Életmód

2020.11.30.

Tudományos oka van, miért hiányozhat az ÖLELÉS a karantén alatt

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Különösen az érezheti ennek a hiányát, aki egyedül lakik a karantén alatt. 

Ha te is vállaltad az önkéntes karantént, és netalántán egyedül töltöd a napjaidat jelenleg, akkor biztosan érezted már, milyen jól esne egy ölelés vagy egy másik ember jelenléte. Ez teljesen normális, hiszen az ember társas lény, és rengeteg kutatás is igazolta már, hogy érintés nélkül romlik a pszichés és érzelmi állapotunk.

via GIPHY

Mi az a bőréhség?

A bőréhség az emberi érintés biológiai szükségletét takarja. Emiatt fektetik az újszülötteket az édesanyjuk testére, és ezért számolnak be a magánzárka-tapasztalatok alapján arról, hogy a rabok legalább annyira vágynak valamilyen testi kontaktusra, mint a szabadságra.

„A természet úgy alkotta meg ezt az érintési csatornát, hogy társasági környezetben növelje a kényelemérzetünket. Ez csak olyan társas lényeknél fordul elő, amelyeknek együtt kell lenniük, hogy növeljék túlélési esélyeiket” – mondta a Wirednek Alberto Gallace, a Milánói-Bicoccai Egyetem idegtudósa. Majmoknál, de csecsemőknél is kimutatták már, hogy a fizikai kontaktus megvonása komoly egészségügyi károkat okoz.

„Amikor hozzáérsz egy másik ember bőréhez, stimulálod a bőr alatti nyomásérzékelő rendszert, amely jeleket küld az agy bolygóidegének. Ennek során az idegrendszer lelassul, csökken a pulzusszám és a vérnyomás, az agyhullámok pedig nyugodt állapotról árulkodnak. Az olyan stresszhormonok, mint a kortizol szintje is csökkenésnek indul” – mondta a Wired lapnak Tiffany Field, a Miami Egyetem érintéskutató intézetének igazgatója. Hozzáteszi, hogy az érintéssel oxitocin is felszabadul a szervezetünkben, ami többek között szülésnél vagy orgazmuskor bukkan még elő.

Mit tehetsz, ha egyedül karanténozol?

Ha van esetleg háziállatod, akkor gyakran vedd a kezedbe vagy**az öledbe, és simogasd!**További módszer lehet, ha mezítláb járkálsz, hiszen ezzel stimulálod a talpadban lévő receptorokat. De még egy kiadós fejmasszázsban is részesítheted magad!

Ezeket olvastad már?

Bevallom, van 5+1 dolog, ami miatt furcsamód megszerettem a karantént

Család

Bevallom, van 5+1 dolog, ami miatt furcsamód megszerettem a karantént

Míg a legtöbb ismerősöm kezd torkig lenni azzal, hogy nem mehet utcára, találkozókra, edzésre, randizni akkor, amikor épp akar, én töredelmesen bevallom: csípem a karantént.

Brecz Judit

Sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akik kisállattal nőnek fel

Életmód

Sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akik kisállattal nőnek fel

Sokan nem mernek bevállalni egy gyerek mellé még egy állatot is, mert attól félnek, hogy a pici elkap valamilyen betegséget. Pedig ez egyáltalán nem így van!

Liptai Lilla

Hivatalos! Házi kedvenceink nem csak boldogabbá, de egészségesebbé is tesznek minket

Életmód

Hivatalos! Házi kedvenceink nem csak boldogabbá, de egészségesebbé is tesznek...

Amellett, hogy örök társak, az egészségünket is hűen szolgálják.

Stuth-Nagy Niki

Így néznek ki a sztárok egy hónap karantén után

Életmód

Így néznek ki a sztárok egy hónap karantén után

Most kiderül, milyen smink nélkül Julia Roberts, fátyolmaszkban Gwyneth Paltrow, és megnőtt hajjal Fluor Tomi.

admin

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept