2020.11.30.
Újabb 5 takarítási BAKI, amit illik elkerülni
Írtunk már nem egyszer takarítási tippeket, sőt, gyakori bakikat is, most megint találtunk párat, aminek hasznát vehetitek!
1. Elhanyagolod a KUKÁD
Valld be, mikor mostad ki alaposan a kukát? Mert tuti, hogy mindig belefolyik valami, mellédobjuk a répahéjat, kipárolog a tonhal a dobozból, és sorolhatnánk... ne felejtkezz meg róla, hogy a kuka maga is megérdemli néha a mosást! Akkor is, ha szelektíven gyűjtesz...
Ezt is nézd meg:
8 hiba, amit ciki elkövetni takarításkor
2. Túl sok ÖBLÍTŐT használsz
Amellett, hogy a szintetikus öblítőkről lassan (gyorsan) inkább le kéne szoknunk, hiszen cseppet sem környezetbarát szokás, a ruháink sem lesznek feltétlen puhábbak, ha rengeteget használunk, sőt, nehézzé, szinte zsírossá válhatnak, a törülközők elnyelőképessége pedig csökkenhet a sok öblítőtől.
3. Sötétben tárolod a fogkeféd (a WC mellett)
Furcsán hangozhat, de van benne logika - ha a zárt pipereszekrényben tartod a fogkeféd, a sötét, fénytelen hely remek melegágya lehet a nyirkos sörték közti baciknak.
Ha lehet, legyen fényes, napos helyen, távol a (nyitott tetejű) WC-től!
4. Nem törődsz a PORSZÍVÓVAL
Ha nem nézel rá a porszívófejre alulról néha-néha, és nem tisztítod ki a kefét, amiben vélhetően megannyi szöszmöszt találsz beleragadva, akkor csak a koszt tologatod majd takarítás helyett. És igen, a zsákot is ki kéne néha üríteni, mert a teljesítmény is lecsökken, ha tele van...
5. Nem mosod a SZATYROD
Textilszatyrot használsz eldobható nejlon helyett? Nagyon helyes, de mosod is néha? Na nem kell sűrűn, de ahogy a ruháinkat is mossuk, a szatyrokat sem árt, hiszen rendszeresen pakolunk bele koszos, összefogdosott, kiömlésre, szemetelésre hajlamos élelmiszereket (főleg a hús- és tejtermékek baciforrások)
Ezeket olvastad már?
Ezt a 3 hibát NE kövesd el a konyha takarításakor
Mik azok a hibák, amiket jobb elkerülni, amikor az ember végre takarítani kezd? 3 gyakori hibafaktort mutatunk!
Így szabadulj meg a molylepkéktől egyszerűen!
A molylepkék előszeretettel telepszenek meg ruháink és száraz élelmiszereink között, ha pedig már a lakásban röpködnek ide-oda, valószínűleg kiirtani sem lesz egyszerű őket.
7 meglepő dolog, amit maradék VODKÁVAL tisztíthatsz
Valószínűleg eddig nem is sejtetted, hogy a mulatozásból megmaradt vodka a takarításnál is jól jöhet.
Ezt a 6 dolgot mostantól így tisztítsd
A takarítás örök körforgás – vágysz rá, hogy tiszta legyen a lakás és benne minden szeglet, de van, amit akaratlanul is kihagysz, és máris csorbul a célzott tökéletesség.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















