2020.11.30.
Utasellátó és lacikonyha – Nekünk ez volt a street food
Emlékszel még azokra az időkre, amikor az Utasellátó és a lángosos előtt kígyózott a sor, a hentesnél pedig sült kolbászt ettünk mustárral?
A street food kétség kívül remek dolog, de mi, magyarok már ezt is évtizedekkel ezelőtt feltaláltuk, csak éppen lacikonyhának, Utasellátónak vagy lángososnak hívtuk. Neked melyik volt a kedvenced?
Utasellátó
A fogalommá vált Utasellátó Vállalat idén lenne pontosan 80 éves: 1948-tól szolgálta ki a tömegközlekedéssel utazókat, és gondoskodott a korgó gyomrok elnémításáról. Akár vonatoztunk, buszoztunk, vagy hajóval vágtunk neki az utunknak, nem maradtunk szendvicsek, meleg étel, presszó kávé, sem frissítő italok nélkül.

Rántott húsos szendvics, Traubi és Bambi csábította az utazókat minden Utasellátóban, de igazi innovációnak számítottak a budapesti aluljárókban felállított óriás Utasellátó automaták is.
Lángosos

A sajtos-tejfölös lángos valódi fogalom, a magyar ember utcai étkezésének non plus ultrája. A lángos nagy túlélő, mert azon ételek közé tartozik, amit ugyanúgy szerettünk gyerekként, és változatlanul rajongunk érte még ma is. Néhány évtizede a kalóriatartalom helyett még a sajt púpozására ügyeltünk, és olyan szenvedéllyel ettük a lángost, hogy még a lángossütő is belepirult.
Kedvenc lángosaink:
Retró strandos lángos
Lángos Coook konyhájából
Lecsós lángos
Lacikonyha
A lacikonyha, vagyis a sült húsok, a kolbász, a hurka és a pecsenye lelőhelye nagy népszerűségnek örvendett a szocializmus évtizedeiben, de története a Kádár-korszaknál sokkal régebbre nyúlik vissza. Az elnevezés vélhetően a 15. századtól terjedt el, amikor az emberek június végétől, pontosabban László naptól már nem bent a házban, hanem a nyárikonyhában főztek.

A barokkos túlzásokat mellőző lacikonyha sikerét az egyszerű, gyors és finom ételek mellett az alacsony áraknak is köszönhette, de napjainkban is nosztalgiázhatunk, ugyanis a lacikonyhák most is élnek és virulnak.
Ezeket olvastad már?
Ezek voltak nagyanyó kedvenc teasüteményei – Nálad melyik a befutó?
A sparheltben sült kuglóf és a menzás tea legjobb barátja volt a tekerős keksz és a preckedli, szigorúan a nagyi kezei közül. Neked melyik retro süti volt a kedvenced?
Így nézett ki a konyhánk a '80-as években
A padlót linóleum, az asztalt viaszos vászon borította, a falakon pedig dísztányérok lógtak műanyag szőlőfürtökkel váltakozva. Nektek hogy nézett ki a konyhátok?
Próbáld ki dédanyáink lakberendezési tippjeit - itt az ősi magyar...
Fedezd fel a magyar kultúra évezredes térrendezési hagyományait, és éleszd újra a régi hagyományokat a lakásodban!
Címlapkép: Bauer Sándor/Fortepan
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















