2021.03.07.
Segítünk megfejteni, mit jelentenek a kódok a tojások héján
Emelje fel a kezét, aki tudja, milyen információkat rejt a tojáson található betűkből és számokból álló jelölés! A jelölés első elemét, azt, hogy mélyalmos vagy például ketreces tojásról van-e szó, sokan ismerik, de most végigmegyünk az egész soron, hogy legközelebb tudatosabban szemlélhesse mindenki az abszolút fehérjeforrást.
Annak ellenére, hogy a tojás is a mindennapi eledeleink között szerepel valamilyen formában, valószínűleg sokkal kevesebbet tudunk róla, mint lehetne. Pedig az adatok rendelkezésünkre állnak: mind a hazai, mind az uniós előírások értelmében fel kell tüntetni minden szükséges információt a tojásokon a termelés vagy a csomagolás helyén.
Kereskedelmi forgalomban egyébként leginkább tyúktojás kapható, ezen felül legfeljebb fürj-, vagy ritkább esetben strucctojással találkozhatunk. Ez azért is van így, mert ezeknek a tojásoknak a legvastagabb a kutikularétege, amely védi a tojásokat a fertőzések ellen. Ez a réteg a kacsatojásnál például nagyon vékony, ez utóbbi ezért sem kapható szimpla boltokban.

Ezzel az ábrával könnyen el tudsz igazodni a jelölések között
A fenti kép remek referencia, amelynek nyomán végig tudunk menni az egész soron.
Az első szám a bevezetőben is emlegetett állattartási technológia. Ezen belül négy csoportot különböztetünk meg:
- 0: bio/ökológiai tartás – szabadtartású, biotakarmánnyal etetett tojótyúkok tojása
- 1: szabadtartású – hagyományos tanyasi, udvaros tartású állatoktól (4 m2 jut egy tyúkra, az állatok szabadon keresik élelmüket)
- 2: mélyalmos – 15-25 centis alomréteg van az istállóban, 9-18 tyúk él egy m2-en
- 3: ketreces – ez „árutojás” néven is ismert, 2-4 szintes ketrecekben élnek a tyúkok, egy tyúkra 750 cm2 lakrész jut.

Mostantól sokkal egyszerűbben tudsz majd válogatni a tojások között
Ez alapján nem véletlen, hogy a 0-1-es tojások a legjobbak, legfinomabbak. Természetesen az ár sem mindegy, ezt tudjuk jól, de ha tehetjük, válasszuk a szabadtartású tyúkok tojásait.
A következő elemek magától értetődőek, nem szorulnak részletesebb magyarázatra:
- 2. elem: országkód (az ország ISO kódja, Magyarország esetében HU)
- 3. elem: a megye vagy a főváros kódja (01-20 közötti szám)
- 4. elem: az állat-egyészségügyi kerület sorszáma (egy karakter)
- 5. elem: a tojás fajtájának jele (pl. T= tojótyúk-tojás)
- 6. elem: az állattartó telep sorszáza kerületben (minden esetben kétjegyű szám)
- 7. elem: a perjel utáni szám az istálló számát jelöli
A méret is számít
Ha már a tojásnál tartunk, a méretezés is központilag szabályozott.
Négyféle méretbe sorolhatjuk őket:
- S (kicsi): 53 grammnál kevesebb
- M (közepes): 53-63 gramm
- L (nagy): 63-73 gramm
- XL (nagyon nagy): legalább 73 gramm
Ezen információk tudatában reméljük, mostantól könnyebb lesz a tojásválasztás!
Ezeket az érdekességeket is olvasd el:
- Nem is olyan nagy ördöngösség: tanuld meg a „mise en place”, azaz az előkészítés művészetét
- Így kötözd és süsd az egész csirkét, hogy rontásbiztos legyen
- Így készíts tökéletes, egyszerre ropogós és puha, kerek FALAFELT házilag
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














