Gasztro

2020.11.30.

ÚjraKezdők: „Nem akartam én lenni az, akinek mindig összefacsarodik a szíve, ha valaki cukrászdát nyit”

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Márk Szonja négy éve nyitott cukrászdát, amit tavaly bezárt, most a tortakészítés mellett workshopokat tart. Egy többszörös ÚjraKezdővel beszélgettünk.

A cukrászatról mindenkinek van egy romantikus elképzelése. A kreativitást szabadon engedve finom sütik és fánkok, édes krémek, gyönyörű francia macaronok születnek. Rengeteg embernek vágya, hogy egyszer cukrászdát vagy kávézót nyit, de azért nem olyan egyszerű belevágni. Márk Szonja, az Édesem tulajdonosa is hosszú utat járt be annak érdekében, hogy saját cukrászdát nyithasson, négy szakácskönyvet jelentethessen meg, majd az életét újratervezve tortaműhellyé alakítsa korábbi álmát, és másoknak adja át tudását.

„Bátorítanám azokat, akik most vágnának bele a cukrászatba, és el is ijeszteném. Ez egy kemény fizikai munka, elég nagy áldozatot igényel, a család részéről is. Csak úgy érdemes belevágni, ha támogató a család, és készen állunk rá, hogy itt álljunk akár napi 12 órát is. Nem szabad, hogy a romantikus gondolatok elsodorjanak.”

Szonja korábban újságíró volt, és bár nagyon szerette a munkáját, úgy érezte, hogy váltania kell:„Mivel újságíróként reklámokkal foglalkoztam, azt gondoltam, hogy ha váltok, akkor a reklámszakmában fogom megtalálni önmagam. Aztán nem így lett.”

Az írás azért megmaradt, hiszen 2009-ben elindította az Édesem blogot, amiben beszámolt az otthonsütés örömeiről, amit ő a gyereknevelés mellett oldott meg. Szonja szerint egyáltalán nem volt olyan egyszerű két gyerekkel kivitelezni a dolgot. Míg a lurkók aludtak, addig ő sütögetett. Emellett nagyon sok külföldi szakácskönyvet olvasott, workshopokra járt, egy klasszikus OKJ-s tanfolyamot is elvégzett. Szép lassan begyűjtött rengeteg tudást, amitől már volt annyi önbizalma, hogy ne csak a szomszédoknak, családtagoknak adjon a süteményeiből. Időközbenegy saját cukrászda gondolata is körvonalazódni kezdett.

Márk Szonja

Valahol reménykedett, de fenntartásokkal kezelte az érzéseit. Aztán annyira erős lett benne a vágy, hogy belevágott:

„Nem akartam én lenni az, akinek mindig összefacsarodik a szíve, ha valaki cukrászdát nyit”

Szonja 2015-ben megnyitotta az Édesem cukrászdát Budán. Persze, a vállalkozás elindításához szüksége volt férje támogatására, akinek a mai napig kikéri a véleményét, de mellette ott voltak a saját félelmei is:„Nem vagyok egy vagány ember, főleg az anyagi dolgokban. Az volt a vágyam, hogy ne kelljen otthonról pénzt belerakni a vállalkozásba, az első naptól legyen nyereséges a hely, és ez szerencsére teljesült.”

Egy ilyen pici cukrászdát nyitni nem olyan óriási beruházás. Vannak olyan jogszabályok, amiknek meg kell felelni, de Szonjától megtudtuk, hogy négy évvel ezelőtt a teljes arculatra, eszközökre és a budai helyiség felújításra körülbelül 5 millió forintot költött. Ez minimális költség volt akkoriban, ami ma már akár a duplája is lehet.

Valentin-nap alkalmából egy szívalakú minitorta készült

Cukrászdájával mindig a házias vonalat képviselte, magára is úgy tekint mint egy ügyes háziasszonyra, nem úgy, mint egy profi cukrászra. Szerinte ahhoz, hogy utóbbivá válhasson még rengeteget kell tanulnia.

„Annak ellenére, hogy nagyon sokat tanultam, nem biztos, hogy száz százalékosan készen álltam egy cukrászdára. Ugyanakkor, senkinek nem mondanám, hogy várjon, amíg tökéletes cukrász lesz. Az emberek nagyon hálásak a házi süteményért, nem az érdekli őket, hogy mennyire élére vágott, mennyire tökéletes, csak finomat szeretnének enni.”

A cukrászda megnyitása után Szonjának újabb ötlete támadt: úgy gondolta, hogy összegyűlt már annyi receptje, hogy érdemes lenne azokat kiadnia. 2016-ban egymásra találtak a BOOOK Kiadóval, melynek köszönhetően tavaly év végén már a negyedik receptkönyve jelenhetett meg. A könyvírással, tanítással, tortakészítéssel és a cukrászda üzemeltetésével azonban már túl sok feladat nehezedett a vállára, ezért úgy döntött: bezárja a cukrászdát, és helyette rendelésre készít tortákat, és workshopokat tart azoknak, akik vágynak az ilyesfajta kikapcsolódásra:

„Azt hiszem, hogy engem ez a fajta cukrászlét, a minden napos készültség, mentálisan egy kicsit megviselt. Várni, hogy jön-e a vendég, hogy elég sütit készítettem-e.

Gyakran előfordult az is, hogy hamar elfogyott a sütemény, és az is, hogy ránk maradt. Mindkét dolog kellemetlenül érintett.”

Bár a vendégek nem örültek, de megértették Szonja döntését, aki egyáltalán nem bánja, hogy meglépte, amit meg kellett lépnie. Az viszont még őt is meglepte, hogy a workshopoknak mekkora sikere van, az emberek mennyire szeretnének tőle tanulni. Egyelőre kelt tészták és sóskaramell-készítés témakörében tart "órákat", de tervezi, hogy szélesíti az foglalkozások témaköreit. Mint mondja, hiányzik neki a cukrászda, ezért havonta egy szombaton újra nyitva tartanak, és ilyenkor sokan ellátogatnak hozzájuk.

Babkát is sütnek a workshopon

Szonjának a munka mellett nem sok ideje van kikapcsolódni. A megrendelések miatt hétvégéken dolgozik a legtöbbet, és az is előfordul, hogy estig bent sütöget a műhelyében. A hétfők általában szabadok.

„Amikor elmegyek szabadságra, az elég hosszú idő szokott lenni, általában évente kétszer egy teljes hónap, pont amiatt, hogy kevésbé veszek részt a család életében. Sajnos, nem tudok annyit velük lenni, amennyit szeretnék.Persze ez így nagyon szomorúan hangozhat, de annyira nem vészes a helyzet.A gyerekek és a férjem látják, hogy ebben látom örömömet, és mindenben támogatnak.”

Ezeket olvastad már?

„Nézzünk szembe az összes félelmünkkel, mert utána minden egyszerűbb lesz!” - első ÚjraKezdőnk a Péklány

Gasztro

„Nézzünk szembe az összes félelmünkkel, mert utána minden egyszerűbb lesz!”...

Új sorozattal jelentkezünk, amelyben olyan embereket mutatunk be, akik korábbi hivatásukat hátrahagyva valósították meg álmaikat. Első újrakezdőnk a füredi Péklány, Orsi.

Fenes Gábriel

Imádják a magyar pék kakaós csigáját Új-Zélandon

Gasztro

Imádják a magyar pék kakaós csigáját Új-Zélandon

Hódít a kakaós csiga Új-Zélandon. Mindez Lóránth Zoltánnak és feleségének, Grétának köszönhető, akik menedzserből avanzsáltak pékké, és 3,5 éve élnek a szigetországban.

Fenes Gábriel

Nappaliból indított webshopot egy magyar pár, és meghódították egész Nagy-Britanniát

Gasztro

Nappaliból indított webshopot egy magyar pár, és meghódították egész Nagy-Britanniát

Hogyan hódította meg egy magyar pár a vegán piacot Nagy-Britanniában és a világon? Szántó Anna, a The Goodness Project társalapítója elmesélte nekünk.

Fenes Gábriel

Ezek voltak az első ételek, amiket megtanultunk főzni  - ti mivel remekeltetek kezdőként a konyhában?

Gasztro

Ezek voltak az első ételek, amiket megtanultunk főzni - ti...

Húsleves, pörkölt vagy rizsfelfújt - nektek mi volt az első étel, amivel lenyűgöztétek a családot, barátokat? Mutatjuk, hogy mi milyen finomságokkal kezdtünk a konyhában.

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept