2026.06.20.
Helló-szia, szőke Tisza! – 8 étterem, bisztró és halászcsárda a Tisza mentén, amit szeretettel ajánlunk
Amikor már azt hinnétek, mindent láttatok, érdemes körülnézni, mert a legszebb, legváratlanabb meglepetések mindig karnyújtásnyira vannak. A Tisza vidéke gyönyörű, természeti kincsekben gazdag, és ha nyáron épp arra vágynátok, hogy kicsit kiszakadjatok a városi forróságból és zűrzavarból, érdemes erre kirándulni. Mi most ajánlunk nyolc helyet a Tisza és a Tisza-tó környékén, hogy a nagy kirándulások közepette nehogy éhesek maradjatok!
Ferdinánd Bisztró
Kunmadaras ugyan nem a Tisza partján fekszik, a Tisza-tó viszont közel van hozzá, így a környék természeti adottságait jócskán ki lehet élvezni. No, meg persze Kálmán Éváék vendégszeretetét, házias ízeit és isteni ferdinándját is. Ez a házias, kelt tésztás sütemény annyira finom, hogy aki egyszer megkóstolta, az biztos újra enni akar majd belőle, még szerencse, hogy elvitelre is lehet kérni.
Az alföldi kötöttgaluska-levest kár kihagyni, bár az én kedvencem a lengyel zurek. Vannak egytálételek, frissensültek, rántott pecsenye kacsamáj, hamburgerek, pizzák és vegetáriánus fogások is.
Előrendelés esetén hájas tésztát is készítenek, szóval nekem a Ferdinánd maga a földre szállt mennyország, és talán épp ezért merem bátran ajánlani nektek is.

Ferdinánd Bisztró
Kunmadaras, Kunhegyesi út 14.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 10.00-20.00
Poroszlói Rétesház
Nekem a rétes olyan, mint a palacsinta. Mindig szívesen eszem belőle, tulajdonképpen bármikor igent tudok mondani rá. A rétes-ízlésem kicsit konzervatív, de senkit nem tartanék vissza a kísérletezéstől. A Krusper család vállalkozása Poroszlón már óriási közönségkedvenc lett, az ország minden tájáról jönnek hozzájuk, és egy kiadós kirándulás után jól is esik megállni náluk.
Az isteni rétesek mellett sokféle házi sütemény készül itt, és arra is készen állnak, hogy kirándulócsoportokat menüztessenek, persze csak előzetes bejelentkezés alapján. Itt is előfordul a hájas tészta, milyen csodás ez a vidék, hát nem?
Házias ízek, kedves vendéglátás, és töltelékben gazdag rétes, hát mi kell még egy kiadós nyári bringatúra után?

Poroszlói Rétesház
Poroszló, Kossuth Lajos út 59.
Nyitvatartás: szerda-vasárnap 10.00-16.30
Alkimista Kulináris Műhely
És akkor most nézzünk egy egészen másfajta gasztronómiai élményt, méghozzá Szegeden, a napfény városában, ami szintén nagyon közel áll a szívemhez. Katkó Krisztina az Alkimista alapító séfje, olyan éttermet álmodott Szegedre, ahol tényleg az alapokhoz nyúlnak vissza. Valaha az Alföld vidéke nemcsak az ország élelmiszerellátása szempontjából volt jelentős, arra is hatással volt, milyen ételek készültek a magyar konyhákon.
Épp ezért az Alkimistában a szezonális, helyi alapanyagokhoz nyúlni, a gasztronómiai örökségüket huszonegyedikszázadi módon felhasználni nem póz, és nem is csak divatolás. Ebben van minden, amit konyháról, ételekről, vendéglátásról gondolnak.
Az Alkimista vacsoranaptárában mindig ott a tematika, piros gyümölcsök, a kisvendéglők világa, aratómenü, egészen augusztus végéig izgalmasabbnál izgalmasabb nyári vacsorákon vehetünk részt. Ha valaki különleges, tartalmas vacsoraélményre vágyik, tervezzen úgy, hogy eltölt egy egész hétvégét Szegeden, és foglaljon időben Krisztináékhoz.

Alkimista Kulináris Műhely
Szeged, Kelemen utca 2.
Nyitvatartás: csütörtök-szombat 18.00-23.00
Galuschka Bistro & Garden
Tokaj, aszú, mindenkinek ez az első képzettársítása, nyilván nem ok nélkül, de most lépjünk egy kicsit távolabb a boroshordóktól. Hihetetlenül szép környéken járunk ugyanis, mikor először jártam erre, egyből arra gondoltam, hogy bár jöttem volna korábban. A Galuschka nem csak egy tokaji étterem. Tokaj múltjából, történelméből inspirálódnak, már az étteremnek otthont adó épület is történelmi, az 1890-es nagy tokaji tűzvész után épült.
Abszolút klasszikus menüvel dolgoznak, de a kacsamájterrine mellett elfér a sült cékla fügelekvárral és termelői kéksajttal. A tojásos galuska római salátával és tökéletes tojással egyszerűen zseniális, a belga csokival és kardamommal készült lúdláb pedig megmutatja, hogy egy klasszikus receptet nem kell kifordítani önmagából ahhoz, hogy egy kicsit felfrissítsük a színeit.
Tökéletes vacsorahelyszín, elképesztően hangulatos, elegáns, de nem merev miliővel, és persze a környék kiváló boraival.

