Pezsegj

2022.12.27.

TOP 10 felejthetetlen interjú, amit imádtatok olvasgatni 2022-ben

Nosalty profilképe Nosalty

Idén sem hagytunk titeket izgalmas és kihagyhatatlan olvasnivaló nélkül. Jöhetnek a kedvenc interjúitok 2022-ből, legyen szó gasztronómiáról, életmódról, szuper interjúalanyokkal.



  1. 1. „Vegán életmódot folytatok, de nem vagyok szigorú azokkal szemben, akik nem így élnek" – interjú Kásás Tamással

    Azt mondja, ma már sajnálja, hogy nem lehet élsportoló a mostani gondolkodásmódjával, mert kíváncsi lenne rá, mit tudna kihozni magából azzal a fajta tudatossággal, amire az elmúlt években rátalált. Kásás Tamás, háromszoros Olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó lassan öt éve folytat vegán életmódot, bár mint mondja, nem szereti ezt a kifejezést használni. Mi a baj a címkékkel, mennyire volt könnyű a váltás, és milyen tapasztalatokat hozott magával? Többek között ezekről beszélgettünk.


  2. 2. „Megtanultunk osztozni az ennivalón, ennek köszönhetjük, hogy élünk" – interjú dr. Forgács Attila gasztropszichológussal

    „Olyan lénytől származunk, aki úgy élte túl az evolúciót, hogy megosztotta az ételét a többiekkel” – mondja dr. Forgács Attila gasztropszichológus, a Corvinus Egyetem tanára, Az evés lélektana című könyv szerzője. Bár az étkezésnek ma is kitüntetett szerepe van az életünkben, azt talán kevesen tudják, hogy mi mindent köszönhetünk korai őseink étkezési szokásainak, annak, hogy felfedezték a gabonát, vagy épp elkezdtek nagyvadakra vadászni. Az evés evolúciós gyökereiről, a fogyasztói társadalom paradoxonáról, és a modern ember önmérséklet iránti vágyáról kérdeztük a szakembert.


  3. 3. A két budapesti pályaelhagyó, aki Zalába költözött kenyeret sütni – „a dombon túl” megálmodóival beszélgettünk

    Megismerkedtünk Balázs és Kornél természetközeli, szerethető történetével: a Pancs-Gasztroplaccról indultak a Tűzoltó utcából, és egészen Szentkozmadombjára érkeztek egy mesebeli parasztházba, és annak immár termékennyé tett kertjébe.


  4. 4. „Érdemes belegondolni, hogy egy 85 éves néni talán életrevalóbb, mint egy ereje teljében lévő fiatalember" – Interjú Mohos Zsófi fotóművésszel

    Görbeország című projektje kapcsán egyre többen ismerik Mohos Zsófi fotóit. A Palócföldet és az ott élő emberek történeteit megörökítő fotós azt mondja, ez az ő terepe, itt érzi magát otthon, hiába budapesti lány. Zsófi többek között arról is mesélt nekünk, hogy miért más hagyományt őrizni és hagyományban élni, miért nem szociofotókat készít, és hogy a nógrádsipeki nénik szerint mikor kell a mákot ültetni.


  5. 5. „Ha valaki szeret főzni, az még nem jelenti azt, hogy tud is” – Anger Zsolt „gasztrovloggernek" áll, ezért megnéztük új konyháját

    Anger Zsoltot színpadon, a mozivásznon és a tv-képernyőn is rengeteget láthatták a nézők, most azonban egy új közegben és szerepben találkozhatunk vele: saját „főzőműsort" indít, ahol videóiban olykor egyedül, máskor meghívott vendégekkel kísérletezik és fedezi fel a gasztronómiát. Néhány héten belül indul a PhotoKitchen weboldala és YouTube-csatornája, ezért az indulás előtt személyesen is megnéztük a konyhát, és Zsolt főzési iránti szenvedélyéről, a Konyhafőnökről és filmekről beszélgettünk.


  6. 6. „Szekszárdon majdnem megvertek, mert elmeséltem, anyám hogy készíti a halászlevet” – Interjú Cserna-Szabó Andrással

    Zerkó, Attila törpéje címmel jelent meg Cserna-Szabó András legújabb regénye, ami bár alapvetően egy ókori történelmi road movie, mégis fel-felbukkan benne a gasztronómia is. Hol egy afrikai kereskedő villájában, hol egy barbár táborhelyen, hol egy piacra néző római börtöncella ablakában. Ebben az interjúban Zerkótól indultunk, és a mediterrán piacokon át eljutottunk odáig, hogy vajon jó vagy rossz húslevest könnyebb-e találni egy tetszőlegesen kiválasztott vendéglőben.


  7. 7. Fagyizó a pályaudvar mellett, ahol esőben és kánikulában is sorok állnak – interjú az Erdős és fiai Cukrászda tulajdonosaival

    Két egymás melletti ablakban egy hétvégi napon összesen 40-féle ízű prémium fagylalttal felszerelkezve nyit már reggel „az Erdős” Kelenföldön, ahol nem éppen úri környezetben osztják a legúribb fagylaltot. Süteményeik extra tartalmasak, a vendégek kérdéseire lelkesen sorolják a nemes hozzávalókat. Interjú az Erdős és fiai tulajdonosaival, Erdős Norberttel és Csépányi Nórával.


  8. 8. „Aki szenved, hogy még 12 óra van a műszakjából, és holnap újra kell kezdeni, az ne menjen el szakácsnak" – az Év ifjú séftehetsége díjas Pallag Dáviddal beszélgettünk

    Pallag Dávid, a 2016-os Konyhafőnök döntőse tízéves pályafutása során Budapest belvárosától Saint Tropez-en át a Balatonig számos konyhán megfordult. Végül a járvány döntött helyette: az elbocsátások és étterembezárások idején feleségével, Pallag Fannival saját helyet nyitottak Budaörsön 2020 decemberében. A nehezített pálya ellenére utólag egyértelműen ez volt a jó döntés, hiszen nemcsak, hogy erős törzsvendégkör alakult ki a Rutin körül, de idén Dávid kapta meg az Év ifjú séftehetsége címet a Dining Guide-tól. Ellátogattunk Budaörsre, hogy megfejtsük a titkukat.


  9. 9. „Ez nem egy steril szálloda, és lehet, hogy felbuksz valahol a szandálomban” – interjú Balogh Barival

    A noszvaji Nomád hotel említésétől is felderül az arca annak, aki valaha járt már ott. A Balogh család által immár huszonhatodik éve üzemeltetett hotel és glamping kicsit olyan, mint egy téren-időn kívüli sziget, mintha a csak a kedvenc rokonainkat látogatnánk meg, hogy kipihenjük magunkat, és feltöltődve nézzünk szembe az új kihívásokkal. A hotel szívét-lelkét, Balogh Barbarát, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Barit kezdetekről, kihívásokról, és a legendás Nomád reggeliről is kérdeztük.


  10. 10. „A nagymama gyakorlatilag kikészített, még szerencse, hogy nem lettem bulimiás" – Bay Éva konyhaművészetébe kaptunk betekintést

    Bay Éva műsorvezető évtizedeken át köszöntötte a nézőket a tv képernyőjén keresztül, valószínűleg senkinek sem kell személyét bemutatni. Azt sem tagadhatná le, hogy imád főzni, hiszen több főzős vetélkedőben is részt vett, melyeket meg is nyert. Otthonában fogadott minket, ahol beavatott minket konyhaművészetébe, és néhány jól bevált praktikáját is megosztotta velünk.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept