Pezsegj

2020.12.31.

Újévi "dobd össze, ha mered" kihívás – 9 étel, amit épp itt az ideje, hogy végre elkészíts

Hajnal Stefi profilképe Hajnal Stefi

Fogadalmak, ígéretek – újévkor mindenki ilyen-olyan kihívásokat talál ki magának. Mi most 9 ételt ajánlunk, amihez idén jobb, ha összeszeded a bátorságod, és elkészíted!

Van, akinek anyu húslevese, van akinek a a rák vagy csiga, de akad olyan is, akinek a tökéletesrántotta - mindenkinek más jelenti az igazi konyhai kihívást. Takarózhatunk azzal, hogy vágyott ételünk nem is izgatja ANNYIRA a fantáziánkat, közben dehogynem – titokban csak simán félünk hozzáfogni. Pedig ha valahol szabad, és kell is hibázni, az a konyha.

Sose tanulunk semmit, ha mindig ugyanazt az 5 ételt készítjük, itt az új év, érdemes magunkat új kihívások elé állítani!

Kezdő szakácsok, félős háziasszonyok, elkényelmesedett férjek, íme 9 ételből álló listánk, amihez érdemes felkötni a kötényt:

Steak

Elismerjük, hogy hússal dolgozni nem könnyű, és a steak épp olyan étel, amihez sokszor nem merünk hozzálátni, hiszen súlyos ezreket elkölteni egy alapanyagra, amit utána elrontunk, igazán fájdalmas. De itt a lehetőség, böngéssz receptek, technikák között, és biztosan sikerül!

Steak borskéregben

bélszín

Steak borskéregben

Ír marha steak borsmártásban

bélszín

Ír marha steak borsmártásban

Bélszín steak ahogy Glaser készíti

bélszín

Bélszín steak ahogy Glaser készíti

Dobostorta

Igen, hungarikum, igen, mindenki ismeri, és igen, elég macerás, de azért nem agysebészet. Szánj rá egy napot, hidd el, nem bánod meg. Igazi kreatív, pepecselős munka, de ha kezedben a végeredmény, akkor nagyon nagy hazafinak fogod magad érezni!

Eredeti Dobos-torta

dobos-torta

Eredeti Dobos-torta

Karácsonyi dobostorta

dobos-torta

Karácsonyi dobostorta

Dobos-torta ahogy a Nagymamám készíti

dobos-torta

Dobos-torta ahogy a Nagymamám készíti

Wellington-bélszín

TV-s szakácsok, műsorok, könyvek harsogják a wellington-bélszín fantasztikumát. Piedesztálra emelik ezt az alapvetően könnyen elkészíthető ételt, amit amúgy, jó hír, nem csak bélszínből csinálhatsz. Kis odafigyeléssel tuti nem vágná hozzád Gordon Ramsay.

Sertésszűz Wellington módra

tésztában sült hús

Sertésszűz Wellington módra

Wellington szűz gratin burgonyával

tésztában sült hús

Wellington szűz gratin burgonyával

Wellington sertésszűz

tésztában sült hús

Wellington sertésszűz

Kenyér

Elég alapnak hangzik, de valld be, hogy előbb veszed meg a sarki közért polcáról a tömegek által megtapizott száraz kenyeret, minthogy nekiállj otthon egy egyszerű cipónak. Új év, új kenyér, süsd meg a sajátodat!

Gyors házi cipó

fehér kenyér

Gyors házi cipó

Dagasztás nélküli kenyér 4.

fehér kenyér

Dagasztás nélküli kenyér 4.

Öregtésztás rozsos magvas kenyér

rozskenyér

Öregtésztás rozsos magvas kenyér

Rákok, csigák

Irigyen figyeled a filmekben az ollóval homárt zúzó, és csigát a házából kipiszkáló úri népeket? Nem elérhetetlen alapanyagok, és ha mindig is kíváncsi voltál, el tudná-e készíteni otthon, szánd rá a pénzt és az időt, mert simán lehet, hogy egész életre szóló élményben lesz részed.

Homár risotto Szardínia szigetéről

rizottó

Homár risotto Szardínia szigetéről

Szuronycsiga, avagy bátraké a szerencse!

csigareceptek

Szuronycsiga, avagy bátraké a szerencse!

