2023.04.17.
Ezek a grillsütők végeztek az élen a Tudatos Vásárlók terméktesztjén
Nyakunkon a jó idő, úgyhogy már kezdhetjük is szervezni a grillpartikat. Most az is kiderül, hogy mely grillsütők a legjobbak erre a feladatra.
Faszenes, gázüzemű, elektromos. Mindenki másra esküszik. A Tudatos Vásárlók Egyesülete most mindegyikből tesztelt párat, hogy ezzel is segítse a döntést. Sőt, egy hibrid faszenes-gázüzemű verziót is vizsgáltak, ha valaki esetleg előnyben részesíti a 2in1 megoldásokat, most megnézheti, vajon ugyanolyan jól jár-e vele grillsütő esetén!

Ezek a grillsütők végeztek az élen a Tudatos Vásárlók terméktesztjén
Összesen 29 grillsütőt teszteltek nemzetközi együttműködésben a kisebb asztali verzióktól az akár nagy kerti bulikat is kiszolgáló darabokig.
Alap, hogy mindenféle ételt készítettek rajtuk, aztán vizsgálták még a használhatósági kérdéseket, a sütők szerkezetét, felépítését és stabilitását, valamint, hogy mennyire könnyű az összeszerelésük, mozgatásuk.
Faszenes grillsütő
Nyilván ezekkel érhető el legkönnyebben az a füstös, aromás íz, amit tipikusan elvárunk egy grillezett ételtől. Ebben a versenyszámban csak az aromasínes gázüzemű grillek indulnak hasonló esélyekkel rajtuk kívül. A faszenes verziók többsége könnyebb és kisebb, mint egy-egy gázüzemű termék, ezért egyszerűbb a mozgatásuk is. Persze ezekből is akadnak emberesebb darabok, amiket nem fogunk csak úgy könnyen ide-oda pakolászni. Ilyet akkor érdemes beszerezni, ha leginkább fix helye lesz, s ha kellőképpen gyakran és nagyobb mennyiségben sütögetünk. Mert dísztárgynak sem rosszak ezek, de talán annak kicsit drágák.
Amivel jó, ha számolunk faszenes grillek esetében, hogy a használatuk igényel némi türelmet, amíg ezt a rutint megszerezzük. Több időt vesz igénybe, mire a készülék eléri az ideális sütési hőmérsékletet, aminek szabályozása szintén igényel egy kis gyakorlatot. Illetve, a végén sem tudjuk csak úgy kikapcsolni, mint egy elektromos vagy gázüzemű verziót. Meg kell várnunk, míg a készülék (és a parázs!) kihűl, csak ezután tudjuk tisztítani.

Az eredmények azt mutatták, hogy nem elég márka vagy ár alapján döntenünk
Big Green Egg, Weber, Kamado Joe, Napoleon és Landmann termékeket teszteltek ebben a kategóriában. Az eredmények azt mutatták, hogy nem elég márka vagy ár alapján döntenünk.
Egy márkán belül is akadtak jobban és kevésbé jól teljesítő termékek, s előfordult, hogy pont az olcsóbb lett a jobb. Például a Weber Master-Touch GBS Premium 57cm SE E-5775 terméke 202 000 Ft-os átlagáron érhető el, eredményeit tekintve viszont összességében látványosan kevésbé jól teljesített, mint ugyanezen márka egy másik, átlagosan 30 000 Ft-tal olcsóbb terméke.
Gázüzemű grillsütő
A faszenes társaikhoz képest nagy előnyük, hogy könnyebb őket beüzemelni. Gyorsan elérik az üzemi hőmérsékletet, amit utána könnyű szabályozni. Ha nem vágyunk kifejezetten füstös ízre, jó választás lehet egy-egy ilyen termék, ugyanis ezt nem lehet tőlük elvárni. Kivéve, ha rendelkeznek a már említett aromasínnel. A gázüzemű grillsütők alapból drágábbak, mint egy faszenes verzió, ha pedig még aromasínre is vágyunk, ezért pluszban a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Jellemzően nagyok, nehezek, ezért jó, ha állandó helyük van, mert nem egyszerű a mozgatásuk.

Ezek a mosogatógépek végeztek az élen a Tudatos Vásárlók terméktesztjén
Weber, Cadac, Broil King, Napoleon, Char Broil, Landmann termékeket teszteltek, illetve ráadásnak egy hibrid gázüzemű/faszenes Char Broil grillsütőt is. Ezek közül a Weber Genesis E-325S érte el összességében a legjobb eredményt.
Még egy legjobb terméknek is vannak hátrányai! Az egy dolog, hogy összeszerelni vagy mozgatni nem könnyű a modellt, erre számíthatunk általában egy ilyen típusnál. Viszont a tisztítása is körülményes, ami már kellemetlenebb, főleg, ha rendszeresen szeretnénk használni. Ezek mellett kifejezetten drága is, viszont arányaiban annyival nem nyújt többet a többi jól teljesítő terméknél, mint amennyivel többe kerül.
Elektromos grillsütő
Jellemzően ezek a legkönnyebben használható grillsütők.
Esetükben sem számíthatunk kifejezetten füstős ízű ételre, de ha ezzel meg tudunk barátkozni, jó választás lehet. Mivel többnyire kisebb a sütőfelületük, nagyobb baráti társaságok kiszolgálására nem a leghatékonyabbak. Viszont könnyen mozgathatóak, tárolhatóak, ami fontos szempont, ha nem mindig egy fix helyen szeretnénk használni.
Weber, Napoleon, Cadac és Landmann termékeket vizsgáltak a tesztelők. Általánosságban elmondható, hogy jól szerepeltek, talán csak a Landmann E-Pantera grillsütője lógott ki a sorból, gyengébb sütési és szerkezeti eredményeivel.
Lehetünk tehát bármelyik típus szerelmesei, járjunk utána alaposan a konkrétan kiszemelt termék valós jellemzőinek. Hogy melyik készüléknek mi az erőssége vagy éppen a gyengesége, pontosan szűrhető a teszteredményekből, illetve látható a termékek részletes adatlapján.
A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt.
MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY?
Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















