2020.11.30.
Tudnak valamit ezek a déliek: ezért (is) egészséges a délutáni szunyókálás
Sokan irigykedve gondolunk a mediterrán országok sziesztájára. Kiderült, hogy ez a szokás nem csak egy kellemes délutáni lazítás, hanem akár egészségvédő hatása is lehet.
A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit - állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat.

"A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmód-változtatások," - idézte Manolis Kallistratos kardiológust, a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány társszerzőjét a Science Daily tudományos hírportál - "a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése 3-5 higanymilliméterrel (Hgmm), a kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 Hgmm-rel, míg vizsgálatunk szerint a rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 Hgmm-rel csökkenti a vérnyomást."
A magas vérnyomás vezető betegségnek számít a fejlett országokban, köztük hazánkban is. Azt régóta tudjuk már, hogy kialakulása az egészséges életmóddal: kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres testmozgással, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvással, nem-dohányzással megelőzhető. Ezek tekintetében különösen fontos a kutatók megállapítása, mivel a vérnyomás 2 Hgmm-nyi csökkentése 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát.
Fitness saláta
Tavaszi zöldséges csirkevagdalt
Zöldfűszeres grillezett makréla
A görög szakemberek 212, átlagosan 62 éves embert figyeltek meg (50% férfi, 50% nő), akiknek az átlagos vérnyomása 129,9 Hgmm volt. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy 2-s típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában rendszeresen mérték vérnyomásukat, feljegyezték, hogy sziesztáztak-e - ami átlag 49 percnyi alvást jelentett -, milyen volt az életmódjuk - alkohol-, kávé-, sófogyasztásuk, fizikai aktivitásuk -, mérték pulzusokat, az artériák rugalmasságát és végeztek náluk szívultrahangot is.
Megállapították, hogy általánosságban 5,3 Hgmm-rel csökkent a szisztolés vérnyomás (az első, magasabb érték) azoknál, akik sziesztáztak, azokhoz képest, akik nem. Előbbiek esetében a vérnyomás 128,7/76,2 Hgmm, utóbbiaknál 134,5/79,5 Hgmm volt. Közvetlen egyenes arányú összefüggést mutattak ki az alvás időtartama és a vérnyomás között, minden egyes óra 3 Hgmm-re csökkentette a vérnyomást. A görög kutatók eredményeik tükrében fontosnak tartják, hogy további vizsgálatokat végezzenek az alvás és a vérnyomás összefüggéseinek alaposabb feltárására.
Mivel mi nem a sziesztát természetesnek tartó déli országban élünk, azért itthon nem igazán életszerű, hogy dolgozó emberként minden nap szunyókáljunk délután 1-1 órát. Amit viszont mindannyian megtehetünk egészségünk érdekében, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozunk, rendszeresen mozgunk, leszokunk a dohányzásról és eleget alszunk.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
Kiderült: szívbeteg lehetsz, ha túl kevés szénhidrátot eszel
A szénhidrátok megvonása árthat a szívnek, az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élők esetében jelentősen nőhet az egyik leggyakoribb szívritmuszavar kockázata.
Korán kelők vs későn fekvők: elmondjuk, ki a boldogabb!
A koránkelők állítólag boldogabbak, a későn fekvők pedig hajlamosabbak a depresszióra. De vajon mire jutott egy, az alvási szokásokat vizsgáló friss kutatás? Elmondjuk!
Vérnyomáscsökkentés céklalével!
Egy londoni kutatócsoport tavaly publikált kutatási eredményei szerint a céklalé rendszeres fogyasztása sikeresen csökkentette a kutatásban résztvevők vérnyomásértékeit.
Alacsony a vérnyomásod? Tényleg a kávé és a vörösbor a...
Gyakran szédülsz, fáj a fejed, nehezen koncentrálsz? Lehet, hogy csak az alacsony vérnyomásod áll a háttérben. Érdemes kivizsgáltatni!
via MTI
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















