2020.11.30.
Tortilla, a legkedvesebb spanyol tapas
Ezerszer elmeséltem már, hogy vagy rántottát vagy tejbegrízt főztem először életemben, de most lerántom a leplet az első nemzetközi fogásomról is! Gyertek tortillázni!
Egy olyan blog esetében, aminek az a szlogenje, hogy "ízek, emlékek, élmények egy utazgató gasztromántól" voltaképpen egynagyon megkésett, ezérttockosért kiáltó coming out elmesélni azt, hogy mi volt az első nemzetközi étel, amit valaha elkészítettem. Nem is értem, hogy hagytam ki pont a tortilla de patatast, a spanyol krumplis tortillát, azt az alapreceptet, amit nemcsak hogy mindenki ismer, aki valaha betette a lábát Spanyolországba, de amit a technikai ismeretek hiányában nagyon sokan el is rontanak elsőre. Nem nagy para, mindenkivel előfordul, az én első tortillám is vállalhatatlan lett. Mentségül felhoznám, hogy mindösszesen 16 éves voltam, és 2002-ben a gasztroforradalom annyira gyerekcipőben járt, hogy Stahl Judit még csak egy könyvet adott ki, NoSalty sem volt - még Chili és Vanília sem - , az internet meg a legtöbb háztartást elkerülte, úgyhogy kénytelen voltam az emlékeimre hagyatkozni.

A tortilla de patatas receptjét itt találod
Egy héttel korábban jöttem meg ugyanis Madridból, az első olyan külföldi utamról, amit valóban élveztem, és nem csak egy nagyszülők által kikényszerített, kötelező "nyaralásnak" tudtam be. Több gasztronómiai fogalom is beégett az agyamba - elsőként a serrano sonka, amiből minden nap megettem pár papírvékony szeletet a Museo del Jamon Plaza Mayor-i boltjában, a sonkás krokett, amiből annyit ettünk egyik este a húgommal, hogy ő a másnapi túránkból csak a Prado mellékhelységeire emlékszik azóta is, a cocido a la Madrileno, ami egy csicseriborsót, babot, zöldségeket és húsokat tartalmazó cserép csodaköcsög, és a tortilla de patatas, az első sangriám mellé kapott tapas. Akármikor mentek Madridba, ajánlom az összeset - a sorrendet természetesen felcserélhetitek.
16 évesen az ember még minden után nagyon tud szenvedni, és egy hétig éjjel-nappal arra a spanyol srácra gondoltam, aki, míg a Gran Víán korzóztunk, feltehetően rám nézett egy másodpercre, majd, hogy lefoglaljam a gondolataimat, úgy döntöttem, inkább nekiállok, és főzök valami spanyolosat. A krokettet a húgom negatív emlékeire tekintettel elvetettem, azt még alap főzéstudás hiánya nélkül is felmértem, hogy a cocido a la Madrileno nem az én súlycsoportom, így maradt a tortilla, ami annyira ízlett, hogy kint tartózkodásunk mind a hét napján, legalább egyszer ettem belőle.

A tortilla de patatas receptjét itt találjátok
Főztem ki egy kis kockára vágott krumplit, hagymával és napraforgóolajjal jól összepirítottam, majd öntöttem rá pár felvert tojást - és ha ott helyben a tűzhely előtt agyonvertek volna se értettem volna, hogy miért nem lett olyan, mint amit Madridban ettem. A csalódásnak köszönhetően évekig nem csináltam tortillát, még akkor sem, mikor rájöttem, hogy a vastag tojáslepényt félúton fedővel meg kell fordítani. Aztán a mindent eldöntő, irányadó németországi kollégiumban a sors mellém fújta Juan-Carlost, a fejedelmi nevű madridi spanyol srácot, aki nemcsak hogy minden alkalommal ellátott lomo és serrano sonkával, ha csomagja érkezett otthonról, de azt is megmutatta, hogy milyen technikával kell elkészíteni a tökéletes madridi tortillát.

A tortilla de patatas receptjét itt találod
Mint minden alapvetően egyszerű ételnél, az ördög itt is a részletekben rejlik - szép, vékonykis darabokra kell a krumplit vágni, nagyon sok olívaolajban kell puhára párolni, és jól ki kell hűteni, mielőtt a tojással összekeverjük. A fordítás előtt vékony lapáttal jól meg kell macerálni, nehogy véletlenül ráragadjon az vastag fenekű, hőt kiválóan tartó serpenyőnkre - mert ugye eszünkbe sem jutna mindenféle vékony edényben nekiesni - , majd jó öt percig állni hagyni, hogy simábban tudjuk kis kockákra vagy szeletetekre vágni. És ha már ezt a titkot megosztottam veletek, azt is elmondom, nekem a mai napig előfordul, hogy leragad. Ilyenkor kell egy spanyolosan laza vállrántás, "manana" hangulatú, emiatt is majd holnap aggódom hozzáállás, meg esetleg pár salátalevél, hogy elfedjük a hibát.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














