2020.11.30.
Egy újabb tipp a hosszabb élethez - erre figyelj, ha sokáig szeretnél élni!
Egy tanulmány szerint azok a nők, akik naponta 1 órán keresztül mozognak, nagyobb eséllyel érhetik el a 90 éves kort, mint azok, akik ennél kisebb aktivitást mutatnak.
A rendszeres mozgás, az aktív életmód nemcsak a jelenünkre és a közeljövőnkre van hatással, hanem a várható élettartamunkat is jelentősen befolyásolhatja.

A hosszú élet titka
A mozgás élettartamra gyakorolt hatását már több kutatás is vizsgálta, azonban egyik sem választotta külön a férfiakat és a nőket. A hollandiai Maastrichti Egyetem Orvosi Központ Epidemiológiai Tanszékének tanárai most azonban külön vizsgálták a nőket, és külön a férfiakat, tekintettel a testalkatra, valamint a fizikai aktivitásra is. A kutatásban a holland kohorsz-tanulmányt (NLCS) elemezték, amely 1986-ban több mint 120 000 férfit és nőt vizsgált.
A résztvevők 68 és 70 év közöttiek voltak, és mindenkihez feljegyezték milyen magas, hány kiló, mennyit mozog, továbbá azt is, hogy mennyi volt a súlyuk 20 éves korukban. Testmozgás alatt nemcsak kifejezetten sporttevékenységet értettek, hanem például a kutyasétáltatást és a kertészkedést is fizikai aktivitásnak számították.
A nőket és a férfiakat 4 nagy kategóriára osztották: voltak, akik naponta kevesebb, mint 30 percet töltöttek mozgással, a második csoportba sorolták azokat, akik napi 30 és 60 perc közötti időt szántak testmozgásra, a harmadikban voltak a napi 60 és 90 perc közötti aktív életmódot folytatók, és végül a negyedikben azok, akik 90 percet vagy annál többet mozogtak. Ezt követően mindenkit nyomon követtek 90 éves koráig, vagy 90 éves kor előtti halálozás esetében a haláluk napjáig.
Tormás-mustáros lazac
Tojáskrém 12. - krémsajtos
Paradicsomos pisztráng
Aktívabb életmóddal tovább élhetsz
A kutatók azt találták, hogy azok a nők, akik naponta 30-60 perc fizikai aktivitást végeztek, 21% -kal nagyobb valószínűséggel érték el a 90 éves kort. Azt is kijelentették, hogy napi 1 óra mozgás optimális a nők számára. Azok a férfiak, akik naponta 90 percnyi fizikai aktivitást végeztek, 39% -kal nagyobb valószínűséggel érték el a 90 éves kort, mint azok, akik kevesebb mint fél órát mozogtak.
A mozgáson kívül természetesen olyan tényezők is szerepet játszhattak az élettartamban, mint például a dohányzás és az az alkoholfogyasztási szokások, de az étkezés is kulcsfontosságú tényező.
Ugyan, a tanulmány megfigyelő jellegű, mivel a résztvevők saját beszámolóira támaszkodott, az eredmények mégis igazolni látszanak az aktív életmód előnyeit. A kutatócsoport úgy véli, hogy a tanulmány eredményei megbízhatóak, mivel egyértelműen azok a résztvevők értek el magasabb kort, akiket hasonló csoportokba, jelen esetben a magasabb aktivitást mutató csoportokba soroltak.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Egy éven belül véglegesen gyógyítható lehet a rák - legalábbis...
Egy izraeli gyógyszergyártó cég óriási dolgot ígér: azt mondják, egy éven belül teljesen gyógyítható lehet a rák.
Igaz vagy hamis: tényleg sárga lesz a bőrünk, ha sok...
Azt nagyjából sejtjük, hogy a sok sárgarépától nem fogunk jobban fütyülni, de vajon az az állítás igaz-e, hogy ha sok répát eszünk, akkor elszíneződik a bőrünk?
Plank - az egyik legnépszerűbb gyakorlat. Próbáld ki te is!...
Te is biztos találkoztál már plank-kihívással. Ennél a gyakorlatnál azonban nem az a legfontosabb, hogy milyen sokáig tudod kitartani, hanem az, hogy jól csináld.
Így gyógyítanak a fák - erdőfürdés, ahol a tested és...
A hatalmas fák és a buja zöld növények illata semmihez sem hasonlítható feltöltődést ad. Ismerd meg az erdőterápiát, és hagyd magad mögött a stresszes hétköznapokat!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















