2025.08.15.
Ne akadj fenn a határon: utazási tippek, ha élelmiszerrel utazol külföldre
Nyáron különösen nagy a jövés-menés határon innen és túl: rengetegen látogatnak idegen országba, hogy felfedezzék az ottani kultúrát, gasztronómiát, természeti csodákat, és egy kicsit magukénak érezzék a helyiek életvitelét. Mint azt tudjuk, egy-egy repülőút során nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelni, többek közt a fedélzetre felvihető folyadék mennyiségét meghatározó szabálynak. Na de mi a helyzet az olyan furcsaságokkal, mint hogy Szingapúrba tilos a rágó beutaztatása, vagy hogy nem vihetünk az Ausztráliában élő rokonoknak magyar mézet? Nézzük, mit kell tudni arról, ha hazai ízeket vinnénk magunkkal egy külföldi utazás alkalmával!
Az élelmiszerekre vonatkozó utazási szabályok célja, hogy megóvják az adott ország lakosságát, mezőgazdaságát és környezetét azoktól a veszélyektől, amiket az idegenből behozott termékek jelenthetnek. Éppen ezért érdemes egy külföldi utazás előtt tájékozódni az adott ország beutazási szabályairól, hogy az utazás már az első perctől felhőtlenül telhessen.

Ne akadj fenn a határon: utazási tippek, ha élelmiszerrel utazol külföldre
A nyár a szabadságok és az utazások ideje: ilyenkor sokan indulnak útnak belföldre vagy külföldre, hogy pihenjenek, felfedezzenek új helyeket vagy meglátogassák külföldön élő családtagjaikat, barátaikat. Nem ritka, hogy az utazók valamilyen élelmiszert, hazai finomságot is magukkal visznek: akár ajándékba, akár saját fogyasztásra.
De vajon mit lehet vinni, és mit tilos?
Minden ország más szabályokat alkalmaz, ha élelmiszer behozataláról van szó. Ami Magyarországon teljesen hétköznapi, az máshol tiltólistás lehet, ilyen a például friss hús, tejtermék, nyers zöldség vagy gyümölcs.
Mi az oka a szigorú szabályozásnak?
Például az élelmiszerrel bevitt baktérium vagy vírus, amit az adott országban nem ismernek. Akár egy járvány indikátorává is válhat egy általunk beutaztatott nyers zöldség. Ennek oka, hogy a növényi vagy állati eredetű termékek kártevőket, gombákat vagy fertőző állatbetegségeket hurcolhatnak be (például sertéspestis, madárinfluenza).
Ezeknek a szabályozásoknak környezetvédelmi és gazdasági oka is lehet, hiszen az idegen organizmusok, mint a rovarok, tönkre tehetik a helyi ökoszisztémát, ezzel károsítva az ottani flórát és faunát.
Egy esetleges mezőgazdasági járvány pedig olyan károkat okozhat, mint a terméskiesés, állatok leölése vagy exportkorlátozás. Egyes országokban vallási, kulturális vagy törvényi okokból is tiltott bizonyos ételek behozatala (például sertéshús, alkoholos édességek).
Országok, ahová nem utazhatunk akármilyen élelmiszerrel
Szingapúr: rendkívül szigorú az élelmiszer-behozatallal kapcsolatban, hiszen a hús, tejtermék, tojás, sőt, egyes növényi termékek is tiltottak, de még a házi kosztot, főtt ételt sem engedik be az országukba. A szabálysértések komoly büntetést vonhatnak maguk után, ami akár több ezer szingapúri dolláros bírságot is jelenthet. Az egyik leginkább megdöbbentő szabály, hogy rágózni is tilos, sőt, Szingapúrban (hivatalosan) nem is lehet kapni.
Ausztrália és Új-Zéland: kiemelkedően szigorú ellenőrzés van a határon. Minden ételt, magot, növényt, húst, tejterméket, mézet, lekvárt, fűszert, köztük a magyar hungarikumnak számító (szegedi, kalocsai) füstölt pirospaprikát is be kell jelenteni, még akkor is, ha bontatlan, zárt csomagolással rendelkezik.
