2020.11.30.
Tudod mely hungarikumokból vesznek a legtöbbet a turisták? Meg fogsz lepődni!
Tavaly 1,5 millióan vásároltak a ferihegyi reptér Heinemann Duty Free üzletében, és most azt is elárulták, mely magyar termékekből kerül a legtöbb az utazók kosarába.
Nehéz olyan sajtóeseményt kitalálni, ami valóban felkelti az újságírók, bloggerek kíváncsiságát. Nos, a Budapest Airportnak és az ottani SkyCourt terminálban található Heinemann Duty Free üzletnek sikerült. Egy vacsorára invitáltak bennünket, méghozzá a teljes üzemben működő duty free shop közepére felállított asztalhoz, amit Mautner Zsófi töltött meg rengeteg finomásággal, és Jáhner Attila válogatta a melléjük a magyar borokat. A menü koncepciója pedig az volt, hogy Zsófi és Attila egy valódi hungarikum-vacsorát dobott össze, méghozzá a shopban található termékek felhasználásával.
Nem volt nehéz dolguk, már ami a kínálatot illeti (merthogy a főzésnek voltak komoly kihívásai, mint például, hogy a reptéri tűzjelző berendezés miatt a helyszínen főzni semmit sem lehetett), hiszen túlnyomóan magyar termékek uralják a polcokat. Nincs ezen mit csodálkozni, egy reptéri üzletben mit vesz az ember? Ha otthonról indul, akkor is saját a országára jellemző finomságot visz ajándékba, ha pedig éppen hazafelé tart, akkor pedig legtöbbször szuvenírt pakolunk a kosarunkba, hogy az utazásból minél több élményt el tudjunk vinni.
Az viszont számomra baromi érdekes volt, hogy a magyar termékekből mi fogy a legjobban. Mielőtt ezt megtudtam volna, meg is tippeltem, hogy mi lehet, és talán nem árulok el nagy titkot, hogy nem jött be. A listámon az első háromba betettem egy alkoholt (az ember magából indul ki, ugye…), a pálinkát. Emellett azt gondoltam, hogy a libamájunk elég híres ahhoz, hogy elcsábítsa annak a 11 millió utasnak jó részét, aki tavaly megfordult a reptéren. Na meg ha hungarikum, akkor fűszerpaprika, nem? Hát nem.
A Heinemann Duty Free-ről
Gebrüder Heinemann 1998 óta üzemeltet duty free üzleteket a budapesti repülőtéren. Jelenlegi legnagyobb üzletük a Budapest Airport SkyCourtjában található, és az év 365 napján, 24 órában nyitva tart. A választék egyik legfontosabb pillérét a regionális termékek alkotják, és a forgalom ötödét képviselik. Magyar és külföldi vásárlók egyaránt vásárolnak itt, átlagosan óránként értékesítenek egy rúd Pick szalámit és néhány üveg Unicumot.
Az igazság az, hogy nem jártam azért annyira messze, de nem gondolkoztam logikusan. Mert édes és erős paprikaőrleményből évi 16 tonna fogy, és a liba- valamint a kacsamájak is szépen muzsikálnak a maguk évi 11 tonnás mennyiségükkel, de ezek a számok még nem elegendőek ahhoz, hogy ők legyen a favoritok.
Ami valójában az első helyet elhappolja, az a zsebkolbász, azaz a Pick Stick. Második a sorban a szintén kis csomagolású Unicum, ami konkrétan két felesnyit azaz 100 millilitert jelent. A harmadik pedig megint egy kolbász, méghozzá a Mangalica páros, szintén a Picktől. Szóval a mennyiségi eladás tekintetében sehol nincs se a paprika, se a pálinka úgyhogy ezeket kellene még kicsit piározni az orosz, brit, finn és kínai utasoknak, merthogy ők azok akik a leginkább veszik a magyar termékeket a Heinemann Duty Free shopban.

Egyébként józan ésszel végiggondolva logikusan hangzik a lista, hiszen a kis kiszereléssel együtt jár az alacsonyabb ár is, szóval nem meglepő, hogy ezeket utaztatják a legtöbben. Mert ha már az értéket nézzük, tehát hogy melyik eladott termék hozta a legtöbb lóvét, akkor már befigyel a téliszalámi is a második helyen. Előtte a klasszik, egy literes Unicum, mögött, a harmadik helyen a 0,5 literes Unicum és durva, de még a negyedik helyen is az Unicum van, a Szilvával.
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














