2020.11.30.
Az UNICEF Magyarország felhívása a menekült gyerekekért
Az UNICEF Magyarország őszintén bízik abban, hogy a krízis kezelésében érintett döntéshozók minden migráns gyereket saját joggal rendelkező gyermekként ismernek el.
Magyarországot is elérte a menekültválság, amely miatt csak idén eddig több mint 5000 menekült gyerek érkezett hazánkba, elsősorban olyan fegyveres konfliktusok által súlyosan érintett országokból, mint Szíria, Afganisztán, Irak. Ilyen kritikus helyzetben minden felelősen gondolkodó embernek lépéseket kell tennie, hogy a rászorulók segítségére legyen, mert nem hagyhatjuk örökre elveszni gyerekkorukat, amely megismételhetetlen.

Nour, 7 éves Szíriából - Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
Az UNICEF Magyarország őszintén bízik abban, hogy a krízis kezelésében érintett döntéshozók és eljáró személyek minden migráns gyereket mindig, mindenekelőtt saját joggal rendelkező gyermekként ismernek el.
Az UNICEF Magyarország épp ezért írásbeli kérést intézett a hazai döntéshozó és eljáró szervek felé (ORFK, BRFK, Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal), hogy az ENSZ Gyermekjogi egyezményével összhangban minden erőfeszítést tegyenek meg azért, hogy ezek a gyerekek megfelelő segítséget és megfelelő védelmet kapjanak, amíg átmenetileg vagy tartósan hazánkban tartózkodnak. Ehhez kapcsolódóan az UNICEF Magyarország ingyenes gyerekjogi képzést ajánlott föl a fent felsorolt szervek menekült gyerekekkel kapcsolatba kerülő munkatársai számára.
Minden egyénnek, közösségnek és kormányzatnak felelőssége van abban – a nemzetközi kötelezettségeinknek megfelelően és az emberiesség minimum követelményeiből fakadóan – hogy a menekült gyerekeket előítélet- és diszkriminációmentes, befogadó környezet vegye körül. Fontos, hogy a gyerekeket érintő minden hatósági eljárás alapjául az ENSZ Gyermekjogi egyezménye szolgáljon, és így a gyermekek legfőbb érdekeit szem előtt tartva ne tartsák őket semmilyen módon fogva vagy menekültügyi őrizetben. Fontos az is, hogy az érintettek minden alapvető szolgáltatáshoz (oktatás, egészségügy) hozzáférhessenek.

Abbasz, 10 éves Szíriából - Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
Az alapítvány Nemzeti Bizottságként Magyarországon nem végezhet humanitárius segítségnyújtást, azonban hisznek benne, hogy a migráns gyerekek jogainak érvényesítésében tudnak hathatós segítséget nyújtani annak érdekében, hogy a döntéshozók, a hatóságok és a társadalom széles köre minden esetben szem előtt tartsa az ő jogaikat is.

Abdel, 3 hónapos Szíriából - Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
Az UNICEF világszerte azon dolgozik, hogy azokban az országokban helyben segítsen, ahol a gyerekek nincsenek biztonságban, ahol jogaik súlyosan sérülnek.
Így jelen vagyunk Szíriában, ami ma a gyerekek számára az egyik legveszélyesebb hely a világon. Összesen 5,6 millió szír gyermeket érint a polgárháború, amely közel 5 éve tart és formálja a családok és gyermekek mindennapjait. A szír gyerekek majd’ fele nem tud iskolába járni: 2 millióan Szíriában, 600 ezren pedig a környező országok menekülttáboraiban nem kapnak oktatást. Az UNICEF adatai alapján közel 2 millióra tehető azon szíriai gyermekek száma, akik menekültként élnek Libanonban, Törökországban, Jordániában és más országokban.
A polgárháború miatt naponta átlagosan 45 ezer ember kénytelen elhagyni az országot. Ez a szám négyszer annyi, mint 2011-ben volt, amikor elkezdődött a konfliktus. Szíriában immár 12,2 millió ember szorul humanitárius segítségnyújtásra, közülük 5,6 millió gyerek.

Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
A helyzet Afganisztánban sem jobb: 2014-ben a kiújuló fegyveres konfliktusok és természeti katasztrófák miatt 750 ezer embernek kellett elhagynia otthonát és életét olyan körülmények között folytatnia, ahol elégtelenek a higiéniás viszonyok, nincs ivóvíz és csupán a minimális életfeltételek biztosítottak. Ezzel tovább nőtt a kiszolgáltatottsága az ottélőknek, különösen a nőknek és a gyerekeknek.
2014 első felében 6000 civil áldozatot jelentettek, 520 gyereket öltek meg és 1391 gyerek sérült meg súlyosan. 175 iskolát támadtak meg, amiért az elnökválasztás ideje alatt szavazóhelységként szolgáltak, amelynek következtében az oktatási tevékenységet hosszú időre fel kellett függeszteni, ezzel mintegy 87.500 iskolás tanulását ellehetetlenítve. A menekülttáborokban élő gyerekek közötti vezető halálozási ok a kanyaró, és körülbelül 45%-ban a gyermekhalandóság oka a súlyos alultápláltság. Az Afganisztánban élő 6.9 millió ember, köztük 2.8 millió gyerek vár életmentő humanitárius segítségnyújtásra 2015-ben is.

Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
Ilyen embertelen körülmények miatt nőtt az elmúlt 4 évben 13,9 millióval a menekültek száma, és ez az oka annak is, hogy immáron összesen 60 millió menekült van világszerte. A menekültek fele pedig gyerek, akiken ha nem segítünk, örökre elveszíthetik fiatalságukat és jövőjüket.

Mohamed, 3 éves Irakból - Budapest, Keleti Pályaudvar, 2015.09.03.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














