2020.11.30.
Undorító dolgot művelt ez a nő egy szupermaketben
Nem csak a rendőrség, az érintett cég vezetősége is keresi azt a nőt, aki egy szupermarketben kibontott egy doboz fagyit, megnyalta a tetejét, majd visszatette azt a hűtőbe.
A furcsa és elrettentő eset egy amerikai szupermarketben történt, ahol az ismeretlen nő és társa videóra vette, hogyan bont ki egy nagy doboz fagylaltot és nyalja le a tetejét úgy, hogy utána meg sem vásárolja a terméket, egyszerűen csak visszarakja a hűtőbe - írja a 24.hu.
A Twitteren elterjedt videó természetesen a felhasználók körében is kiverte a biztosítékot, a 12 millió megtekintés mellett pedig a rendőrség, valamint a fagylaltot forgalmazó cég is nagy erőkkel keresi az elkövetőket. A videón szereplő lány és társa komoly bírságra számíthatnak, tettük akár egészségügyi kockázatot is jelenthet a fogyasztók számára.
Az egész videó kicsit olyan, mintha egy fogadás miatt készült volna el, a felvételen hallható hang ugyanis utasítja a lányt arra, hogy nyalja meg és tegye vissza az árut a hűtőbe.
A fagylaltot gyártó cég közleményt adott ki arra vonatkozóan, hogyan lehet biztosan kikerülni az érintett árucikket.A közleményben azt írják, a gyártás során a dobozokat fejjel lefelé fordítva fagyasztják le, vagyis a jégkrém hozzáfagy a tetőhöz.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
Így néz ki egy tetőtől talpig rózsaszín ház vagány konyhája
Merész, egyedi és ettől imádnivaló ez a rózsaszínbe mártott nyaraló!
,,Én voltam a vadász" - kapcsolatuk történetéről mesélt a Konyhafőnök...
Szerelmük történetéről mesélt az RTL klub Reggeli című műsorában Rácz Jenő és párja, Gyuricza Dóra.
Cukorsokk és zsírbomba, ezeket eszi Donald Trump
Cukorsokk és zsírtömeg, nagyjából így lehetne jellemezni az amerikai elnök egy napi menüjét. Donald Trump étkezési szokásait olvasva mi is egészen megdöbbentünk.
Ezért lesznek kígyózó sorok a boltokban hétvégén
Összegyűjtöttük az áruházláncok legjobb akciós ajánlatait, hogy a befőzési szezonban is gördülékeny legyen a bevásárlás.
via 24.hu, címlap: insider
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















