2020.11.30.
Újból SÜTNICAKE - nyerd meg a belépőd!
Imádod a sütiket, amelyek elkalauzolnak meseországba? Játssz velünk, és nyerd meg a belépőjegyed a harmadik SÜTNICAKE-re, ahol mindez megtörténhet veled!
2016. november 12-13-án kerül megrendezésre a 3. Sütemény- és Tortafesztivál, valamint annak kísérő eseménye: a Karácsonyi Dekor Placc. Játssz velünk most 2016. november 8-10. között, és nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét!
A Millenáris Központ ad helyet idén is a fesztiválnak - a B. csarnok épülete ebben az évben is átalakul egy lenyűgöző desszertszalonná, ahol a hagyományos és újhullámos cukrászatok mellett bemutatkozási lehetőséget adunk cukrászati manufaktúráknak, tortakészítőknek is.

A HARMADIK SÜTNICAKE esemény témája és arculata:
A MESE
Ez lesz **az idei tortadesign-**pályázat témája is, amiben profi és hobbi cukrász kategóriában nevezhetnek majd a versenyzők.
A programokról
A rendezvény első napjánrangos zsűritagok segítségével kerülnek értékelésre az alkotások, valamint megválasztják a SÜTNICAKE tortáját, amelyet a többi nevezésre készült alkotással együtt a nagyközönség számára a fesztiválon bemutatnak. A kiállított alkotásokat árverezésre bocsátják, és a befolyt összegből olyan gyermekeket ajándékoznak meg, akik a karácsonyt Állami Otthonokban töltik.2016-ban először kerül megrendezésre a Karácsonyi Dekor Placc, amely a Sütemény- és Tortafesztivál kísérő rendezvénye. Célja, hogy karácsony közeledtével hasznos dekorációs, lakberendezési és ajándékötleteket adjon - 1500m2-en kifejezetten minőségi karácsonyi portékákkal várja a látogatókat.
Játssz és nyerj!
Ha megtetszett a program, és érdekel, melyik tortacsoda nyeri az idei SÜTNICAKE díjat, akkor játssz velünk, hogy Tiéd lehessen a 3 db páros belépőjegy egyike!
A játék időtartama: 2016. november 8 - 10. 23:59
Sorsolás időpontja: 2016. november 11. 12:00
Nyerteseinket e-mailben értesítjük. A játékban résztvevők elfogadják a Nosalty felhasználói feltételeit és a Játékszabályzatot.
Tudj meg többet a SÜTNICAKE Fesztiválról itt!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