Fokhagymás-petrezselymes garnéla

rákreceptek

Fokhagymás-petrezselymes garnéla

Crèmebrulée

Olyan menő, ahogy a kanállal összetöröd a ropogósra pirult cukrot, és kikanalazod az istenien krémes pudingszerű mannát a helyes tálkákból...Maga a crème brulée egyszerűen elkészíthető, az egyetlen, ami fejtörést okozhat, az a cukor olvasztására szolgáló zsebsárkány hiánya. Pár ezer forintba kerül az eszköz, de ha nem akarsz beruházni, akkor baráti, ismerősi körben tuti akad egy, amit egyszer kölcsönkérhetsz, hogy aztán elmondhasd magadról, készítettél márcrème brulée-t!

Créme brulée

créme brulée

Créme brulée

Citromos crème brûlée

créme brulée

Citromos crème brûlée

Sáfrányos créme brulée

créme brulée

Sáfrányos créme brulée

Szuflé

Szintén az az étel, aminek sós és édes verziója is úgy kerül elő a gasztro témájú filmekben, műsorokban, mint a világ legnehezebb konyhai produktuma. Összeesik a sütőben, belül nem elég folyós, annyi minden sülhet el rosszul.... de kis kísérletezéssel, hidd el, megléphető feladat.

Csokoládészuflé Alma konyhájából

szuflé

Csokoládészuflé Alma konyhájából

Vízitorma szuflé tárkonyos habbal

szuflé

Vízitorma szuflé tárkonyos habbal

Túrószuflé gyümölcsöntettel

szuflé

Túrószuflé gyümölcsöntettel

Ázsiai tészták

Borzasztóan kívánod a sarki kínai büfé tésztáját, de azt se tudod, hogy láss neki, ha magad készítenéd? Próbáld ki végre más nemzetek konyháját is! Nem nagy ördöngösség összedobni egy pad thait vagy édes-savanyú tésztát. Csináld meg egyedül!

Csirkés-mogyorós ázsiai tészta

kínai tészta

Csirkés-mogyorós ázsiai tészta

Kínai tészta, ahogy a büfében készül

sült tészta

Kínai tészta, ahogy a büfében készül

Mentás-lime-os thai tészta szaftosan

kínai tészta

Mentás-lime-os thai tészta szaftosan

Buggyantott tojás

Isteni habkönnyű főtt tojás, amiből kihömpölyög a sárgája - fejedelmi látvány, igaz? Ne félj tőle, az elkészítéséhez pedig van egy két igazán egyszerű trükkünk. Itt találod!

Eggs Benedict édes kaláccsal

szendvicskülönlegességek

Eggs Benedict édes kaláccsal

Kétszer sült melegszendvics, buggyantott tojással

szendvicskülönlegességek

Kétszer sült melegszendvics, buggyantott tojással

Currys vöröslencseleves buggyantott tojással

lencseleves

Currys vöröslencseleves buggyantott tojással

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ennél a légitársaságnál már ehető pohárban adják a kávét

Zöld

Ennél a légitársaságnál már ehető pohárban adják a kávét

A repülőgépen az egyetlen dolog, amit néha szívesen iszik az ember, az a kávé. Az italt viszont minden repülőn műanyag- vagy papírpohárban adják. Lehet, hogy ez változik?

Fenes Gábriel

Tippek, hogyan lődd el a LENCSE- és a VIRSLIMARADÉKOD

Család

Tippek, hogyan lődd el a LENCSE- és a VIRSLIMARADÉKOD

Túl sok lencsefőzeléket főztél? Vagy esetleg még meg sem főzted? A hűtőben a virsli, ami senkinek se kellett szilveszterkor? Tippek, hogyan lődd el a maradékaid!

Brecz Judit

Döbbenetes mennyiségű mikroműanyagot eszünk meg életünk során

Család

Döbbenetes mennyiségű mikroműanyagot eszünk meg életünk során

A Természetvédelmi Világalap (WWF) közelmúltban megjelent tanulmányából kiderült, egy ember élete során átlagosan két kukányi mikroműanyagot fogyaszt el.

Nosalty

Így ültethetsz fát 510 forintból úgy, hogy még a ruhád sem lesz koszos

Zöld

Így ültethetsz fát 510 forintból úgy, hogy még a ruhád...

Szuper kezdeményezést indított a Netpincér és a Myforest csapata. Mostantól nem csak ételt és kutyakaját rendelhetünk a neten, de akár fákat is ültethetünk. 

Nosalty

Címlapkép

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept