2020.11.30.
Tudod, mi fán terem a mesterséges hús? - Richard Branson milliárdos mindenesetre befektet a gyártásába
A brit Richard Branson, a Virgin Atlantic légitársaság tulajdonosa űrutazást is tervez, most pedig beszállt az élelmiszeriparba.
Richard Branson vagyona a Forbes szerint idén 5 milliárd dollárt tesz ki. A vegetáriánus Branson most a Memphis Meats nevű cégbe fektetett be, ami laboratóriumi körülmények között állít elő húst. A vagyonos üzletember egyik cégének, a Virginnek a honlapján augusztusban közzé tett egy bejegyzést:
"Hiszek abban, hogy nagyjából 30 év múlva nem lesz szükségünk arra, hogy állatokat öljünk meg. Minden húsárú "tiszta" lesz vagy növényi alapú, noha az íze ugyanolyan lesz, mint a ma fogyasztott húsoknak, ráadásul egészségesek is lesznek. Egy nap, ha visszatekintünk, azt fogjuk gondolni, milyen archaikusan éltek a nagyszüleink, akik állatokat öltek meg azért, hogy megegyék őket."
Branson és több, hozzá hasonlóan gazdag és befolyásos személy úgy véli, az állatok fogyasztása nem csupán az egészségünknek nem tesz jót, de fenntarthatósági szempontból is problematikus - írja a Futurism. A Memphis Meats cégbe ennek megfelelően többen is befektettek az utóbbi időben: Branson, Bill Gates, a Cargill élelmiszeripari vállalat és Kimball Musk, aki nemzetközileg is jelentős tevékenységet fejt ki az étkezés fenntarthatóvá és egészségesebbé tételének érdekében.
Mi fán terem a laboratóriumban gyártott hús?
A mesterséges hús előállításához könnyen osztódó sejteket használnak alapanyagként. A proteinnel "etetett" sejtek ezután egy táptalajba ágyazva osztódnak, ami biztosítja számukra az ehhez szükséges energiát. Ahhoz, hogy a hús ehető legyen, minden irányba nagy legyen kiterjedése, egy ehető állványkán kell osztódásra bírni a sejteket. Elméletileg a hús "termelése" ezzel az eljárással folyamatos lehet, és a kezdeti fázisban használtakon kívül nem szükségesek hozzá élő állatból származó sejtek.

A Memphis Meats mesterséges húsból készül rántott csirkéje
Az ENSZ élelmiszerekkel és mezőgazdasággal foglalkozó szervezete, azÉlelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) azt állítja, hogy a Föld jégmentes felszínének 26 százalékán állatokat tartanak, míg évente átlagosan 13 millió hektárnyi erdőt irtanak ki azért, hogy szántóföldeket létesítsenek. AWorldWatch Institute szerint a világszerte kibocsájtott üvegházhatású gázok 51 százalékáért is az állattartás tehető felelőssé.

A Memphis Meats húsgombóca - természetesen mesterséges húsból
A laboratóriumban növesztett húsok ráadásul egészségesebbek is természetes társaiknál: nem tartalmaznak antibiotikumot, veszélyes baktériumokat, növekedési hormont.
A WHO egyik szervezete, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 2015-ben kiadott egy olyan jelentést, ami szerint a vörös húsok "feltehetően" rákkeltőek, míg a feldolgozott hústermékek szerintük kétséget kizáróan rákkeltőek. A szakemberek nem biztosak abban, mi okozhat megbetegedéseket, de valószínűsítik, hogy a hemoglobin vastartalma a bűnös. A laboratóriumban készített húsok nem tartalmaznak ilyen anyagot.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Főzdefriss sörök és angusburger malátás buciban - A FIRST Craft Beer & BBQ-ban jártunk
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















