2024.04.27.
Ha így tárolod, korábban megromlik a vaj
A vaj kombinált szerepet tölt be konyháinkban: esszük is, főzünk-sütünk is vele, és mindkét esetben kiemelten fontos, hogy a zsíros tejtermék friss legyen. Ennek kulcsa a megfelelő tárolás, illetve az alábbi baklövések elkerülése.
Vannak olyan alapanyagok, amelyek meglehetősen kényesen viselik a hűtőben történő hosszas tárolást – a vaj is ezek közé tartozik, és ez leginkább azért okoz galibát, mert oly’ sok különböző étel készítése során használatba vesszük a zsiradékot. Persze egy egyszerű lekváros kenyér esetében is kellemetlen lehet a megromlott vaj, nézzük hát, melyek azok a tárolási bakik, amelyek ehhez a végzethez vezetnek.

Ha így tárolod, korábban megromlik a vaj
Az eredeti csomagolásában hagyod a vajat
Alapvetően nincs semmi baj a vajak bolti csomagolásával – sőt, még egy praktikus tapadásmentes bevonattal is rendelkeznek a papírok. Egy valamire azonban sajnos nem alkalmasak, ez pedig a zsiradék hosszú ideig történő tárolása.
Ha tudjuk, hogy 3-5 napnál tovább fogjuk tárolni a vajat, mindenképpen tegyük át egy arra megfelelő tárolóba.
Ez lehet üveg/kerámia vajtartó vagy más, alaposan lezárható doboz is. Ide kerülhet csupaszon is a vaj, de amennyiben plusz tárolót használunk, maradhat a bolti csomagolás – sosem árt a plusz védelem.
Rebarbaraszelet omlós tésztával
Tavaszi spárga buggyantott tojással és hollandi mártással
Kukoricás-újhagymás lepény
Nedves környezetbe kerül a vaj

Ezért ne tegyél sózott vajat a süteményekbe
Persze nem eshet a választásunk akármilyen dobozra: kerüljük azokat a dobozokat, amelyekben könnyedén felesleges nedvesség csapódik le, ugyanis a falakon folyó vagy a tároló alján összegyűlt víz először szín- és ízbeli elváltozást, majd megromlást hoz magával.
Ha pedig nincs külön erre a célra alkalmas tárolónk, az sem a világ vége – egyszerűen csak figyeljünk a lecsapódott nedvesség mennyiségére, időnként töröljük ki a dobozokból a vizet, ezzel is megelőzve a galibát.
Belekenődik valami a vajba
Nem véletlenül hallhattuk újra és újra gyerekként, hogy ne nyúljunk akármilyen késsel a vajba: a zsiradékban landoló morzsák, lekvármaszatok vagy tojásdarabok hamar az enyészet útjára küldhetik a vajat. Óvjuk hát a zsiradék tisztaságát, mind kenésnél, mind sütésnél!
Nem a hűtő hideg részére teszed a vajat
Ugyan beszórhatunk csak úgy mindent a szekrénybe, rendszer nélkül, de jobb, ha tudjuk, hogy minden alapanyagnak megvan a maga helye. Ezt elsősorban azért érdemes betartani, mert a húsoknak, zöldségeknek és tejtermékeknek eltérő hőmérsékletigénye van.
A tejtermékeket, így a vajat is, tároljuk inkább a hűtő hátuljában, közelebb a falhoz, lehetőleg a legfelső polcon. Sose tegyük az ajtóba, ugyanis ott gyorsabban megromlik!
Cheddar scones
Krémes citromos serpenyős csirke
Csodás csokis muffin
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További hasznos konyhai tippek várnak:
- Erre figyelj, ha bolti és nem házi mogyoróvajjal sütsz-főzöl
- 5 íz, amivel kóstold meg a spárgát idén tavasszal
- 5 alapanyag, amit ne használj hűtőhidegen
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















