2025.12.27.
Így vágd mindig tökéletesen egyforma szeletekre a piskótát – VIDEÓ
Megalkotni egy szép, egyenletes piskóta- és krémrétegekből álló emeletes tortát ugyan egyszerű feladatnak tűnik, azonban a gyakorlatban nem árt odafigyelni jó pár dologra a siker érdekében. A segítség most szöveg és videó formájában is érkezik, hogy ne történjen több tortakudarc a konyhában.
Amikor valakinek emeletes tortát sütünk otthon, feltételezhető, hogy szeretnénk a remekművet minél esztétikusabb módon elkészíteni. Egy kicsit azért, hogy megmutassuk, milyen ügyes cukrászok vagyunk, de persze az aktuális szüli- vagy névnapos, évfordulós ünnepelt lenyűgözése is cél lehet. A tortaesztétikum pedig több elemből is áll – a tortakrém állagán és a díszítések elrendezésén kívül például abból is, hogy egyenletesen tudjuk-e elvágni a piskótát. Az elsőre könnyű feladat sokakon kifoghat, ha körültekintés nélkül csak úgy nekiesnek a süteménynek. Mi legyünk ennél okosabbak, és tanuljuk meg együtt, hogyan lehet a torta piskótáját egyenes szeletekre vágni.

Így vágd mindig tökéletesen egyforma szeletekre a piskótát
Nem minden piskóta egyenletes
A piskótaszeletelés gyakran már a folyamat elején nehézkesnek bizonyul, ugyanis a legtöbb házilag megsütött tortaalap nem sül egyenletesre. A piskóta teteje alapból púposabb lehet, illetve repedések is nehezíthetik a munkánkat.
Mindezeket szerencsére nem túl bonyolult kiküszöbölni, pontosabban a nehezítő tényezőket enyhíteni. A kulcs a piskóta kihűtésében rejlik.
Alapból fontos megjegyeznünk, hogy csak hideg piskótát lehet sikeresen egyenletesre szelni. Amikor a sütemény még meleg, nem fix a belső szerkezete, sokkal jobban morzsálódik, foszlik, akár meg is törhet. Éppen ezért a szeletelés előtt mindig hagyjuk teljesen kihűlni a piskótát: a legjobb, ha ezt a konyhapulton, szobahőmérsékleten teheti meg a sütemény, persze, ha idő szűkében vagyunk, a hűtőbe is betehetjük.

Szép, egyenletes rétegek várnak, ha követed ezt a technikát
Ha a hűlési folyamat során a piskótát a feje tetejére állítjuk, valamelyest enyhíthetünk a felpúposodott tetőn, enyhén korrigálhatjuk ezt a defektet. Ehhez a legjobb egy sütőrácsot használni, hogy a sütemény ne pálljon be a távozó gőztől és tudjon egyenletesen hűlni.
Már az előkészület is fontos lépés
Amennyiben a piskótánk már teljesen kihűlt, készítsük elő a terepet a szeleteléshez. Rámoljunk el a konyhapultról, hogy ne akadályozza semmi a munkánkat, vegyük elő a szükséges eszközöket, szerszámokat. Ha a tortánkat rögtön össze is állítanánk, már a krémet is készítsük el, majd töltsük habzsákba.
Felhasználandó eszközök
A piskóta sikeres elvágásához az alábbi konyhai eszközökre lehet szükség:
- Forgó tortaállvány: nagyban megkönnyíti majd a munkánkat, ha egy ilyen állványra tesszük a piskótát, ugyanis a legegyszerűbb vágási technikához nem a kést, hanem magát a süteményt kell forgatnunk. Állvány hiányában egy nagy, teljesen lapos tányér is megteszi, amit könnyedén tudunk forgatni a konyhapultunkon.
- Recés konyhakés: fontos, hogy a kés, amit a vágáshoz használunk recés legyen, mert egy ilyen pengével sokkal egyenletesebben metszhetjük ketté (vagy több szeletre) a piskótánkat. A pengéje legyen hosszú, hogy teljesen átérjen a kerek sütemény teljes „testén”.
- Sütőrács: a levágott szeleteket helyezzük el külön-külön egy rácson, hogy ott pihenhessenek az összeállításig.

Az egyenletes tortalapok kulcsfontosságúak az esztétikus süteményhez
Így vágd egyforma szeletekre a piskótát
Na, és akkor lássuk a technika minden csínját-bínját! A legfontosabb, hogy a tortánk stabilan álljon az állványon/tányéron, az egyik kezünkkel tartsuk végig egy helyben, így biztosítva, hogy a vágás tényleg egyenletes lesz.
A kést szinte ne is mozgassuk, hanem biztos kézzel tartsuk egy helyben, abban a magasságban, ahol a piskótát el szeretnénk vágni. A penge végig álljon 90 fokos szögben: ellenkező esetben hullámos szeleteket kapunk majd.
Kezdjük el lassan forgatni magát a piskótát (a tányérral vagy forgó állvánnyal együtt), és először csak „karcoljuk” végig a torta külsejét egy vonalban. Utána ezt a vonalat használhatjuk majd iránymutatóként, e vonal mentén vághatjuk egyenletesre a piskótánkat.
Nézd meg videón is, hogyan kell egyenletes szeletekre vágni a piskótát:
A kést továbbra se mozgassuk, hanem kezdjük enyhén befelé nyomni – így a recés penge szépen-lassan behatol majd a forgó piskótába, és végül átvágja azt. Ha mindent jól csináltunk, a jutalmunk egy teljesen egyenletes, lapos felszínű tortalap lesz.
Ezzel a technikával bármilyen piskótát elvághatunk akárhány lapra. A lapok számát előre döntsük el, és ha segít, egy vonalzóval mérjük le, pontosan hol kell majd bemetszenünk a tortát. A vágás után pedig díszítsük kedvenc krémünkkel, majd tálaljuk a süteményt. Ugye, nem is volt olyan nehéz?
Ha megjött a kedved a tortasütéshez:
Legegyszerűbb csokitorta
Legegyszerűbb répatorta
Fekete-erdő torta egyszerűen
Fotók és recept: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További hasznos konyhai tippekért-trükkökért kattints ide:
- Reszelt vs. gyalult tök – Számít, melyik ételben mit használsz
- Így dolgozd fel a legegyszerűbben az UFO-alakú patisszont
- 3 recept, ami segít felhasználni az éretlen szilvát
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















