2020.11.30.
Tuti tippek, hogy a karácsonyi előtti vásárlás ne váljon rémálommá
A karácsonyi vásárlási roham kapuja, a Black Friday számos akcióval várja évek óta Magyarországon is a vásárlókat. A Tudatos Vásárlók Egyesülete útmutatója sokat segíthet abban, hogy ne csalódjunk.
Bár az idei Black Friday a koronavírus-járvány miatt más lesz, mint az eddigiek, akciókkal most is készülnek a boltok, és a szakértők forgalmas időszakra számítanak. A Black Friday idén november 27-ére esik, de sok kereskedő nem csak ezen az egy napon, hanem már újabban a teljes Black November hónap alatt várja leértékelésekkel a vásárlókat. Az akciók között pedig most sem lesz egyszerű eligazodni, ezért a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) összeszedte, mire érdemes mindenképpen figyelni vásárlás előtt.
1. Mire van szükségünk és mire nem?
A vásárlás előtt fontos reális képet kapnunk arról, mire van valójában szükségünk. Akármennyivel is olcsóbb valami az akciók alatt, ha arra egyébként nincs szükségünk, akkor csökkentett áron is pénzkidobás megvásárolni.

A Tudatos Vásárlók szerint érdemes alapos leltárt tartani otthon, ez remek lehetőség arra is, hogy átnézzük és kiszelektáljuk azokat a tárgyakat, amelyek már nincsenek használatban. A még használható, jó állapotban lévő, ám feleslegessé vált műszaki cikkeket el is lehet adni vagy jótékony célra felajánlani, a teljesen használhatatlan daraboktól pedig megszabadulni.
A használt cikkeinket Magyarországon is több online piactéren értékesíthetjük. A Tudatos Vásárlók nemrég összehasonlította a három legnagyobbat: a Vaterát, a Jófogást és a Facebook Marketplace-t. Megnézték, melyiken mennyire egyszerű regisztrálni, milyen költségekkel jár a hirdetés és meddig tart a hirdetésünk kiemelése, melyiken milyen típusú vesznek meg tőlünk hamarabb, van-e itt is jogunk a szavatosságra? A részletekről hamarosan olvashatunk az Egyesület honlapján.
Ha megunt dolgainkat továbbadjuk, azzal nem csak pénzhez jutunk, de hulladékot sem gyártunk. Fontos, hogy a műszaki tárgyakat senki ne a kukába dobja! Az ENSZ 2019-es adatai szerint például a világon évente közel 50 millió tonna elektromos hulladék keletkezik, ennek pedig mindössze 20 százalékát hasznosítják újra.

Ráadásul ebből az 50 millió tonnából 2050-re könnyen 120 millió tonna lehet. A Tudatos Vásárlók éppen ezért évek óta arra ösztönöz mindenkit, hogy igyekezzen figyelni erre. A Fővárosi Közterület-fenntartó hulladékudvarai például elektronikai hulladékot is kezelnek, a leadható hulladékfajtákról a cég weboldalán lehet tájékozódni.
Azt is fontos tudni, hogy, ha új háztartási gépet vásárol valaki, a kereskedők a régit visszaveszik. A lehetőséggel a fogyasztók is egyre tudatosabban élnek: a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból kiderült, 55%-kal több, összesen 1067 tonna e-hulladékot sikerült begyűjteni a háztartásoktól 2020 szeptemberéig. A leadott elektromos és elektronikus hulladékok közel 80%-a háztartási nagygép és hűtőgép, de háztartási kisgépek és képmegjelenítő berendezések (monitorok, televíziók) is szép számmal kerültek az utca vagy a háztartási hulladéklerakók helyett a hulladékhasznosító telepre.
2. Mennyibe kerül? Tényleg?
Ha sikerült döntenünk, és tényleg szükségünk van valamire, érdemes határozott elképzeléssel nekivágni a leárazásoknak, és célirányosan a kiválasztott terméket keresni.
Természetesen van olyan, hogy egy-egy termék tényleg kivételesen jó áron van, ha szükség van rá, akkor persze érdemes megvenni. Ez is a tudatos vásárlás része. Ahogy az is, ha egy-egy sokáig eltartható termék - legyen az akár élelmiszer – olcsón megvásárolható, akkor kicsit többet venni belőle. Ám a mostani járvány miatt érdemesebb elkerülni a felhalmozást célzó vásárlásoknak, tavasszal ugyanis előfordultak átmeneti hiányok a pánikvásárlások miatt.
Az élelmiszereken érdemes megnéznünk a minőségmegőrzési időt és átgondolnunk, mennyi tudunk elfogyasztani belőle.

3. Online? Mennyire zöld?
A vásárlások a pénztárcák mellett a Földre is hatással vannak. Idén a koronavírus-járvány miatt várhatóan többen dönthetnek az online vásárlás mellett, ami a környezetet is megterheli. A Bustle 2019-ben kérdezett meg környezetvédelmi szakértőket a Black Friday hatásairól annak fényében, hogy 2018-ban csak a brit vásárlók 1,49 milliárd fontot költöttek online.
Az online vásárlásnál ugyanis a termék legyártása mellett annak csomagolása, a kiszállításhoz való csomagolása és a szállítása is mind hatással van a környezetre. Abba is érdemes belegondolni, hogy az online megvásárolt és utána valamilyen okból visszaküldött termékek még többet utaznak, hiszen sok esetben futár jön ki a visszaküldésre ítélt termékekért és viszi vissza a raktárba. Ráadásul, ha a világon mindenki annyit fogyasztana, mint az átlag európaiak, akkor a globális erőforrások három-négyszeresére lenne szükség.
4. Vásárlás hosszú távra
A koronavírus-járvány miatt bár csökkenhet a forgalom az üzletekben, a teljes szezonban az ünnepi eladások, ha minimálisan is, de növekedhetnek az egyik legismertebb globális nemzetközi tanácsadó cég, a Deloitte szerint. A silány minőségű, olcsó áruk pedig hamar a kukában landolhatnak.
Ha valaki hosszútávra szeretne vásárolni, érdemes utánanéznünk a termékek paramétereinek, a lehető legjobban megismerni például egy mosógép vagy hűtőgép műszaki jellemzőit. Fontos például tisztában lenni azzal, hogy mennyi fogyaszt, azaz milyen kiadásokra számíthatunk hosszú távon.

