Életmód

2021.03.05.

Mondatok, amelyeket soha ne mondj egy túlsúlyos gyereknek

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Komoly lelki problémákat okozhatnak ezek a mondatok és tettek egy túlsúlyos gyermeknek.

Magyarországon jelenleg minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, ami nagyjából 200 ezer túlsúlyos gyermeket jelent. Ez több szempontból is nagyon veszélyes. Először is komoly egészségügyi problémákat okozhat, illetve maradandó lelki sérüléseket is, amelyek később önértékelési és önbecsülési problémákhoz vezethetnek.

Sajnos az iskolában is sok bántás érheti őket, sőt, gyakran a szülők is mondhatnak olyat, ami sérüléséket okozhat. Talán ezek rosszabbul is esnek nekik, hiszen a gyermekek a szüleik véleményére adnak elsősorban. Ráadásul, ha sokszor mondunk bántó szavakat, akkor megromolhat a viszonyunk a gyerekünkkel. Mutatjuk, melyek azok a mondatok, amelyek a lehető legrosszabbak.

Becézés

Lehetséges, hogy csak cukiságból csinálod, és nem szeretnéd ezzel megbántani, de ne becézgesd úgy a gyermekedet, hogy dundus vagy husikám. Először is, ez később is rajta maradhat a gyereken, illetve valószínűleg egy idő után mások előtt is szólíthatjuk így, ami miatt megalázottnak érezheti magát.

Nincs édesség!

Ne büntessük azzal a gyermekünket, hogy nem kaphat édességet vagy nem eheti a kedvenc tésztáját. Persze ez nem azt jelenti, hogy tömjük csokival, de ne tiltsuk meg neki. A legjobb, ha óvatosan korlátozzuk a fogyasztásukat, vagy egészségesebb alternatívákat kínálunk: készítsünk cukormentes bonbonokat, vagy durum / teljes kiőrlésű tésztából főzzük a tésztás fogásokat.

Mindenmentes kókuszbombák

cukormentes bonbon

Mindenmentes kókuszbombák

Krémes sütőtökös spagetti

zöldséges tészta

Krémes sütőtökös spagetti

Egészséges Raffaello golyók

raffaello golyó

Egészséges Raffaello golyók

Kínos kérdések

„Hányadik kanállal szedsz?” – semmiképpen ne tegyünk fel ilyen kérdéseket, ugyanis ilyenkor azonnal leteszi a gyerek a kanalat, és bűntudata, lelkiismeret-furdalása lesz. Azért is érdemes vigyázni ezekkel a mondatokkal, mert ez később táplálkozási zavarokat is okozhat. A szomorú, szorongó és önértékelési gondokkal küzdő gyermek csak az evésben találja meg a boldogságot, amit elvesznek tőle, ez pedig a későbbi viselkedészavarok kiindulópontja lehet.

Mégis akkor mit tehetünk?

Fontos, hogy támogassuk a gyermekünket a fogyásban. Ha mindenképpen diétáznia kell, akkor érdemes szakértő segítségét kérni. Emellett segíthet még, ha mi is példát mutatunk neki, és több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, illetve odafigyelünk arra, hogy egészségesebb ételek kerüljenek mindenki tányérjára.


Még több szuper cikk szülőknek:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept