2024.09.14.
Ezt az 5 ételt edd gyakrabban, ha szép arcbőrt szeretnél, és akár éveket is letagadhatsz
Akadnak köztük olyan alapanyagok is, amelyekről eddig mi is azt hittük, hogy csak rontanak a bőrünk állapotán.
A tökéletes bőr sokak vágya, hiszen az arcunk az, amit nap mint nap a világ elé tárunk. Hogy ezt elérjük, többféle módszerhez, illetve ezek kombinációihoz fordulhatunk: járhatunk rendszeresen kozmetikushoz, különböző arckezelésekre, kialakíthatunk egy soklépéses arcápolási rutint krémekkel, szérumokkal, illetve pakolásokkal, és még sorolhatnánk. Ezek mellett viszont hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról az igazságról, hogy a bőrápolás belülről kezdődik.

Ezt az 5 ételt edd gyakrabban,ha szép arcbőrt szeretnél: éveket is letagadhatsz tőlük
Sokat számít az, hogy mennyi vizet fogyasztunk naponta, de legalább ilyen fontos az is, hogy mit eszünk. Ahogy egyes ételek, például a túl zsíros, túl fűszeres vagy túlságosan feldolgozott ételek bőrproblémákat okozhatnak, addig más alapanyagok szebbé tehetik a bőrképünket.
Carolina Schneider, a Daily Harvest táplálkozási tanácsadója, Dr. Macrene Alexiades, kettős szakorvosi vizsgával rendelkező bőrgyógyász és a New York-i Dermatology and Laser Surgery Center alapítója, valamint Holiday Durham regisztrált dietetikus most felsorolja, hogy mely ételekből érdemes többet fogyasztani, ha mi is szép arcbőrt szeretnénk.
Nézzünk néhány alapvetést!
A cinkben gazdag ételek, mint a tökmag, a lencse, a bab és a kesudió, támogatják a bőr egészségét azáltal, hogy szabályozzák a faggyútermelést és csökkentik a gyulladást. A cinkben gazdag ételek különösen hasznosak lehetnek a hormonális egyensúlyhiány kezelésében, hiszen ez gyakran irritálja a bőrt. A cink emellett szerepet játszik a faggyútermelés szabályozásában, mivel csökkenti a férfi hormonok (androgének) mennyiségét. (Ezek a hormonok hozzájárulhatnak az aknéhoz és a zsíros bőrhöz.)
Az elszíneződést és a hegesedést is pozitív irányban befolyásolhatják az általunk fogyasztott ételek, különösen azok, amelyek gazdagok antioxidánsokban, fehérjében és C-vitaminban.
Ilyen például a málna, a kelkáposzta, a spenót, a brokkoli és a sárgarépa – ezek csökkentik az oxidatív stresszt, amely a bőrpigmentációs rendellenességekhez, például a melazmához kapcsolódik.
Most pedig nézzük azt az öt alapanyagot, amelyek több szempontból is előnyösek, ha szép arcbőrre vágyunk.
A legjobb ételek a szép arcbőrért
A zsíros halak – mint a lazac és a szardínia – tele vannak gyulladáscsökkentő összetevőkkel. De gazdagok omega-3 zsírsavakban is, amelyek szerepet játszanak a bőr lipidgátjának fenntartásában, ami elengedhetetlen lehet a hidratáltság és a környezeti károk elleni védelem szempontjából.
Nemcsak finom és sokoldalú, a paradicsom fogyasztása javíthatja a bőr textúráját is. A paradicsomban található likopinról bebizonyosodott, hogy javítja a bőr textúráját és minőségét. Köztudott, hogy a testünk hajlamos az oxidatív stresszre, amelyet az antioxidánsok egyensúlyhiánya okoz – itt jön a képbe a likopin, ami csökkentheti a fizikai mellékhatásokat és javíthatja a bőr általános egészségét.

Finom ételekkel szépülhetünk

Ezeket az ételeket edd, ha szép hajra, bőrre és körömre vágysz
A halakhoz hasonlóan a dió is gazdag omega-3 zsírsavakban és cinkben, amelyek mindegyike kulcsfontosságú a bőr egészsége szempontjából. Az omega-3 zsírsavak segíthetnek fenntartani a bőr nedvességgátját, míg a cink fontos a bőr gyógyulása szempontjából. Sokan mondják, hogy a magvaktól és a dióféléktől pattanások jelennek meg rajtuk, pedig ezek valójában jó zsírok. Ha ízesített, sózott, fűszerezett változatot fogyasztunk belőle, az viszont tényleg rossz hatással lehet a bőrünkre.
A szervezetben rengeteg kollagén található, aminek a termelését mi is fokozhatjuk, ha C-vitaminban gazdag ételeket fogyasztunk. A kaliforniai paprika például remek választás, hiszen elképesztően magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik. Emellett a benne található karotinoidok, például a béta-karotin, szintén segítenek megvédeni a bőrt a napsugárzás okozta károktól, így a bőr egészségesebb és élettel telibb lesz.
A tápanyagban gazdag ételek nemcsak a tiszta bőr elérésében segítenek, hanem meg is védhetik a bőrt a káros környezeti hatásoktól. A napraforgómag például tele van E-vitaminnal, egy erős antioxidánssal, ami segíthet megvédeni a bőrt, például a napsütés káros hatásaival szemben, miközben támogatja a bőr gyógyulását és regenerációját.
Még több szépségápolás:
- Sosem gondolnád, melyik fűszer segíthet a hajhullás megállításában
- 7 rossz szokás, amit hagyj el, ha lassítanád a ráncosodást
- Ez az 5 étel a legrosszabb a bőrnek az orvosok szerint
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Címlapról ajánljuk
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...
Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept












