Eszcájg

2020.11.30.

Új gin hódítja meg a hazai partikat

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Minden bizonnyal felpörgeti a magyar szórakozóhelyeket és a házibulikat is Bulldog Gin. A világ egyik legmenőbb prémium ginmárkája már nálunk is elérhető.

Mostantól a magyarországi szórakozóhelyeken és a boltok polcain egyaránt elérhető a világ egyik legismertebb és legkedveltebb prémium ginmárkája. A Bulldog Gin nem véletlenül lett a bartenderek egyik kedvence: a London Dry Gin hagyományait újraértelmező ital teljesen felforgatta a brit gin piacot.

Nagy-Britanniában évről évre rekordokat döntöget a gin eladása, és úgy tűnik, ez a trend hamarosan hazánkat is eléri. Miközben Magyarországon még a vodka és a pálinka vezet az alkoholpárlatok kategóriájában, az utóbbi években a whisky és a gin is erős menetelésbe kezdett az eladási listákon. A Nielsen itthon kétszámjegyű növekedést regisztrált a két utóbbi kategóriában. Augusztus végétől pedig Magyarországon is forgalmazni kezdte a Coca-Cola HBC Magyarország a brit gin piacot gyökerestül átalakító Bulldog Gint – amely vélhetően nálunk is komoly babérokat arat majd le.

„A Bulldog mer más lenni és azokhoz szól, akik ugyancsak mernek független, akár ösztönös döntéseket hozni, a saját útjukat járni még akkor is, ha ez kockázatokat hordoz” – mondta Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol portfólió vezetője, felidézve a márka 2006-os kezdeteit. Akkor az ital azzal keltett feltünést a piacon, hogy megálmodójának, Anshuman Vohrának volt bátorsága újraértelmezni a hagyományos, erősen borókás ízű gin receptjét. Bár a Bulldog Gin a világ legrégebbi gin eljárásával készülő, úgynevezett London Dry Gin, ez az erős tradíció markáns modernséggel párosul. A prémium márka megjelenésében is felvállalja a fiatalos, vagány, újító szellemiséget: a többi gintől jól megkülönböztethető robosztus, fekete üvegének szája vaskosabb a szokásosnál.

A Bulldogban a továbbra is alapíznek számító boróka mellett további 11 fűszernövény hozza a létre a sajátos, citrusos, komplex ízvilágot. A boróka, az angyalgyökér, a koriander és a citrom a gin meghatározó fűszerei, ezeket az édesgyökér, a mandula, a nőszirom és a kasszia árnyalja tovább, hogy végül a levendula, a fehér mák, a lótuszlevél és a merész különlegességnek számító longán – más néven kínai sárkányszem – adjon egy utolsó, váratlan csavart. Az ízekért felelős prémium összetevők, amelyek Európa, Afrika és Ázsia legkülönbözőbb helyeiről származnak, a gin negyedik lepárlásakor kerülnek az italba.

„A Bulldog kockáztatott és képes volt megújítani a brit gin-tradíciót, úgy, hogy mára, forradalmi receptúrájának köszönhetően a világ egyik legismertebb és leggyorsabban növekedő prémium gin márkájává váljon. A mai fiatalok ízléséhez jobban illeszkedő ital célja, hogy a közeljövőben a világ legkeresettebb prémium ginjévé váljon. A Bulldog tökéletes összetevője a szórakozni vágyók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő koktéloknak, és a mixerek, valamint bartenderek igen kedvelt alapanyaga az egész világon” – szögezi le Haász Dömötör, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol brandmenedzsere.

A Bulldogot augusztus végétől itthon is forgalmazza a Coca-Cola HBC Magyarország. Hazánk legnagyobb üdítőitalpalackozója 2006 óta foglalkozik prémium alkoholok értékesítésével, összhangban a vállalat azon törekvésével, hogy a fogyasztóit bármely napszakban, a hét mindennapján valamilyen itallal kiszolgálja.

Ezt olvastad már az Ízhuszáron?

Elzsibbad az agyad ettől a videótól, amiben a McReggeli készül

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept