2025.02.20.
Sárközi Ákos itt folytatja tévés pályafutását
A Troll a konyhában 3. évada március 31-től megújulva tér vissza a képernyőkre. A házigazda, Rákóczi Feri mellé Sárközi Ákos (a Konyhafőnök korábbi zsűritagja) csatlakozik döntőbíróként, aki kiszúrja, melyik ételek estek áldozatul a napi troll munkálkodásának. Ez nem minden, ugyanis sok újdonság várható az új évadban, többek között az is, hogy a nézők elsőkézből értesülnek arról, ki a szabotőr, így végigkövethetik minden lépését.
A szórakoztatás mellett a műsor jótékony célt is szolgál: ha a troll jól játszik, és nem bukik le, nemcsak ő viszi haza a nyereményét, de a trollkasszával megegyező összeget a VIASAT3 partnere, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is megkapja. Az epizódok hétfőtől csütörtökig kerülnek képernyőre, hétvégénként pedig extra adások futnak majd, amik kifejezetten a trollokra koncentrálnak, kimaradt jelenetekkel és interjúkkal. Nem ez lesz azonban az egyetlen újdonság a portfólióban, a következő hetekben érkezik ugyanis a népszerű bűnügyi sorozat, az NCIS 19. évada, az Elkaptam a gyilkost című true crime sorozat 2. évada, a Dumaszínház legújabb részei és a Best of Duma Aktuál 2. évada, valamint a legendás Karate kölyök filmek alapjaira épülő Cobra Kai című sorozat is.

Sárközi Ákos a Troll konyhában műsorban folytatja tévés pályafutását
Troll a konyhában 3. évad
Hazánk közkedvelt kulináris krimije március 31-én vadonatúj részekkel tér vissza a VIASAT3-ra. A Wisbro gyártásában készülő műsor 3. évadában minden héten 6-6 ismert ember főz és nyomoz egyszerre, kivéve persze az egyiküket. A troll célja, hogy titokban elrontsa az ételeket, elkerülje a lebukást és gyarapítsa a saját kasszáját, míg a csapat végig azon dolgozik, hogy a legfinomabb fogások kerüljenek a pultra, közben pedig igyekeznek leleplezni a szabotőrt, hogy ők gyűjtsék a legtöbb pénzt.
A közkedvelt műsorvezető, Rákóczi Feri mellé most a Michelin-csillagos séf, Sárközi Ákos csatlakozik, aki a műsor gasztro-ítészeként állapítja majd meg, mely ételek úszták meg a troll ügyködését, és mit sikerült elrontani.
Azért örültem a felkérésnek, mert a Troll a konyhában nemcsak a főzésről szól – ami nyilván központi eleme az életemnek –, hanem a szórakoztatásról, az önfeledt játékról, a humorról is, és szerintem ez egy nagyon jó kombináció. Itt zsűriként és nyomozóként is jelen vagyok, hiszen a csapat mellett Ferivel nekünk is ki kell deríteni, ki akar szabotált ételeket elém tenni. Bevallom, azért félek, mi kerül az asztalra, amikor sikerrel jár a troll, de ilyen ez a szakma, a kóstolás a velejárója. Nem tudom, kik nevetnek többet, a játékosok, vagy mi, de a forgatások alapján meggyőződésem, hogy a nézők szeretni fogják ezt az évadot
– mondta Sárközi Ákos.

Sárközi Ákos döntőbíróként csatlakozik a Troll a konyhában 3. évadához
Az évad másik izgalmas újítása, hogy a nézők már az adások kezdetén tudják, ki a szabotőr, így végigkövethetik annak ügyeskedéseit – vagy éppen ügyetlenkedéseit. A szereplők, a műsorvezető és a séf számára azonban továbbra is titokban marad a troll kiléte.
Vigyáznia is kell, hiszen csak akkor viheti haza a nyereményét, ha nem bukik le a végén.
Ráadásul az ügyes játék jótékony célt is szolgál, mert siker esetén nemcsak ő, de a VIASAT3 partnere, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is megkapja a trollkasszával megegyező összeget – ezt aztán az Egyesület ételmentésre és az élelmiszerek rászorulókhoz eljuttatására fordítja, méghozzá rendkívül hatékonyan, hiszen 1 000 Ft támogatás 30 000 Ft értékű élelmiszer mentését teszi lehetővé, köszönhetően annak, hogy az élelmiszerek minden esetben ingyenes felajánlásként kerülnek be raktárukba.

Sárközi Ákos a Troll konyhában 3. évadában folytatja tévés pályafutását
Bár az elmúlt időszakban elsősorban a talkshow-kra összpontosítottunk, nem feledkeztünk meg a játékos szórakoztatásról sem. A Troll a konyhában egy igazi kuriózum, ahol nemcsak a gasztronómia, de a nyomozás is terítékre kerül, ahogy azonban az elmúlt másfél évben, most is az értékteremtést tartottuk szem előtt. Szabályt változtattunk – hiszen a troll korai felfedése csak még izgalmasabbá teszi a játékot a nézőknek –, az előkészítésnél és a feladatoknál pedig még inkább arra törekedtünk, hogy fenntartható módon működjünk. Ebben segít minket tanácsokkal partnerünk, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület* is
– tette hozzá Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment régiós csatornaigazgatója.
A legújabb részek négy héten át, hétfőtől csütörtökig várják a gasztronómia és a detektívjátékok rajongóit, hétvégén pedig egy-egy extra adás is képernyőre kerül, amelyek a trollok szemszögéből mutatják be az eseményeket. Többek között kiderül, hogyan élték meg saját teljesítményüket, mik voltak a legnagyobb lebukási lehetőségek és mit élveztek a legjobban. Az extra epizódokat eddig nem látott interjúk és exkluzív tartalmak is színesítik majd.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















