Család

2020.11.30.

Új ízek a babáknak

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Ha a babád éppen most vagy mostanában lesz fél év körüli, akkor azon szerencsés gyerekek közé tartozik, akik az őszi zöldségeket és gyümölcsöket kóstolhatják először.

Korábban írtam arról, hogy nyáron a legjobb félévesnek lenni, mert ilyenkor igazán tág azoknak az ételeknek a sora, amelyek közül kiválaszthatjuk gyermekünk számára az első szilárd táplálékot. De az az igazság, hogy az őszi félévesek sem járnak olyan rosszul, sőt. Talán télen a legnehezebb, mert ilyenkor a tartósan elálló zöldségekkel, például krumplival és répával próbálkozhatunk, de frissen nem sok egyébbel. A tavasszal pedig az a baj, hogy az első érő gyümölcsök nagy részét a kicsik nem fogyaszthatják egy éves korukig, így az epret, a ribizlit és a málnát sem. De az ősz, na az igazán sokszínű, nem csak a faleveleken, de a zöldség-gyümölcs kínálat terén is.

Kezdetnek itt van rögtön az alma, ami akkor is az első gyümölcs a kicsik étrendjében, ha éppen tél vagy tavasz van, de a gyümölcs vitamintartalma ősszel a legmagasabb. Az almát nagyon sokoldalúan használhatjuk föl a kóstoltatás során, eleinte persze csak egy-két kanál reszelt almapürével próbálkozzunk, de pár hónap múlva már keverhetjük a húsos ételekhez, a zabkásához vagy a túrókrémhez is.

Az almát rögtön követi a körte, ami szintén a hozzátáplálási sor elején áll, és a kicsik nagyon szeretik. Puhább, ínnyel is szétnyomható állaga miatt a 8-9 hónapos babák akár már kis darabokban is kaphatják.

Szerencsére ősszel érik a szilva is, amit szintén az első gyümölcsök közt adhatunk, persze a héja nélkül és alaposan pürésítve. Ez is jól passzol natúr joghurtba, túrókrémbe és húsokhoz is.

A fentiek mellett őszibarackot és szőlőt is adhatunk már 6-7 hónapos kortól (héja nélkül és magtalanítva), és ezeknek is épp most van a szezonja.

A zöldségek miatt is szerencsések az őszi félévesek, mert ilyenkor érkezik a zöldségesek standjaira az édes sütőtök. A többi tökfélét is viszonylag korán adhatjuk a babáknak, de a sütőtökben az a jó, hogy az ízét hamar megkedvelik a kicsik, és utána ezt keverhetjük más ételekhez is, amelyekkel esetleg nehezebben barátkoznak meg. Ha csak néhány hónap múlva lesz esedékes a hozzátáplálás kezdete, akkor érdemes ilyenkor egy jó nagy sütőtököt megsütni/párolni, pürésíteni, majd kis adagokban lefagyasztani, így is tökéletesen felhasználható lesz, ha eljön az ideje.

Adhatunk még ilyenkor céklát, kukoricát (főzve, héj nélkül), sőt szelídgesztenyét is a babáknak. Tudom, hogy a gesztenyével nagyon macerás elbánni, de ha kapunk szép hazait, esetleg van egy tuti gesztenyéző helyünk (vaddisznótúrások nyomán kell haladni), akkor kínáljuk vele a kicsit, mert finom édes, biztosan szeretni fogja.

Viszont arra figyeljünk oda, hogy bár most van a szezonja a diónak, mogyorónak, mandulának is, ilyesmit a gyerekek 1, vagy inkább 2 éves korukig semmilyen formában nem kaphatnak, részint az allergia kockázata miatt, részint pedig azért, mert félrenyelés esetén a tüdőben gyulladást okozhatnak.

Hajrá a kis féléveseknek, és még nagyobb hajrá a szüleiknek. Elő az előkékkel, és kövessétek a vaddisznócsapást!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept