Nyár van!

2020.11.30.

Utoljára foglalhatják el a gyerekek a Hajógyári-szigetet

Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget, éppen ezért most még június 23-24-én érdemes kinézni a Hajógyári-szigetre és elmerülni a seregnyi ingyenes programban. (x)

A Generali Gyerek Sziget záró hétvégéjén az aprónép még egyszer birtokba veheti kedvenc játékait, de még az utolsó két nap is lesznek újdonságok. Ilyen például a Mesés Lovasudvar, ami biztos, hogy sokak kedvence lesz. Itt ingyenes sétalovagoltatással várják a nyeregbe a kicsiket, a GYILOVE Egyesület különféle látványos produkcióval készül, a legbátrabbak pedig kipróbálhatják, milyen lehet lovas színészként jelmezben felpattani egy lóra.A sportrajongók a foci VB jegyében továbbra is rúghatják a bőrt a Fociszigeten – míg az apukák a Generali Arénában figyelhetik a meccset -, a Dechatlon Sportpark pedig az egész családot kihívó, öt ügyességi feladatból álló sportos játékkal várja a vállalkozószellemű játékosokat. A megmérettetés végén ráadásul a dicsőség mellett értékes ajándékokat, sőt, egy 20 ezer Ft értékű ajándékkártyát is hazavihetnek a játékosok.

Aki szereti, ha ugrálás közben a szél picit megborzolja a haját, a Trambulin Parkban hódolhat szenvedélyének, a harcos kedvűek nagy örömére pedig visszatér a Sárkány kertje Shaolin akadálypálya, ahol a Shaolin szerzetesek ügyességi pályáját lehet tesztelni.Ezen a hétvégén is csodaszép alkotások születhetnek majd a Kézműves Palotában, ahol ezúttal a tűzzománc készítés, papírmerítés, különleges fonás és habkarton építészet fortélyait lehet majd elsajátítani, de gond-és molyűző babák is kerülnek majd ki a szorgos kezek alól.A Karamella Cirkuszvilágban ismét a Rippel-fivérek lesznek a porondon, vagyis tőlük lehet majd tanulni az artistaságról, de lesz Bohócoskola és Bohócerdő is.

A Gyerek Paradicsom minden hétvégén a természettel közeli témákkal és programokkal várta a lurkókat, ezúttal pedig egy Állati jó hétvégével készülnek! Itt mindent megtanulhatnak a kicsik a felelős állattartásról és az állatmentésről és itt lesz a Rex Kutyaotthon néhány lakója is. Ki tudja, lehet hogy a család itt találja meg legújabb tagját… Az állatvédelem mellett június 23-án, szombaton a Jane Godall Intézet előadásán megtanulhatják a gyerekek, hogy miért káros a környezetre a nylonzacskók használata, aki pedig ügyesen válaszol a totó kérdéseire még egy „újratáskát” is nyerhet.Mindemellett ezen a hétvégén is barangolhatnak a gyerkőcök Kukutyinban felfedezve annak mesterségeit, barátkozhatnak állatokkal az Állatsimogatóban, a tudományokkal ismerkedhetnek a Csodák Palotájában, a Modellezők Tere az elmélyült alkotóké, de ezúttal is vár mindenkit a Minialdi, az M2 a barátod programjai, a Minimax Sátor és a Jana Babajátszóház is.

A Generali Nagyszínpad idei utolsó szombatját a Dongó Dalok Apróknak előadás nyitja, majd a Majorka Színház mutatja be Róka szolga c. darabját, a délután zárásáról pedig a Rutkai Bori Banda: Ürdöngölők koncertjével gondoskodik. Vasárnap a gyerekek és szülők nagy kedvencei, Radványi Balázs és Varró Dániel nyitják a napot közös műsorukkal, utána Paprikajancsi vásári bábjátéka szórakoztat és Kárász Eszter és az Eszterlánc mesezenekar búcsúztatja a Gyerek Szigetet.

A Generali Gyerek Sziget 0-99 éves korig várja a családokat egész júniusban, a részletes programokat itt találod!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Libák

Gasztro

Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?

A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!

Nosalty

Bolti olívaolaj

Gasztro

Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert

Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.

Nosalty

Eszterházy rostélyos

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...

Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

elhasználódott mosógépcső kesztyűs kézben

Életmód

Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...

A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept