2023.03.14.
A szakértő szerint így kerülhetjük el a várható tojáshiányt
A szakértő elárulta, hogy miként lehet biztosítani azt, hogy idén is legyen tojás a húsvéti asztalon.
Pár hete írtunk arról, hogy húsvétra átmeneti tojáshiány alakulhat ki egyes boltokban. Arról is beszámoltunk, hogy az árstopos termékek nagy mennyiségben való megvásárlása nagy problémát jelent, mert a termelők egyszerűen nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket, hiszen a tyúkok sem tudnak több tojást tojni... A Hello Vidék oldala most annak járt utána, hogy vajon lesz-e elég tojás húsvétra:

A szakértő szerint így kerülhetjük el a várható tojáshiányt
A legfrissebb adatok szerint darabonként 65,94 forint volt a ketreces tartásból származó, M-es és L-es méretű tojás átlagos ára az idei év első nyolc hetében – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).
A tavalyi év végéhez viszonyítva ugyanakkor árcsökkenés figyelhető meg: a december 5-i héten 76,20 forint volt a ketreces, illetve 75,69 a mélyalmos tojások átlagára.
A termelői árak csökkenése jellemző a karácsony utáni időszakra, az ünnepi kereslet akár 40 százalékkal is nagyobb lehet. Az árcsökkenés első sorban a kereslet visszaesése miatt tapasztalható. A húsvéti időszakban azonban újfent meglódul majd a kereslet, de szerencsére a termelés folyamatos. A Tojásszövetség alelnöke, Pákozd Gergely szerint csak az a nagy kérdés, hogy okoznak-e majd fennakadásokat a madárinfluenza-kitörések.
Csípős töltött tojás
Húsvéti sonkás-medvehagymás tojáskrém Falusi Marianntól
Tojáskrém-variációk Dacotától
Ezzel együtt hiányra nem kell számítani, de Pákozd Gergely azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy ne az utolsó hétre hagyják a bevásárlást, mert lehet, hogy egy-egy nap kifogynak a készletekből.
A 2023-as év azonban speciálisnak számít, ugyanis az étkezési tojásra is érvényes árstop április 30-ig él, így valószínű, hogy a lejárat előtt a fogyasztók feltöltik majd az otthoni készleteiket, ezzel pedig a szokásosnál nagyobb keresletet fognak generálni.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
- Ezt veszik az emberek a drága trappista helyett
- Jó hír húsvét előtt, több kenyérfajta is olcsóbb lesz
- Ennyivel keresnek többet idén januártól a Spar dolgozói
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















