2020.11.30.
Top 10 uzsonna totyogóknak
Otthon lévő anyukaként ha sikerül is kitalálnunk, mi legyen az ebéd, a tízóraira, uzsonnára már nem mindig jut elég energia és kreativitás. Most adunk néhány ötletet!
Hajlamosak vagyunk bagatellizálni gyermekeink kisétkezéseit, mondván, hogy ha nem eszik tízórait vagy uzsonnát, majd annál jobban fog ebédelni, vacsorázni. Gyakran gondoljuk azt is, hogy a napközbeni folyamatos csipegetés felér az uzsonnával, így erre nem fordítunk külön időt és energiát.
Pedig a kis étkezések fontosak mind a gyermekek, mind a felnőttek étrendjében. A kiegyensúlyozott, megfelelően elosztott napi energia- és tápanyagbevitel biztosítása mellett jó szolgálatot tesznek az étrend változatosságában is.
Nem kell feltétlenül nagy dolgokra, komplikált receptekre gondolni! Íme, 5 tanács a jó választáshoz:
- Akár csak a reggeliknél, a köztes étkezésekkor is bevethetők a finom, gabona alapú kásák, vízzel vagy tejjel, mézzel, friss vagy aszalt gyümölcsökkel.
- Útravalóként kitűnő megoldások a finom, változatosan elkészíthető szendvicsek. Válasszunk teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó kenyeret, zsemlét, és sose felejtsük ki a zöldségeket!
- Készítsük el otthon a szendvicskrémeket – legyenek frissek, színesek, egészségesek! Kísérletezzünk bátran, vegyük elő a cukkinit, sárgarépát, céklát, zöldborsót!
- Nagyszerű választás lehet egy finom gyümölcsös túró- vagy joghurtkrém, egy sűrű gyümölcsös-mézes-fahéjas turmix. Ne sajnáljuk a vitaminokat és a rostokat kisgyermekünktől!
- Kényeztetésként természetesen bevethetjük az apróság kedvenc muffinját, kekszét, legyen az sós vagy édes. Figyeljünk azonban az enyhe fűszerezésre, az alacsony só- és cukortartalomra!
Receptjeink közül kiválogattam nektek most 10 ötletes ételt, amelyekkel bátran kínálhatjátok csemetéteket. Próbáljátok ki őket!
-

Zöldfűszeres túrós fonat
1adag
Idő
38p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
523
Kalória
12.3g
Fehérje
39.8g
Szénhidrát
34.9g
Zsír
-

Zabos vajas kifli
1adag
Idő
35p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
182
Kalória
4.2g
Fehérje
23g
Szénhidrát
8.1g
Zsír
-

Burgonyás pogácsa
1adag
Idő
55p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
315
Kalória
7.1g
Fehérje
35.1g
Szénhidrát
16g
Zsír
-

Brokkolikrém
1adag
Idő
25p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
187
Kalória
10.4g
Fehérje
17.1g
Szénhidrát
10.4g
Zsír
-

Céklás-tojásos szendvicskrém
1adag
Idő
20p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
196
Kalória
8.2g
Fehérje
11g
Szénhidrát
13.5g
Zsír
-

Bazsalikomos túrókrém
1adag
Idő
5p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
182
Kalória
13.9g
Fehérje
3.8g
Szénhidrát
11.7g
Zsír
-

Zöldborsó humusz
1adag
Idő
25p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
150
Kalória
6.8g
Fehérje
15.3g
Szénhidrát
7.5g
Zsír
-

Almás túrókrém fahéjjal
1adag
Idő
5p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
329
Kalória
33g
Fehérje
34.9g
Szénhidrát
5.3g
Zsír
-

Egészséges zabpehelykása mazsolával
1adag
Idő
7p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
530
Kalória
14.9g
Fehérje
107.1g
Szénhidrát
6.9g
Zsír
-

Tejmentes banánturmix
1adag
Idő
5p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
110
Kalória
0.8g
Fehérje
25.6g
Szénhidrát
1.1g
Zsír
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Halloweeni sajtos pókháló
Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Ezzel az egyszerű módszerrel menthetjük meg a szobanövényeinket télen a...
A hidegebb hónapokban a szobanövények gondozása is több odafigyelést igényel. A rövidebb nappalok és a kevesebb természetes fény miatt sok növény fejlődése lelassul, így a korábban megszokott öntözési rutin könnyen túl soknak bizonyulhat. Egy egyszerű módszer, a 3–5–7 szabály segíthet megelőzni a túlöntözést, a gyökérrothadást és a virágföld penészesedését.
Nosalty Mit főzzek ma? Húsleves, rakott főétel és különleges almatorta...
A vasárnapi ebédnek meg kell módját, leginkább azzal, hogy mi kell a tányérra.
További cikkek
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
A tökéletes nokedli
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.
Még több top recept
Friss receptek
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
- Gyors pho leves csirkével
Még több friss recept














