Utazás

2022.11.15.

Tökéletes házi tészta 7 lépésben, amivel te is olasz nagymama lehetsz

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Házi tésztát készíteni ugyan luxusnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Persze időigényesebb feladat, ezért, ha már egyszer belekezdünk, csináljuk profi módon. Most a leggyakrabban előforduló hibákat és azok elkerülését ismerhetjük meg.

A házi készítésű tészta manapság egy olyan elegáns dolognak számít, amit maximum étteremben rendel magának az ember. Érdekes dolog ez, hiszen Olaszországban évszázadokon keresztül a szegényebbek étele volt, mert nem jutottak minden nap húshoz. Éppen ezért a receptje szinte nevetségesen egyszerű, két hozzávalója valószínűleg minden konyhában folyamatosan megtalálható. A házi készítésű tészta nehézsége nem is ebben rejlik, hanem a technikában.

Tökéletes házi tészta 7 lépésben, amivel te is olasz nagymama lehetsz

Miben más a friss tészta?

A bolti szárazzal ellentétben, a saját magunk készítette tészta sokkal kényesebben viselkedik. Szerencsére ezt a törődésigényt meg is hálálja ízben: amikor először kóstolunk házi tésztát, soha többé nem akarunk majd visszatérni a zacskós verzióhoz, ez garantált.

Öt konyhai alapanyag, ami házilag készítve sokkal olcsóbb

Öt konyhai alapanyag, ami házilag készítve sokkal olcsóbb

A házi tészta készítésének legfontosabb lépései

A lent leírt folyamat bármilyen, tojásból és lisztből gyúrt, töltelék nélküli tésztafélére igaz.

1. Keverjük fokozatosan

A liszt közepében kialakított mélyedésbe üssük a tojásokat. Egy villával óvatosan kezdjük el belekeverni a lisztet. Apránként haladjunk, különben csomós lesz a tészta.

Nem szabad az egészet süteménytészta módjára egyben összekeverni.

Tipp: Tegyük a lisztet egy mélytányérba, így nem kell aggódnunk amiatt, hogy a tojás szétfolyik a konyhapulton.

2. Gyúrjuk elég ideig

Miután szépen elkevertük a tojással, az így kapott darabos masszát egységes, sima felületű tésztává kell dolgoznunk. Így alakul ki benne ugyanis a glutén, ettől lesz erős a tészta, ami lehetővé teszi, hogy egészen vékonyra nyújtsuk.

Tipp: Minimum 10 percig gyúrjuk a tésztát, és ha ragadna, nyugodtan adjunk hozzá még lisztet.

Pasta al Limone - Citromos tészta

citromos tészta

Pasta al Limone - Citromos tészta

Egyben sült fetás-paradicsomos tészta

paradicsomos tészta

Egyben sült fetás-paradicsomos tészta

Túrós csusza házi tésztával

túrós tészta

Túrós csusza házi tésztával

3. Pihentessük

A következő elengedhetetlen lépés a tészta pihentetése. A hosszú gyúrás alatt érezhetjük, hogy egyre nehezebben dolgozható a tészta. Ez jó jel, ugyanis ekkor a glutén kellően megerősödött benne.

Azonban ahhoz, hogy ki tudjuk nyújtani, ezeknek a gluténszálaknak el kell engedniük magukat.

Tipp: Legalább fél óráig pihentessük a tésztát. Mindenképpen takarjuk le egy tállal, hogy ne száradjon ki. Közben elkészíthetjük a szószt.

4. Nyújtsuk vékonyra

Az olaszok azt mondják, hogy a jó tészta olyan vékony, hogy rajta keresztül el lehet olvasni egy szerelmeslevelet. És igazuk is van, hiszen a vastagon hagyott tészta megfőzve igen kellemetlen élményt nyújt.

Tipp: Mindig tartsuk belisztezve a deszkát, a sodrófát és a tésztát is. Az alakja mindegy, a lényeg, hogy hajszálvékony legyen.

Klasszikus olasz tojásos tészta

tészta alaprecept

Klasszikus olasz tojásos tészta

Egyszerű, ám ellenállhatatlan paradicsomszószos tészta

paradicsomos tészta

Egyszerű, ám ellenállhatatlan paradicsomszószos tészta

Tészta alaprecept egyszerűen

tészta alaprecept

Tészta alaprecept egyszerűen

5. Használjunk elég lisztet

Ez kifejezetten akkor fontos, ha olyan formát vágunk a nagy tésztalapból, amihez össze kell azt hajtogatni (pl. szélesmetélt). A liszt megakadályozza, hogy a rétegek és a felvágott szálak egymáshoz ragadjanak.

Tipp: Használjunk mindig több lisztet, mint amiről azt gondolnánk, hogy elég lesz. Nem baj, ha lefolyik a tésztáról.

6. Mérjük az időt

A friss tészta pillanatok alatt elkészül, ezért tényleg kritikus, hogy mérjük az időt. Akár másodpercek alatt is túlfőzhetjük, ezért mindenképpen tartsuk rajta a szemünket, és álljunk felette.

Tipp: Persze állítsunk időzítőt, de minden esetben kóstoljunk meg egy tésztát, mielőtt leszűrnénk.

7. Tényleg legyen al dente

Nincs is rosszabb, mint egy nyálkásan puhára főzött házi tészta. Bármilyen szószban fogjuk tálalni, figyeljünk arra, hogy amikor leszűrjük, még ne legyen teljesen megfőve. Akkor vegyük ki, ha fogkemény, mert a szószban tovább fog puhulni.

Tipp: A szósz minden esetben legyen kész, amikor leszűrjük a tésztát. Forrón, tálalásra készen várja a friss tészta érkezését.

Spenótos garganelli  – olasz színes tészta

spenótos tészta

Spenótos garganelli – olasz színes tészta

Zöld istennő tészta

zöldséges tészta

Zöld istennő tészta

Villámgyors tavaszi zöld tészta

spenótos tészta

Villámgyors tavaszi zöld tészta

Elindult a Nagy Tavaszi Receptversenyünk, melyen minden receptbeküldő nyer!

Lássa és tesztelje a te főztödet az egész ország! 2021. április 26. és május 23. között töltsd fel a kedvenc tavaszi fogásod receptjét az egyszerűsített receptfeltöltés segítségével, és Nosaltys vászontáskával jutalmazunk – további nyeremények is várnak!

Nézd meg a részleteket, hogy te is részese lehess a kikeleti megújulásnak!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Készítsd el ezeket is otthon:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept