2020.11.30.
Úgy tűnik, nincs összefüggés a vérnyomáscsökkentők és a koronavírus között
Akik vérnyomáscsökkentőt szednek, nem fertőződnek meg nagyobb eséllyel, és nem is szenvedik meg komolyabban a koronavírust egy új kutatás szerint.
Egy május elsején kijött jelentés azt állítja, hogy a leggyakrabban alkalmazott magasvérnyomás-gyógyszerek nem tesznek fogékonyabbá a koronavírussal való megfertőződésre, ha pedig valaki mégis elkapja, akkor sem lesz emiatt súlyosabb az állapota.

A leggyakrabban felírt fajták sem veszélyesek
A jó hír azokat érinti, akik a következő két típusú,magas vérnyomásra felírt gyógyszer egyikét szedik: ACE-gátlók (lizinopril, kaptopril) vagy ARB-k (lozartán, valzartán.)
Rémhírek
A járvány kezdete óta több felkavaró feltételezés is keringett ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatban: úgy sejtették, hogy ezek szedése ront, javít vagy bármely módon hatással van a koronavírusos megbetegedésekre. Az amerikai gyógyszerész folyóiratban közölt kutatás eredményei viszont egybevágnak egy néhány héttel korábban közölt kínai kutatással is, ami arra jutott, hogy a bétablokkolók, a kálciumcsatorna-blokkolók és a tiazid diuretikumok is veszélytelenek.

Bizonytalan eredmények
Az aggodalom egy korábban csak állatokon észlelt jelenségből fakadt, amely azt feltételezte, hogy bizonyos vérnyomásgyógyszerek növelhetik annak a fehérjének a szintjét a szövetekben, amelybe a koronavírus jól meg szokott kapaszkodni. Emberek tüdejénél azonban ezidáig nem bizonyították a gyógyszerek ilyen jellegű hatását, sőt, ellentétes eredmények is születtek, amelyek szerint a vérnyomáscsökkentőkcsillapíthatják a gyulladást a tüdőben, és így segíthetnek a koronavírusos betegeken.
Ezt láttad?
Emberek, akik a boltban a termékeket nyalogatják: a pszichológus elmagyarázza, miért csinálják
Mindenki szedje tovább
Az orvosok most megegyeznek abban, hogy minden betegnek azt javasolják, szedje továbbra is a megszokott módon a gyógyszereit. Egy New York-i szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó kutatócsoport ugyanis megvizsgálta a statisztikákat abból a szempontból is, hogyan alakult a koronavírusos betegek állapota annak fényében, szedtek-e magas vérnyomásra valamilyen gyógyszert, de semmilyen komolyan vehető összefüggést nem találtak.
Ezeket olvastad már?
Ezek a népszerű fájdalomcsillapítók csak receptre kaphatók májustól
Az ibuprofen nagy mennyiségben veszélyes mellékhatásokkal jár, ezért néhány tabletta májustól vényköteles lett.
Ezek lehetnek a koronavírus újabban felfedezett, bizarr tünetei
Még egy jellegzetes jele lehet a koronavírusnak, különösen az enyhébb lefolyású eseteknek: sebek jelennek meg a lábujjakon.
Emberek, akik a boltban a termékeket nyalogatják: a pszichológus elmagyarázza,...
Csak poénból csinálják, vagy motiválja őket valami arra, hogy pánikot és undort keltsenek?
Ezen a fesztiválon megtudhatod, milyen lesz az élet a koronavírus...
Megszokott világunk végérvényesen megváltozott. Európa legnagyobb jövőfesztiválja ezért idén Reboot! címmel kifejezetten a válság utáni újrakezdésről szól majd.
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















