2024.05.17.
Most kapható a zsenge új fokhagyma – Ebben más, mint az öreg
Tavasszal megújul a természet, ami számunkra azt is jelenti, hogy egy sor zsenge és friss alapanyaggal főzhetünk. Például az új fokhagymával, ami több tulajdonságában is eltér az öregtől. Nézzük, melyek ezek!
A fokhagyma egy egész évben vásárolható termény, bár az igazat megvallva, a tél befejeztével és a koratavaszi hónapokban már igencsak a végét járja. A hosszas, pincék mélyén történő tárolás nem tesz sok jót vele, ilyenkor nehezebb szebb fejeket találni a boltban, a piacon. Talán épp ezért is jelent dupla akkora felfrissülést a zsenge új fokhagyma megjelenése – a zöldség ifjonc fajtáján szinte még érezhetjük, hogy nemrég bújt ki a földből. Használjuk hát bátran, persze ne elhamarkodottan: ugyanis több szempontból is más, mint az év többi szakában használt gerezdek.

Most kapható a zsenge új fokhagyma – Ebben más, mint az öreg
Nehezebb pucolni a gerezdeket
A különbség már akkor szembe jön velünk, amikor először kezünkbe vesszük a fejet. Az új fokhagyma külseje ugyanis még nem olyan száraz, lemezes, hanem ressen, barázdásan feszül a gerezdek köré.
Maguk a gerezdek is csak később, a száradás során alakítják majd ki jól ismert héjukat, ebben a stádiumban még sokkal nehezebb őket elválasztani burkuktól.
Ez persze ne tántorítson el bennünket: a gerezdek héját nehéz lesz majd megkülönböztetni, és néha úgy érezhetjük, hogy már magát a fokhagymát hámozzuk le rétegekben. A gerezdek külső burkai ilyenkor hasonlatosak egy hagymáéhoz – ezért csak azokat távolítsuk el, amelyek esetleg sérültek, ráncosak.
Spanyol kenyérmentő fokhagymaleves (Sopa de ajo)
Vajban sült lazac írós-fokhagymás édesburgonya-pürével és citromos spenóttal
Fokhagymás-vajas zsemle
Csípősebb íze van a fokhagymának

Így lesz hosszabb életű a fokhagyma a konyhádban
Mivel még egy teljesen friss, zsenge hajtásról beszélünk az új fokhagyma esetében, számítsunk arra, hogy a belőle kinyerhető aroma sokkal pikánsabb, szinte csípős lehet. Ez persze nem erős tüzesség, mint egy chilinél, sokkal inkább az igazán zsenge újhagyma orrfacsaró erejére emlékeztet. Ezt szem előtt tartva aprítsuk ételeinkbe.
Mégsem annyira „fokhagymás” az aromája
Az előző ponttal abszurd módon szembemegy ez az állítás: ugyanis annak ellenére, hogy maga az új zöldség csípősebb, kevesebb fokhagymás aromát produkál. Ez ugyanis később, a nedvességtartalom fokozatos csökkenésével alakul ki, ahogy a gerezdek belsejében koncentrálódik a pikáns aroma.
Ha úgy érezzük, nem érünk el kellő erősségű fokhagymás ízt, dobjunk még 1-2 gerezdet a serpenyőbe!
Magasabb a nedvességtartalma
Zsenge zöldség, tavaszi erő, sok nedvesség – ezzel akkor kell leginkább számolnunk, amikor hőkezeljük a fokhagymát. Ugyanis kicsivel több idő kell majd a teljes megpárolásához (több víznek kell távoznia) és karamellizálása, lepirítása is nehezebb lesz.
Új fokhagymát nem érdemes ilyen – a karamellizált ízre építő – receptekben használni, ne süssük például egészben…vagyis süthetjük, csak ne számítsunk arra a lehengerlően édeskés sültfokhagyma-ízre, amit a régi képes produkálni.
Fokhagymás "alfredo"
Malfatti fokhagymás paradicsomszósszal
Fokhagymás-citromos csirkemell
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További ínyenc konyhai izgalmak várnak:
- 5 tipp, hogy tényleg finom legyen a kuszkuszsaláta
- 4 ötlet a másnapos, hideg sült hal felhasználására
- 5 étel a krumplin túl, amit fóliában a tábortűz parazsába dughatsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