A Tudatos Vásárlók rendszeresen hasonlítja össze a magyar piacon kapható termékeket, és sokéves tapasztalatuk, hogy az alacsony ár önmagában nem jelent gyengébb minőséget, a legdrágább verzió nem feltétlenül a legjobb, a legjobb energetikai besorolású termék magas ára miatt nem mindig hozza vissza az árát. Érdemes ezért elolvasni független laboratóriumok tesztjeit is egy-egy vásárlási döntés meghozatala előtt. A TVE évek óta publikálja független, nemzetközi laboratóriumban végzett ingyenes és fizetős tesztjeit, amelyek megkönnyítik a különböző termékek közötti választást.
5. Vigyázat az akciókkal!
A Black Friday időszakában rengeteg leértékeléssel és számtalan csábító ajánlattal lehet találkozni a boltokban és a webshopokban is. Ha megvan, hogy pontosan melyik termékre van szükségünk, akkor érdemes a kiválasztott termék árát több kereskedőnél is ellenőrizni, ugyanis könnyen lehet, hogy máshol, akár akció nélkül is, olcsóbban elérhető a kiválasztott használati tárgy. Az egyik legelismertebb amerikai fogyasztóvédelmi magazin, a Consumer Reports arra is felhívja a figyelmet, hogy az ár mellett fontos a kereskedő megbízhatósága, online vásárlás alkalmával ellenőrizze a szállítási feltételeket, díjakat és a visszaküldési lehetőségeket.
+1 Tesztekre fel!
Az egyéni igényeknek és büdzsének megfelelő termékek kiválasztásában sokat segíthetnek a termékértékelő tesztek. A Tudatos Vásárlók Egyesülete által publikált tesztek például különböző szempontok szerint rangsorolják többek között például
· a hűtőket vagy éppen a matracokat.
A teszteredményekből látható, hogy az ár ugyanis sokszor nem jelent garanciát, azaz nem feltétlenül a legdrágább termék a legjobb, így spórolni is lehet a megfelelő kiválasztásával. A tesztek abban is segítenek, hogy hosszú távon is megérje a beruházás: azaz a kezdetben akár olcsóbb, de például az áramot zabáló gép helyett egy kisebb fogyasztásút választani.
MIÉRT KELL FIZETNI A TESZTEKÉRT?
A Tudatos Vásárlók Egyesülete által publikált tesztek egy részéért fizetni kell, egy-egy teszt ára kevesebb mint 2 ezer forint. A tesztekért azért kell fizetni, mert a Tudatos Vásárlók Egyesületének partnere, a vizsgálatokat végző nemzetközi, független szervezet, az International Consumer Research and Testing Ltd.-nek (ICRT) ez az előírása. Az ICRT és a Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta publikálja a szóban forgó teszteket, amelyek segítségével a vásárlók kiválaszthatják a széles termékkínálatból a pénztárcájukhoz mérten legjobb, legmegbízhatóbb gépeket. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint érdemes a gépek között a legalacsonyabb fogyasztású, energiatakarékos gépeket választani. Lényeges, hogy a sokéves tapasztalat alapján a legtöbb teszt arra jutott, hogy a különböző termékek között sokszor nem a legdrágábbak a legjobbak és az ár/érték arányt nézve mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet, a tesztekből pedig az is kiderül, hogy melyik gépeket jobb elfelejteni. A TVE szerint a tesztekért – az ICRT előírása miatt - fizetendő kevesebb mint 2 ezer forint egy-egy gép árának elenyésző része és nagyban megkönnyíti a kiválasztást.
Ezeket olvastad már?
TOP 10 kedvenc recept az elmúlt hét napról
Egyszerű, gyors és könnyed ételek receptjeit kerestétek a legtöbben múlt héten. A kedvencek között egyaránt vannak desszertek és főételek is, valamint igazi, őszi fogások!
HETI ÉTELHOROSZKÓP: melyik CUKORMENTES süti illik a te csillagjegyedhez?
Ezúttal a cukormentes finomságokat kötjük össze a csillagjegyekkel, de természetesen, ha nem vagy elégedett azzal, amit kaptál, inspirálódhatsz a többi jegy szülöttétől is!
7 módszer, amivel kihozhatod a maximumot a mirelit krumpliból
A mirelit sült krumpli praktikus és gyorsan elkészíthető fogás, de nem mindig a legízletesebb. Néhány egyszerű trükkel azonban könnyen felturbózhatod - mutatjuk, hogyan!
5 tipp, hogy tuti te legyél a leggyorsabb szakács a...
A könnyű és gyors receptek titka, hogy mi magunk mennyire vagyunk gyorsak főzés során. Most megtudhatod, milyen trükkökkel tudod felgyorsítani a munkafolyamatokat.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















