Advent

2020.12.11.

Tippek, hogy jövő karácsonykor is gyönyörködhess a mikulásvirágodban

Nosalty profilképe Nosalty

Neked is maximum a karácsonyt éli meg a mikulásvirágod? Most mutatjuk, mit kell tenned, hogy jövőre ne kelljen újat venned!

Az adventi és karácsonyi időszak egyik legkedveltebb szobanövénye a mikulásvirág. Sokan azonban csak addig gondozzák, ameddig virágzik, aztán, ha már kevésbé mutatós, egyszerűen kidobják, pedig némi odafigyeléssel még sok szezonon át gyönyörködhetünk ebben a csinos piros virágú szobanövényben – írja az agrarszektor.hu, jótanácsokat adva a mikulásvirág további gondozásához.

Nem egyszerű, de nem lehetetlen

Ahhoz, hogy újravirágoztassuk a növényünket, fontos betartani néhány szabályt. Ez a fajta növény nem nagyon szereti a meleget. Körülbelül 18-24 fok körül érzi igazán jól magát, de ahhoz, hogy virágozzon, nem ajánlott 21 fok feletti helyen tárolni, ugyanis akkor már nem tud fejlődni.

Nyáron nyugodtan kiteheted a szabadba, hiszen nagy a fényigénye, persze a tűző napot nem tűri jól. Ha sikeresen túlélte a nyarat, akkor érdemes otthon, a tervezett virágzás előtt 10 héttel már napi 12 órát mesterséges sötétben tartani: minden nap, pontban délután négykor tegyünk rá egy kartondobozt, és hagyjuk rajta 12 órán át! Azért fontos, hogy minden nap pontosan ugyanabban az időpontban rakjuk rá a dobozt, mert ez indítja be a rügyképződést.

Mivel meglehetősen vízigényes növény, amikor virágzik, érdemes mindig nedvesen tartania földjét. Szeptemberig érdemes minél többször megmetszeni, mert annál sűrűbb lesz. Fontos azonban, hogy mielőtt szeretnénk, hogy virágozzon, már ne vágjuk meg, mivel az a virágzás rovására mehet.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

A rengeteg visszautasítás után saját sütizőt nyitott a Down-szindrómás lány

Advent

A rengeteg visszautasítás után saját sütizőt nyitott a Down-szindrómás lány

Egy valódi sikersztori, ami így, karácsony előtt kétség kívül megmelengeti a szíveket. Igen, még akkor is, ha egy igazi Grinch vagy!

Nosalty

Mutatjuk, melyek azok az ételek, amelyekből nem érdemes biot venni

Advent

Mutatjuk, melyek azok az ételek, amelyekből nem érdemes biot venni

Gondoltad volna, hogy sokszor nincs is különbség a bio és a hagyományosan előállított termékek között?

Kessel Krisztina

Hiány lehet az egyik kedvenc szaloncukrunkból a járvány miatt

Advent

Hiány lehet az egyik kedvenc szaloncukrunkból a járvány miatt

Alig pár hét van hátra karácsonyig, és szép lassan mindenki elkezd azon gondolkozni, milyen szaloncukrot akasszon a karácsonyfára, milyen ízvilágú finomság kerüljön az asztalra. Feljövőben a minőségi, prémium szaloncukrok 2020-ban.

Nosalty

5 egyszerű trükk, hogy ne kússzon fel rád egyetlen ünnepi pluszkiló sem

Advent

5 egyszerű trükk, hogy ne kússzon fel rád egyetlen ünnepi...

Mutatunk 5 egyszerű, mégis nagyszerű trükköt, hogy ne kússzon fel rád egy árva ünnepi pluszkiló sem!

Nosalty

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept