2021.04.15.
Itt az ideje, hogy nyíltan beszéljünk a járvány alatt felszedett kilókról, és másként kezdjünk el gondolni az étkezésre
Dr. Lukács Liza pszichológus, aki maga is megjárta az evészavarok szélsőségeit, a túlsúly lelki hátteréről, akaraterőről és gyerekkori anorexiáról beszélt a 24.hu interjújában. Gondolatai mindenki számára tanulságosak lehetnek, még akkor is, ha semmilyen evéssel kapcsolatos problémával nem küzdünk.
A koronavírus-járvány teljesen megváltoztatta az életünket. Átalakultak a mindennapjaink, ami az étkezési szokásainkra is hatással volt. Valószínűleg előbbinek köszönhető, hogy sokunk a karantén alatt jó pár kilót felszedett, amire laikusként egyszerű magyarázatot adtunk: unalmunkban ettünk. A szakértő szerint azonban sokkal összetettebb ez a kérdés.

Alapos lélektani munka kell ahhoz, hogy megváljunk a komoly túlsúlytól. | fotó: Artem Labunsky (Unsplash)
Dr. Lukács Liza közel két évtizede foglalkozik az evészavarokkal egyéni és csoportos konzultációk, tréningek formájában, valamint elméleti szinten. Nevéhez fűződik a pszichológiai éhség típusainak leírása, és az, hogy Magyarországon az úgynevezett érzelmi éhségről kezdtünk beszélni. Az éhes lélek gyógyítása című könyve 2010-ben jelent meg, nemrégiben pedig Hogyan szeretsz? című kötete is a boltokba került, ennek apropóján készített vele interjút a 24.hu.

Dr. Lukács Liza pszichológus, maga is megjárta az evészavarok szélsőségeit
Az evés és a koronavírus viszonya
Szerinte a koronavírus-járvány miatt kialakult ingeréhség, kapcsolatéhség, cselekvési éhség és elismeréséhség többletfogyasztásra készteti azokat is, akik korábban nem evéssel igyekeztek kitölteni a bennük keletkezett űrt. Véleménye szerint beszűkült világunk hangsúlyosabbá teheti az étkezések által nyújtott élvezeteket azok számára is, akiknél eddig ezzel nem volt probléma.
Dr. Lukács Liza szerint a járvány hosszú távon is befolyásolja majd az étkezési szokásainkat, és azt, hogyan gondolkodunk az evésről:
Az, hogy most van, most élvezzük, nagyon erősen belénk ivódik, és azért is fontos, hogy az evéshez való viszony témává váljon, a helyére kerüljön a túlsúllyal küzdők életében, mert ha így haladunk tovább, akkor az elhízás aránya és mértéke mind a felnőttek, mind a gyerekek körében fokozódni fog
– mondja a 24.hu interjújában.
Véleménye szerint a lényegi elem a fogyásban és az evészavarból való gyógyulásban is az, hogy másként kezdjünk el gondolni az étkezésre. Bár ez hosszadalmas munka, de ha a helyükre kerülnek a dolgok, utána már tartós lesz a változás, és elkerülhetjük a jojóeffektust is. „Az elhízásban az evéshez való viszonnyal is foglalkozni kell, különben, ha le is fogy a személy, hamar visszahízik.”
Túlsúly, testpozitivitás, fiatalkori evészavar
A doktornő szerint azt kéne hangsúlyozni, hogy a túlsúlyos embereknek más az evéshez való viszonyuk. Ezek alapvetően tanult viselkedésformák, amelyek során az evés összefonódik más problémákkal, és sokszor az egyetlen válságkezelési módszerré válik.

A család szerepe az evészavarok kialakulásában
Az interjú során szóba került a testszégyenítés, testpozitivitás, illetve a fat acceptance (a kövérség elfogadása) nevű mozgalom is, amire a szakértő csak annyit mondott: „ez hatalmas gumicsont átkötve egy piros szalaggal.”
Véleménye szerint az evészavarral küzdőknek huszadrangú dolog, mit gondolnak róluk mások, hiszen ezeket az embereket sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy ők hogyan érzik magukat a bőrükben.
Magyarország evészavarok frontján elég rosszul áll, hiszen a friss adatok szerint a lakosság hatvankét százaléka túlsúlyos. Bár ez is nagyon aggasztó, de talán még ijesztőbb, hogy az evészavarok életkori előre csúszása látható, vagyis hogy főleg az anorexia, és valamelyest a bulimia is sokszor tízéves kor alatt elkezdődik. Ezt a doktornő azzal magyarázza, hogy a gyerekek hamarabb érnek, és komolyan befolyásolják őket a közösségi médiában látott szépségideálok is.
Ha szeretnél még többet megtudni az evészavarokról és annak kezeléséről, akkor olvasd el a teljes interjút Dr. Lukács Lizával ITT!
Még több hasznos cikk a fogyással kapcsolatosan:
- Fogyókúra a terhesség alatt? Lássuk, mit gondol erről a szakorvos!
- Bizony, a hüvelyesek is tudják támogatni a fogyókúrádat
- Így lehet egészséges étrendet megfizethető áron összeállítani – tippek a dietetikustól
Fotó: Facebook
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















