Gasztro

2020.11.30.

Ünnepeld a 40 éves Hello Kitty-t!

Hering András profilképe Hering András

40. születésnapját ünnepli a világszerte ismert japán mesefigura, Hello Kitty. A cicának látszó figura a világ első számú cukisága, aki nem csak a gyerekeket hódította meg.  

A japán Simidzu Juko által 1974-ben, eredetileg Kitty White néven megalkotott ábra először egy műanyag pénztárcán jelent meg 1975-ben, hamarosan pedig rengeteg különböző terméket kezdtek gyártani a képmásával a virágzó "cukiságpiaci" termékekre szakosodott Sanrio cég vezetésével. 1976 óta a japán "cukiság" globális jelképpé vált, a nagy piros masnis, pár vonallal rajzolt pisze orrú cica születésnapját pedig rajongók tömegei ünneplik világszerte.

A Sanrio úgy igyekszik az élvonalban tartani Kittyt, hogy figyelemmel kíséri a közösségi trendeket és a divatot, együttműködik más népszerű karakterekkel és divatmárkákkal. A cica alapvető megjelenése nem sokat változott az évtizedek során, minden más azonban folyamatosan. Az 1980-as években már a felnőtteket is igyekezett meghódítani, ezért szakított tisztán gyermeki világával. Napjainkban Hello Kitty mintegy 50 ezer árucikken szerepel a világ körülbelül 130 országában. Lady Gaga Hello Kitty jelmezben lépett fel, a Kiss rockegyüttes pedig tavaly olyan pólót dobott piacra, melyen Kitty a zenekar jellegzetes sminkjét és öltözékét viseli.

És persze a gasztronómiát is megfertőzte az ártatlan rózsaszín kiscica: nincs lányos szülinap Hello Kitty nélkül, akit tortaként, sütiként, muffinként, marcipánszoborként, fagyiként, nyalókaként, vagy akár szusiként is megálmodnak a mestercukrászok és házi sütőbajnokok egyaránt.

Ünnepeljük együtt a 40 éves Hello Kitty-t a Ti legcukibb szülinapi tortáitokkal!

  1. Hello Kitty torta

    Hello Kitty torta

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    627

    Kalória

    11g

    Fehérje

    79.9g

    Szénhidrát

    29.3g

    Zsír

    Még több formatorta

  2. Csokoládés Hello Kitty torta Saci konyhájából

    Csokoládés Hello Kitty torta Saci konyhájából

    1adag

    Idő

    95p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    703

    Kalória

    8.9g

    Fehérje

    85.6g

    Szénhidrát

    37.2g

    Zsír

    Még több formatorta

  3. Gesztenyés Hello Kitty torta

    Gesztenyés Hello Kitty torta

    1adag

    Idő

    70p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    492

    Kalória

    9.7g

    Fehérje

    46.2g

    Szénhidrát

    28.4g

    Zsír

    Még több gesztenyetorta

  4. Hello Kitty torta puncskrémmel

    Hello Kitty torta puncskrémmel

    1adag

    Idő

    50p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    668

    Kalória

    7.8g

    Fehérje

    73.6g

    Szénhidrát

    37.9g

    Zsír

    Még több formatorta

  5. Hello Kitty torta

    Hello Kitty torta

    1adag

    Idő

    160p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    1022

    Kalória

    6g

    Fehérje

    148.4g

    Szénhidrát

    47.1g

    Zsír

    Még több epertorta

  6. Gesztenyés-pudingos Hello Kitty torta

    Gesztenyés-pudingos Hello Kitty torta

    1adag

    Idő

    50p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    1079

    Kalória

    19.3g

    Fehérje

    178.9g

    Szénhidrát

    30.7g

    Zsír

    Még több formatorta

  7. Pudingkrémes Hello Kitty torta

    Pudingkrémes Hello Kitty torta

    1adag

    Idő

    100p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    1732

    Kalória

    23.4g

    Fehérje

    202.7g

    Szénhidrát

    92.2g

    Zsír

    Még több formatorta

  8. Hello Kitty torta Anessz konyhájából

    Hello Kitty torta Anessz konyhájából

    1adag

    Idő

    90p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    474

    Kalória

    7.8g

    Fehérje

    55.1g

    Szénhidrát

    24.4g

    Zsír

    Még több formatorta

  9. Mogyorókrémes Helló Kitty torta

    Mogyorókrémes Helló Kitty torta

    1adag

    Idő

    110p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    837

    Kalória

    13.5g

    Fehérje

    99.7g

    Szénhidrát

    42.9g

    Zsír

    Még több formatorta

  10. Hello Kitty csokis torta

    Hello Kitty csokis torta

    1adag

    Idő

    110p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    454

    Kalória

    8.5g

    Fehérje

    47.3g

    Szénhidrát

    26.8g

    Zsír

    Még több formatorta

(via MTI, címlapfotó: Flickr by camknows)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept