2020.11.30.
Több mint 10 millió forintot spórolt meg egy férfi 8 év alatt azzal, hogy megnézte, mit tett a kosarába!
Egy 28 éves férfi, aki magát leárazásfüggőnek tartja, úgy vallja, élhetünk luxuséletet úgy is, hogy közben nem költünk vagyonokat. Tippek, amiket te is hasznosíthatsz!
Tom Church ma már főállásban vezeti saját oldalát, a LatestDeals nevű site-ot, ami mára több mint 600 ezer lelkes, spórolni vágyó felhasználót tudhat magáénak. Az oldal profilja a költséghatékonyság és a különböző boltok és szolgáltatók legjobb ajánlatainak összegyűjtése.
Már gyerekkorában is szeretett pénzt megtakarítani
Tom egészen fiatalon ébredt arra rá, mi tölti el földön túli örömmel, ez pedig a spórolás volt. A megtakarítás rejtelmeibe zongoratanárnője vezette be, aki elültette az akkor 8 éves fiú agyában azt a gondolatot, miszerint ha valamit féláron vesz meg, az olyan, mintha megduplázná a pénzét.
20 éve vallja, hogy a jó élethez nem kell feltétlen gazdagnak lenni. A férfi blog formájában, 2016-ban kezdte megosztani másokkal is, ha talált egy-egy jó ajánlatot, de saját spórolási trükkjeit sem tartotta meg magának. A közösség gyorsan nőtt, és mára már főállásban segít az embereknek abban, hogy jobban kijöjjenek a konyhapénzből. Tom elmondása szerint régi álma vált ezzel valóra: ő maga tárgyal a legnagyobb üzletekkel, márkákkal is, hogy a tagok - reklám fejében - kedvezményt kapjanak.
Az ételtől és a ruhától kezdve a nyaraláson át a táncórákig szinte mindenre gondol, és igyekszik a legkedvezőbb árakkal előrukkolni. 8 éve egy hosszútávú megtakarításba kezdett: minden fizetés alkalmával félretett, befektetett 500 fontot (körülbelül 176 ezer forintot), ezzel megakadályozva, hogy elköltse a pénzt. Így sikerült 8 év alatt majdnem 11 millió forintot összegyűjtenie.
Mivel Tom nagyon megnézi, hogy mit hol vesz, ezért azokon a dolgokon, amiket igazán szeret, nem kell spórolnia, jár nyaralni, sőt, Michellin-csillagos éttermekben is tud enni. Szeretné megmutatni az embereknek, hogy egy, a jelenleginél jobb életszínvonalat is kialakíthatnak maguknak ugyanannyi pénzből.
Ha kedvet kaptál a spóroláshoz, itt találsz néhány finom, mégis pár száz forintból elkészíthető ételt:
Gyors leveles rúd
Friss-paradicsomos bolognai spagetti
Zamatos szedres piskóta
Tom tippjei közül néhány:
- Ha repülővel utazol, iratkozz fel a repülőtársaságok hírleveleire, és a legolcsóbb járatokról azonnal értesülhetsz!
- A nyaralásokon használd a couchsurfinget, azaz lakj ingyen a világ bármely pontján valaki kanapéján – persze, biztosíts te is másnak a saját heverődet!
- Biciklizz! Ennél olcsóbb módja a közlekedésnek – a gyalogláson kívül – nincs.
- Tájékozódj az étteremmegnyitókról, sokszor a nyitás hetében féláron ehetsz.
- Használj árösszehasonlító oldalakat, és mobilappokat azért, hogy megtaláld a legjobb ajánlatokat.
- Ne légy rest vouchert, kuponokat használni!
- Csatlakozz olyan csoportokhoz, akik spórolási trükköket osztanak meg egymással!
Ezeket olvastad már?
Ez a nő kevesebb mint 1000 forintból oldja meg a...
Mindennek a kulcsa az, hogy minden utalványt, kupont és kedvezményt felhasznál, és a vásárlást katonai pontossággal tervezi meg.
5 dolog, amire jó a zsírpapír a konyhában - Nem...
A zsírpapír lerövidítheti a takarítási időt, megóvhatja a vágódeszkádat, és a mikródat is. Így segíthet a zsírpapír időt spórolni a házimunkában!
Így mosogattak nagyanyáink: régi praktikák, amikkel tisztává varázsolták a tányérokat,...
Régen, a fatüzelésű sparheltek és a búbos kemencék idejében nem mosogatószerrel, hanem házi készítésű tisztítószerekkel mosogattak a háziasszonyok. Próbáld ki te is!
7 süteményes fortély, amitől a haladóknak is leesik az álla
Ezek a trükkök segítenek, hogy a torta és a házi keksz ne száradjon ki többé, de még a süteménydíszítést illetően is újat tanulhatsz!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























