megtalálhatjátok őket Csillaghegyen, sőt, Debrecenben és Egerben is.

Govinda / forrás
Budapest, Papnövelde utca 1.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 11.30-16.00
Autentikus, laktató, és mindenki talál kedvére valót benne – Haveli
A Szinyei Merse utcában található Haveli indiai étterembe egyszer úgy keveredtem be, hogy a környéken járva ráeszméltem, hogy mindjárt éhen fogok halni, és vagy eszem valamit gyorsan, vagy a Kodály körönd környékén hamarosan réztábla őrzi majd a nevem. A Haveli étlapján több mint száz fogás található, ezek között bőven akad vegetáriánus is, például az egyik kedvencem, a baingan bhartha, ez az indiai fűszerezésű padlizsánkrém, vagy a hagyományos fűszerezésű hagymás sült gomba. Persze vannak halas, bárányos, csirkés ételek is, különféle lassik, rotik és naanok, úgyhogy ezen a helyen tényleg elképzelhetetlen, hogy bárki éhes maradjon. Feltéve, hogy szereti az indiai konyhát. De hát miért ne szeretné?

Haveli / forrás
Budapest, Szinyei Merse utca 1.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.30-23.00
Óbuda kedvence – Maharaja
Maharaja éttermet többfelé is találni, ott vannak például a Csengery utcában, van egy egységük Szentendrén is, én most mégis a Bécsi úti étteremről szeretnék néhány szót szólni. Aki töltött már el munkanapot Óbuda ezen részén, pláne többet, az tudja, hogy egy idő után az ember úgy érzi, hogy már mindenhol ebédelt kétszer, és nem tud többet úgy tenni, mintha tényleg kívánná a menzás kétfogásost. Na, ilyenkor jön jól, ha ajánlást kérünk a környéken ismerős barátainktól, mert előbb-utóbb valaki el fog küldeni bennünket a Maharajába. Ez nemcsak azért örömteli, mert már minden jólesik, ami új, hanem azért is, mert itt tényleg finom indiait lehet enni. Arról nem beszélve, hogy kérhetünk különféle falatkákat is, például csirkepakorát, papardamot, szamószát vagy épp tandoori csirkeszárnyakat is. Tehát nemcsak akkor opció a Maharaja, ha leülnénk, és amúgy nyugalomban megebédelnénk, hanem akkor is jó választás, ha a baráti társaságunkkal szeretnénk falatozni, és néhány ital mellett kellemesen elbeszélgetnénk. Azért úgy általában mégis azt javaslom, hogy aki ott jár, adjon egy esélyt a csípős mangótikkanak, de ez csak egy ötlet, ami nekem egyszer már bevált.

A Maharaja csirke tikka masalája / forrás
Budapest, Bécsi út 89-91.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 11.00-22.00
Akik nélkül nincs ilyen lista – Pándzsáb Tandoori
Tízből nyolc fővárosi, aki életében evett már jó indiait, és nem bánta meg, az ebbe a Pannónia utcai étterembe fogja irányítani a gyanútlan érdeklődőt, aki maga is szeretne hasonló élmény részesévé válni. Érdemes rájuk hallgatni, mert a Pándzsábban, túl azon, hogy isteniek az ételek, megvan az az autentikus hangulat, amit egy ilyen helytől várunk.
Állandó a teltház, folyamatos az alapzaj, a nyüzsgés, jó a hangulat, és tényleg minden milliméter azt az érzést kelti bennünk, hogy egy valódi indiai étteremben járunk.
És az érzés csak fokozódik, miután megkóstoltuk a főztjüket. Az én kedvencem a feketeborsos csirke és a paneer saslik, de bármennyire is szeretek a megszokottra támaszkodni, mégis azt mondom, hogy próbáljatok ki mindent, amit csak lehet, mert ha valahol megéri a kísérletezés, akkor ebben az étteremben biztosan.

Pándzsáb Tandoori / forrás
Budapest, Pannónia utca 3.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 12.00-22.00
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép: Maharaja
Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:
- 6 hely Budapesten és vidéken, ahol a legfinomabb hurkát és kolbászt találod
- Mákos guba, máglyarakás, madártej: 5 étterem, ahol a legfinomabb desszertklasszikusokat találod
- Mutatunk 8 helyet, ha a legfinomabb húslevest keresed a fővárosban vagy vidéken
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















