2020.11.30.
Traktoros lányok, gyári élmunkásnők, és depresszió a panelekben - Ilyen volt nőnek lenni a Kádár-korszakban
A szocializmusban a munkásnő eszményképe az egyenlőség jegyében született meg: traktorokon és gyárakban dolgozó nők lettek a példaképek, akik újjáépítették az országot.
Nőnek lenni mást jelent ma, és mást 30-40 évvel ezelőtt. Tóth Eszter Zsófia történész, Kádár leányai című könyvében részletesen taglalja a Kádár-érában szocializálódott nők életét, és korhűen mutatja be, milyen volt az élet a propaganda árnyékában. Nézzük, miért volt más nőnek lenni régen:
Traktoros lányok, az ’50-es évek eszményi nőalakjai
A nőnapot 1914-től ünnepeljük, kötelezővé - és munkásmozgalom jellegűvé - azonban 1948-ban vált, amikor szovjet mintára hivatalosan is március 8-a lett a nők napja. A 2. világháború után az ország újjáépítéséhez a nők ereje is kellett, így a nők társadalomban, és munkában betöltött szerepére nagy hangsúlyt fektettek: egyre több nő járt egyetemre, kifejezetten dicsőség volt, ha a nők gyárakban helyezkedtek el, és sztahanovistává, azaz élmunkássá váltak. A sajtó is sokszor írt az élmunkás nőkről,az újságok és a híradók gyakori szereplői voltak a Kossuth-díjas kábellerakó, habarcsoló, téglaadagoló és szövőnők, akikről még propaganda füzetek is készültek. Akkoriban a szocialista gazdaságért dolgozó nők számítottak hírességnek, ám a népszerűségük kérészéletű volt.

1956, Nőnap Sztálinvárosban, a mai Dunaújvárosban

Nőnapi plakát az '50-es évekből
Az '50-es években a férfiak között dolgozó traktoros lányok valódi eszményképnek számítottak: kitartás, nagy fizikai erő, és felkészültség - így jellemezték a férfias foglalkozást űző nőket, akik nemcsak magukon, hanem családjukon is képesek voltak segíteni a munkájukért kapott fizetésből. De nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a vártnál kevesebben ültek fel a traktorokra, és később, a '60-as években egyre inkább elterjedt az a nézet is, miszerint a traktoros lányok könnyűvérűnek, valamint a munka meddőséget okozó mivoltát is kiemelték.
1948-as Filmhíradó:
Nők Lapja címlap 1950-ből:

Traktoros lányok, az '50-es évek női példaképei
A traktoros lányok helyét átvették a gyárakban, közösségekben dolgozó nők, mint ideálok. A '60-as években már a szocialista brigádban dolgozó nők voltak a példaképek: az évtizedek óta gyárakban dolgozó nőket élmunkás jelvényekkel, a fiatal munkásnőket Kossuth-díjjal jutalmazták. Habár a vezetés azt hangsúlyozta, hogy a nők azonos teljesítményre képesek a férfiakkal, természetes volt, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kaptak, mint a férfiak. Tegyük hozzá, hogy ez a probléma a mai napig nem megoldott sok helyen.
Boldog hegesztés:

1949, Munkában a hegesztő-lángvágó szakmunkásnő, az Erzsébet híd elemét darabolja
A gyártósorokon dolgozó nők az új példaképek:

1951, Nők a gyűrűs fonógép mellett egy győri gyárban
Kádár János nem sokszor tette tiszteletét a nőket alkalmazó gyárakban, éppen ezért számított kuriózumnak az 1968-as Budapesti Harisnyagyári látogatása, ahol egy puszi is elcsattant az őt üdvözlő nők egyikétől.
Egy, a rendszerváltáshoz közeli kép egy budapesti gyárlátogatásról:

1984, Budapest, Váci út 135-139., Akkumulátor és Szárazelemgyár, Kádár János látogatása.
Leányanyának lenni szégyen
Sok vidéki lány költözött fel a nagyvárosokba, hogy gyárakban vállaljon munkát, és keresetükből divatos ruhákat vehessenek, moziba, színházba, szórakozni járhassanak, és nem utolsó sorban férjet találjanak maguknak. De óvatosságra intettek minden hiszékeny vidéki naivát, nehogy erkölcstelen útra tévedjenek az anyagi javakért.
Ha valaki leányanyaként szült gyereket sok rosszalló tekintetet kellett kiállnia. Mivel 1945 előtt nem számított egyenjogúnak a családon kívül született gyerek, a társadalom még sokáig kirekesztette a leányanyákat, és gyerekeiket is. Hiába nyilvánította ki Ratkó Anna, a szövőnőből lett népjóléti és egészségügyi miniszter, hogy
„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség."
Valójában szégyen és megvetés övezte a leányanyákat. Sokan a szégyen miatt az akkoriban tabunak számító abortusz mellett döntöttek, amit titokban kellett elvégeztetniük, ugyanis az abortuszért is bírálat járt. Először 55 éve, 1963-ban írtak elfogadóan a leányanyákról Okos lányok címmel a Nők Lapjában.

1966, Székesfehérvár, VIDEOTON, VT TH 672-OC SZTÁR típusú televíziókészülékek végellenőrzése.
Szülés utáni depresszió a panelekben
1967-ben bevezették a GYES-t, aminek köszönhetően a nők ugyan 3 évig otthon maradhattak a gyerekükkel, de a nyüzsgő munkahely után a panel 4 fala közé zárva sokan depresszióval küzdöttek. A bölcsődei, óvodai férőhelyek korlátozottak voltak, így a munka világába nehezebb volt a visszatérés. A GYES után emiatt egyrészről felüdülés volt, ha valaki visszamehetett dolgozni, de másrészről rendkívül fárasztó is: a modern szocialista nő napközben dolgozott, majd hazatérve folytatta a második és a harmadik műszakkal otthon, a családban.
Habár Kádár igyekezett hangsúlyozni a nők szerepének, egyenjogúságának fontosságát, és a cél a harmonikus család volt, azonban ehhez a feltételek nem voltak adottak. Amíg az ’50-es években a férfias munkát végző nők számítottak példaképnek, addig 20 évvel később mára család, és a nők családban betöltött szerepe került középpontba.

1972, Salgótarjáni Kohászati Üzemek, kovácsolt termék gyártása.
A ’60-as évek végén a Magyar Nők Országos Tanácsának aktivistái felméréseket végeztek, aminek eredményeként kimondták: a női egyenjogúság deklarált, azonban a társadalmi és a gazdasági okok miatt nem tud érvényesülni. A korszak meghatározó témája lett a női egyenjogúság érvényesülése, aminek során a háztartási feladatok megosztása is szóba került - elméletben. A gyakorlatban azonban a nők arról panaszkodtak, hogy a munka mellett a férjeik a jó alakot és a házimunka maradéktalan elvégzését is elvárták tőlük, meg persze a gyereknevelés is a nőkre maradt. Ezzel pedig elérkeztünk egy olyan kérdéskörhöz, ami a mai napig újra és újra felmerül sok nő életében.
Ezeket olvastad már?
Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben
Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről?
A Kádár-korszak legnagyobb vendéglátós átverései - Így lehetett 50 literes...
A mindenre elszánt, haszonorientált vendéglátós egy szezon alatt termelte meg az egész éves bevételét.
Zsíros deszka és vajas kenyér – Régi idők legcsodásabb ételei
Fehér kenyér, zsír, lilahagyma, ínyenceknek egy kis piros arany – régen ennyi is elég volt a boldogsághoz.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















