2022.10.14.
Ezeket az ételeket eszik a legszívesebben vacsorára a magyarok
Egy felmérésből kiderült, milyen ételeket eszünk szívesen mi, magyarok a nap végén.
A napi étkezések közül egyértelműen a vacsorához társítják legtöbben, hogy az egy beszélgetős, családdal, barátokkal közösen eltöltött étkezés, és az otthon készített vacsora a leggyakoribb forgatókönyv, ugyanakkor a lakosság közel fele számára fontos szempont, hogy valami gyorsan elkészíthetőt egyenek vacsorára – derült kis a Ben’s OriginalTM friss felméréséből, amelyet az Élelmezési Világnap alkalmából készített a hazai lakosság körében. A világ első számú rizsmárkája a „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezésének újabb állomásaként kívánja felhívni a figyelmet a mindenkinek járó, tápláló ételek fontosságára és az éhezés visszaszorítására.

Gyorsan elkészíthető fogásokat választunk vacsorára
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közgyűlése dr. Romány Pál, magyar mezőgazdasági miniszter 43 évvel ezelőtt tett javaslatára határozta el, hogy október 16-a Élelmezési Világnap legyen. Azóta minden évben ezen a napon a szervezet 1945-ös alapítására emlékeznek szerte a világon több mint 150 országban, az ENSZ egyik legjelentősebb napjává emelve az eseményt.
A cél felhívni a figyelmet az éhezőkre, és arra, hogy az élelem, a megfelelő táplálék még mindig nem biztosított mindenki számára.
A szervezet fontosnak tartja kiemelni, hogy az éhezés teljes felszámolásában az országoknak és a termelőknek, gazdáknak és vállalatoknak egyaránt szerepe van. Ezzel egyetértésben a MARS Magyarország által gyártott Ben’s OriginalTM és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület együttműködése 2022 első felében összesen közel hatvanezer adag étel kiosztását tette lehetővé. A márka „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezése a rászorulók élelmezésének támogatásának dedikálta az idei évét és ezt kívánja folytatni a jövőben is.

Érdekes, kinél, hogyan zajlik a vacsora
A világnap kapcsán végzett reprezentatív kutatás átfogó képet nyújt Magyarország lakosságának étkezési szokásairól. A reggeli, ebéd, vacsora közül a vacsorához társítják legtöbben, hogy beszélgetős, családdal, barátokkal közös étkezés. Elenyésző azok aránya, akik kihagyják az esti étkezést, és a 18-65 éves lakosság negyede tekinti ezt a főétkezésének, amikor a legtöbb ételt fogyasztja. Az otthon készített vacsora egyértelműen a leggyakoribb forgatókönyv. A megkérdezettek fele számára azért mégis fontos, hogy valami gyorsan elkészíthető ételt válasszanak:
- A lakosság kb. 17%-a szokott gyakran instant, félkész ételeket fogyasztani vacsorára.
- A 18 év alatti gyermekükkel élők havi átlagban 4-5 alkalommal választanak gyorsrizst, üveges, szószos ételeket.
- Az étkezésre a többség (54%) legfeljebb 30 percet szán, de a 30-60 perc közötti étkezések sem ritkák (27%).
A 18 év alatti gyermekükkel élők felének a vacsora egy olyan fontos alkalmat jelent, amikor együtt tud lenni az egész család, bár a vacsora készítési folyamat a többség számára nem közös program. A nem egyedül élőknek kb. kétharmada szokott másokkal közösen vacsorázni hétköznap, hétvégén még magasabb ez az arány. Többnyire ilyenkor egyforma ételt választanak, ami épp van otthon, nem jellemző, hogy előre elterveznék, hogy mikor mit fognak vacsorázni. Hétköznap inkább hideget esznek, hétvégén már jellemzőbb a meleg is.
A TOP3 leggyakoribb vacsoraétel:
- szendvics, kenyér, kifli (56%)
- sült, főtt hús, hal (31%)
- a tojás (26%).
Az instant szószos és a félkész, gyors rizses opciókat összesen 12% jelölte meg TOP 3-ban. A lakosság kb. egyharmadával sokszor előfordul, hogy az ebédmaradékot eszik meg vacsorára. A megkérdezettek negyede egyhangúnak érzi az ételeket, amiket ilyenkor fogyaszt. Vendéglátóhelyen a lakosság átlagosan havonta egyszer vacsorázik.
A másokkal együtt élőknek közel fele szokott evés közben beszélgetni, és nagyjából egynegyedük marad még az étkezés befejezte után is társalogni. A válaszadók negyede szerint mindig előfordul, hogy valaki a telefonját nyomkodja a közös vacsora során. A felmérésből az is kiderült, hogy a nem egyedül élők számára a közös vacsora hétvégén még nagyobb arányban jellemző. Egy ilyen vacsora a többség számára legfeljebb fél órán át szokott tartani, és többnyire egyforma ételt fogyasztanak ilyenkor.

Segítséget nyújthatnak a rohanós mindennapokban a készételek
Az egyedül élőkre lényegesen jellemzőbb, hogy a TV/számítógép előtt fogyasztják el a vacsorát, és a gyors elkészíthetőség iránti igény is náluk jelenik meg legjobban.
A Ben's Original™, a világ első számú rizsmárkája büszke arra, hogy rizsételek rendkívül széles választékát kínálja, és világszerte elkötelezett, hogy a rosszul ellátott közösségek is hozzáférjenek azokhoz a tápláló ételekhez, amelyeket mindannyian megérdemlünk. A márka rendkívül fontosnak tartja, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, amelyek mindenkinek helyet biztosítanak az asztalnál.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















