Vásárlás

2022.11.14.

Kiderült, lesz-e elég tojás karácsonyra

Nosalty profilképe Nosalty

Karácsonykor amúgy is magasabb fokozatra vált az élelmiszerbevásárlás, és a tojás is az egyik legkeresettebb tételek között van. Mióta a tojásra is ársapkát helyezett a kormány, a tojástermelők ugyanúgy teljes kapacitással próbálják biztosítani a kínálatot. Azonban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) nyilatkozata szerint, ha a termelőknek nem lesz meg a megélhetéshez szükséges bevételük, akkor előállhat valamilyen szintű tojáshiány.

Sajnálattal a kormányrendeletből értesült a Magyar Tojásszövetség arról, hogy a tojás is bekerült a hatósági áras termékek körébe. Ráadásul, amíg a tejnél, a lisztnél és a cukornál egyféle termékre terjesztették ki a hatósági árakat, addig a tojásnál mindenféle tartásmódra, méretre és csomagolásra vezették be az árstopot. Ezért az ágazat szakmai egyeztetést kér a gazdaságfejlesztési minisztertől és az agrárminisztertől, de természetesen a gazdák addig is mindent megtesznek, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaikból biztosítsák a megfelelő tojásellátottságot. Ez azonban a megváltozott helyzetben nem lesz könnyű.

A tojástermelők mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra

Több mint 2 milliárd tojást eszünk évente Magyarországon, ennek nagy részét nem húsvétkor, hanem most, a karácsonyi csúcsidőszakban fogyasztjuk. Ekkor van lehetősége a termelőnek arra a haszonra, amit egyébként a szűkös nyári szezonban nem tud érvényesíteni, illetve elveszít. Ha a termelő nem tudja az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, számítani kell termékhiányra – már középtávon is

– mondta a Magyar Tojásszövetség elnöke, Prof. Dr. Sütő Zoltán.

„Ha az árstoppal lefölözik a termelő hasznát, akkor sajnos nem tud tartalékot képezni és fejleszteni. A tojástermelés nem egy gyártósor, amit bármikor le lehet állítani, vagyis az előretervezés a teljes folyamat időigényessége miatt nagyon fontos tényező. Sajnos a mostani körülmények között ez teljesen kiszámíthatatlan és tervezhetetlen lett” – tette hozzá az elnök.

Félő, hogy a hatósági ár következményeként a kiskereskedők kevesebb terméket forgalmaznak majd, és maximalizálják az egy vevőnek eladható mennyiséget, ezért kevesebb tojást fognak rendelni a termelőtől, ez pedig a termelő kapacitások leépítését vonhatja maga után.

Magyarország nem tojásexportőr: a magyar termelés nagyjából 80 százalékát fedezi a hazai igényeknek, így sajnos importra is szükségünk van. Egész Európában magas a tojás ára – ez egy közös piac, ugyanazok a hatások – ez azt is jelenti, hogy az import tojás sem (lenne) olcsóbb, mint ami a magyar termelőtől származik.

Még egyszer emlékeztetőül a tojásfogyasztói ára három lépcsőben alakul ki:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept