2020.11.30.
Továbbra is szállítottak a veszélyes baktériumokat tartalmazó magyar ásványvízből
Annak ellenére, hogy veszélyes anyagokat találtak benne, továbbra is szállítottak a vízből, ráadásul nem is akárhova.
Március közepén mi is hírt adtunk arról, hogy a Hírös ásványvízben úgynevezett Pseudomonas aeruginosa nevezetű baktériumottaláltak, ami akár tüdőgyulladást is okozhat. Ennek ellenére továbbra is szállítottak az Országos Vérellátó Szolgálathoz, tudta meg a 24.hu. Mindez ráadásul a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet március 11-ei elrendelése után történt.

Az érintettek több csatornán keresztül is értesülhettek arról, hogy komoly probléma van a termékükkel, március 16-án és 17-én a Gladiolus Kft. mégisszállított be félliteres kiszerelésű Hírös ásványvizet az Országos Vérellátó Szolgálathoz - ezt az OVSZ árulta el a hírportál kérdésére. A szolgálat azonban azt állítja, hogy az utolsó két szállítmányból már nem kaptak a véradók. Előtte azonban igen.
A rendőrség közben nyomozást indított az ügyben, a baktériumot tartalmazó ásványvizet gyártó céget és a szállítót három héttel ezelőtt, április 24-én ismét megkeresték a 24.hu újságírói a kérdéseikkel, ezt követően pedig azok tulajdonosát és irányítóját is, de azóta sem kaptak választ.
Ezeket olvastad már?
Emberre veszélyes baktériumot találtak ebben a magyar ásványvízben
Laboratóriumi vizsgálatok során derült ki, hogy veszélyes baktérium van egy magyar márka ásványvizeiben.
Több, mint 11 oka lehet annak, hogy fáj a fejed
Nem, az időjárásnak valószínűleg nincs köze ahhoz, hogy fáj a fejünk, de az biztos, hogy nem szabad rá legyintenünk, hanem érdemes kinyomozni, miért van.
Ezeket edd, hogy erősek legyenek a fogaid, és egészséges az...
Ha szeretnéd, hogy szép legyen a fogsorod, és az ínyed is gyönyörű rózsaszínen világítson, akkor érdemes odafigyelned arra, mit eszel.
Így készíts fél szappandarabból egy liter folyékony, házi kézmosót
A módszer egyszerű, bár a tökéletes arányt nem biztos, hogy elsőre eltaláljuk, van értelme kísérletezni vele.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