A szabályok megszegéséért azonnal bírság és termékelkobzás jár, akár jogi eljárás is indulhat. A reptereken még kutyás ellenőrzést is bevetnek az élelmiszerek kiszimatolására.
USA: szintén óvatosan jár el a beutaztatott élelmiszerekkel kapcsolatban, de közel sem annyira szigorú, mint például Szingapúr. Engedélyköteles a húsáru, de például friss zöldséget, gyümölcsöt, házi készítésű ételeket és folyadékokat, valamint bizonyos magvakat tilos bevinni az államokba. A csomagolt édességek, kekszek bevihetőek, amennyiben nincs bennük tiltott összetevő, valamint az instant levesek, zacskós ételek, por állagú fűszerek, zárt üvegben lévő lekvár, méz, csípős szószok is velünk jöhetnek az utazásra, de mindenképp érdemes mindent előzetesen bejelenteni a Customs Declaration Form-on.

Ha saját készítésű ételt viszünk az útra, érdemes még a felszállás előtt elfogyasztani
EU-n belül: szabadon lehet élelmiszert vinni, amennyiben az kereskedelmi mennyiséget nem halad meg, és nem tartalmaz nyers állati eredetű terméket (például nyers tej, hús, hal). A feldolgozott, gyári termékek általában engedélyezettek. Kivételt jelentenek az olyan esetek, mikor EU-n kívülről szeretne valaki uniós tagállamba utazni, ez esetben már csak külön engedéllyel lehet bizonyos termékeket behozni.
Bár Magyarországon az élelmiszerek szállítására nincsenek olyan szigorú szabályozások, mint a fentebb említett országokban, a nemzetközi utaknál már egészen más a helyzet.
Ezt nemrég a Szingapúrba kiutazó férfi és női vízilabda-válogatott tagjai is megtapasztalták: még az indulás előtt gondosan utánajártak, milyen ajándékokat vihetnek a helyi magyar közösségnek úgy, hogy azok megfeleljenek az ország szigorú élelmiszer-behozatali előírásainak. Többek között fehérrépával, kovászos- és csemegeuborkával, füstölt pirospaprikával, gulyáskrémmel és egy meglepő, de annál kedvesebb magyar hungarikummal is kedveskedtek a kint élőknek. A videóból azt is megtudhatjátok, hogy mi az!
Ez jól mutatja, hogy egy külföldi út nemcsak a bőrönd bepakolásáról szól, hanem arról is, hogy tisztában legyünk a célország szabályaival: különösen, ha élelmiszert vagy különleges finomságokat szeretnénk magunkkal vinni.
Honnan tájékozódhatunk előre a beutazási szabályokról?
Nem érdemes csak úgy találomra pakolni, hiszen a bírságok országonként akár több száz euróra is rúghatnak. A legbiztosabb, ha mindig az adott ország hivatalos határőrizeti vagy vámügyi honlapján nézünk utána a legfrissebb szabályoknak.
Íme, néhány tipp:
- IATA – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség
- Az adott ország vámhivatalának oldala (például: Singapore Customs, US CBP, Australian Border Force)
- A Konzuli Szolgálat oldalán is találunk információt az élelmiszer-behozatallal kapcsolatban (konzuliszolgalat.kormany.hu)
- A repülőtéri információs oldalak is gyakran tartalmaznak ilyen jellegű adatokat (például: Heathrow, Changi Airport)
Plusz tippek:
- Legyen biztosításod: ha esetleg fennakadsz a vámon, hálás leszel, hogy gondoltál erre.
- Legyen nálad bankkártya is a valuta mellett.
- Használj SmartBank alkalmazást, amiben valutafigyelő és utazási beállítások is segítenek, hogy költséghatékonyan és zavartalanul teljen az utazásod.
Az élelmiszerszállításra vonatkozó szigorú szabályozás nem szőrszálhasogatás: a közösség védelmét, az élelmiszer-biztonságot és a természeti környezet megóvását szolgálja. Ezért mindig érdemes előre tájékozódni, hogy mit vihetünk és mit nem, már csak azért is, hogy magunknak se okozzunk bosszúságot.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