Galuschka Bistro & Garden
Tokaj, Bethlen Gábor út 13.
Nyitvatartás: szerda-vasárnap 12.00-22.00
Tiszacsegei Halászcsárda
Na, ha már a Tiszánál járunk, jöjjön egy klasszikus halászcsárda, anélkül ugye minek is kirándultunk a környéken? A csegei Halászcsárda fogalom, de szeretném megnyugtatni a kiránduló társaság minden tagját, az is talál majd valami kedvérevaló finomságot, aki egyébként nem halas típus. Most viszont térjünk vissza azokhoz, akik a hal kedvéért jöttek. A csegei szélesmetélt füstöltharcsával kihagyhatatlan, ahogy a haltepertő is. Utóbbit egyébként mindig érdemes megkóstolni, a haltepertő minőségéből lehet következtetni rá, hogy lesz-e értelme újabb fogásokat rendelni vagy sem. Négyféle halászléből lehet válogatni, külön lehet kérni halbelsőséget is, ha valaki szereti. Rengeteg halételből válogathatunk, gyerekkorom kedvence, a rántott pontypatkó is szerepel az étlapon, az ínyencek kedvéért pedig elárulom, hogy békacombot is lehet rendelni. Most, hogy mindenkit meggyőztem, irány Tiszacsege!

Tiszacsegei Halászcsárda
Tiszacsege, Tiszavirág utca 2.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 10.00-20.00
Sulyom Tájétterem
Sarudról halvány gyerekkori emlékeim vannak, a sulyomról pedig az jut eszembe, hogy beleszúrt a lábamba, gondolom nem vagyok egyedül ezzel fájdalmas tapasztalattal. Annak érdekében, hogy ezt elfelejthessük, irány a Sulyom tájétterem. A SVÉT tagjai közé fogadott étteremben gyerekeket és kutyákat is szívesen látnak, ami nyilván fontos szempont, ha az ember megpróbálja megtervezni, hogy mikor hol eszik a csapat egy tiszai kirándulás közben.
Érdemes megkóstolni a fehér halászlét, Heves megye minősített tájételét. Ezt a sok hagymával, fehérborral készült ételt itt édeskömény-szárzeller salátával teszik még izgalmasabbá, és természetesen Egri Csillagot használnak hozzá.
A szürkeharcsa-paprikásuk is frenetikus, de szerintem érdemes esélyt adni a nyári étlap leendő sztárjának, a fermentált káposztakrémmel és grillezett káposztával készült cvekedlinek is. Aki valaha gondolkodott már azon, hogy kell egy népszerűtlen dolgot hatásosan rebrandingelni, az vegyen példát a Sulyomról, mert ez a tökéletes irány.

Sulyom tájétterem
Sarud, Kossuth Lajos út 2.
Nyitvatartás: csütörtök és vasárnap 12.00-20.00, péntek-szombat 12.00-22.00
Lilaakác kisvendéglő
Feltétlen rajongója vagyok a kisvendéglőknek, persze csak akkor, ha a gulyáslevest és a rántottmindent kellő komolysággal készítik, és nem csak alibiznek, hogy éhes vándornak úgyis jó lesz. Az abádszalóki Lilaakácnak elképesztően hangulatos kerthelyisége van, igazi, kellemes kockás abroszos hely.
Az étlap igazán klasszikus, kétféle krémleves, húsleves és gulyás, különféle frissensültek, az elmaradhatatlan bőségtál három főre, sajttal-sonkával töltött csirkemell, csupa nagyágyú.
Palacsinta vagy épp gesztenyepüré desszertnek, és utána csak a kellemes pihegés marad egy napsütéses nyári délutánon. Strandolás után mindenképpen harapjatok itt valamit, tökéletes retró élmény, a jobbik fajtából.

Lilaakác kisvendéglő
Abádszalók, Blaha Lujza tér 3.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 12.00-19.00, péntek-vasárnap 12.00-20.00
HelloHal Halfalatozó
Édesvízi halból készült, finom, friss halétel a Tiszánál, lehetőleg gyorsan. Nos, aki erre vágyik, annak a HelloHal a célállomás. Gyorsan mondom, el ne felejtsem, hogy van náluk fish’n’chips, nagyon finom, harcsából és süllőből is lehet kérni, de a gyorsételek kedvelői halburgert, halgyrost is kérhetnek. A halkolbász az egyik legizgalmasabb fogás, mustárral és savanyúsággal tálalják, akik szeretnek kísérletezni, mindenképp kóstolják meg.
Van halászlé, hal grillezve és rántva, ha pedig győz a bőség zavara és nem tudtok választani, kérjétek a haltálat két főre, és akkor mindenből jut egy kicsi.

HelloHal Halfalatozó
Tiszaörvény, Kinizsi út 2/a
Nyitvatartás: hétfő, csütörtök-vasárnap 11.00-20.00
Címlapfotó: Ferdinánd Bisztró
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Lekváros linzer
Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept













