Eszcájg

2020.11.30.

Tiramisu, az eperszezon megkoronázása

Dávid profilképe Dávid

Te idén készítettél már epres tiramisut? Nem? Akkor sokáig nem várhatsz vele, mert rögvest vége az eperszezonnak, és vétek lenne ezt kihagynod.

Két évvel ezelőtt csak vártam és vártam, hogy olcsóbb legyen az eper. Annyira kitartó voltam, hogy a végén elment mellettem az eperszezon, és semmi érdemlegeset nem csináltam a kedvenc nyári gyümölcsömből. Aztán következő évben megfogadtam, hogy ez többé nem fordulhat elő, és ehhez idén hű is maradtam.



Epres-pisztáciás tiramisu recept - Kattints!

Amikor már megfizethető áron lehetett hozzájutni, és nem a görög óriás szemű importot árulták, akkor bele is húztam, és bizton állíthatom, hogy idén nem maradt hiányérzetem. A tavalyi kedvencem ez a torta volt, aminek az elkészítése nem kis feladat, de garantáltan megéri. És hogy mi az idei kedvencem? Az epres tiramisu. Ez azért volt számomra újdonság, mert kövezzetek meg, de én a hagyományos tiramisunak nem vagyok nagy rajongója. Minden bizonnyal a kakaó miatt, mert ugye a csokoládéval sem vagyok nagy barátságban. Idén viszont kóstoltam egy epres változatot, és imádtam. A maga egyszerűségével és kerek ízeivel. Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy ez nem egy kifinomult desszert, de ez badarság! Ha jó alapanyagokból készítjük, akkor igenis az.

A tiramisuval szemben a legnagyobb kétség a babapiskótával szemben fogalmazódik meg. Ez teljesen jogos, hiszen ezekben a kekszekben sokszor rengeteg a felismerhetetlen és oda nem való összetevő, a töménytelen mennyiségű cukorról nem is beszélve. Ha kicsit jobban szétnézünk a polcon, akkor viszont találunk olyat, ami teljesen rendben van, és nem fogunk szörnyülködni, ha elolvassuk a hátoldalán a címkét. A másik választási lehetőségünk, hogy mi magunk készítjük el. Én is csináltam már, nem nagy ügy, de ezzel ugye a tiramisu lényegét öljük meg, azaz hogy nem kell hozzá sütögetni.



Epres-pisztáciás tiramisu recept - Kattints!

Az eper-pisztáciapárost már egyszer bevetettem, és ebből a sütésből maradt egy adag zöld mag, amit most ehhez használtam fel, nagyon jót tett neki. A mascarponekrémet spékeljük meg némi vaníliával, és tényleg csak kevés porcukorral, mert akkor jó, ha épphogy édes, nem szabad túlcukrozni. Mint ahogy túlkeverni sem: ha robotgéppel nekiesünk, akkor másodpercek alatt tönkretehetjük, mert kicsapódik, úgyhogy csak óvatosan!

Zene rétegezéshez:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept