Gasztro

2020.11.30.

A Vajdaságig mentünk, hogy megmutassuk Nektek, milyen az igazi, kun disznóvágás - VIDEÓ!

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Hurkát töltöttünk, hagymás vért ettünk, este pedig mulattunk - egy hagyományos, kun disznóvágáson jártunk. Nézzétek meg ti is, milyen a vajdasági vendégszeretet!

Sokan szép emlékeket őrzünk a nagyszüleinknél töltött disznóvágásokról. A család apraja nagyja hajnalban kelt, hogy együtt töltsük a napot, történeteket meséljünk. Akkoriban még nem engedtek minket a tűz, vagy a kés közelébe, így csak távolról, kíváncsian szemlélhettük, hogyan készül a hurka, a disznósajt és a kolbász.

Most egy kicsit más környezetben, de újraélhettük a gyerekkorunkat. Kórizs Józsi és népes családja meghívására egy vajdasági, kun disznóvágáson vehettünk részt Bácsfeketehegyen (Feketic), aminek minden pillanatát élveztük. És nem csak azért, mert az óriási vendégszeretetüknek köszönhetően megállás nélkül ehettünk.

A kun disznóvágás ugyanúgy kezdődött, mint bármely másik, egy bátorító pálinka elfogyasztásával. Na jó, volt az kettő is, de ilyenkor ez is hagyomány. Ami egy kicsit más volt a korábbi élményeinktől, hogy miután levágták a malacot, nem pörzsölővel égették le a szőrét, hanem a böllér és segítői előbb megtisztították, majd szalmát tettek rá, és azt meggyújtva pörzsölték meg.

„Megkopasszuk forró vízbe azért, hogy a szőrnek a töve is kijöjjön a bőrből... Azt pörzsöljük szalmával, mert az őseink is azzal csinálták. A zabszalmától a bőre kap egy jellegzetes, finom ízt”

- magyarázta Kórizs Józsi. Vendéglátónk azt is elárulta, mi a jó a disznóölésben:

„Összetart bennünket!”

Az összetartozás végig érződött.A Kórizs család több ismerőst is a disznóvágásra hívott, és tényleg úgy vártak minket, mintha a rokonaik jöttek volna látogatóba.

Mindig volt friss kenyér, hús és ital az asztalon. A hájból készült kráfli, a sült vér mellé pedig sajtos tejfölös lángos. Józsi szerint a vendégszeretetet a balkáni népektől vették át, ő sem és még mi sem tapasztaltunk máshol hasonlót.

Hív a Balkán!

A bácsfeketehegyi kun disznóvágás csak egy a sok színes élmény közül, amiben a Balkán-félszigeten részed lehet. Az Experience Balkan oldalán még több izgalmas és érdekes programot találsz.

Munka közben külön élmény volt felfedezni Kórizsék gazdaságát. Összebarátkoztunk a bölényekkel, szürke marhákkal, lovakkal, szamarakkal és a két házőrzővel is. Jókat beszélgettünk, majd jöhetett egy kis délutáni pihenő és egy kis esti mulatság tradicionális, disznóbelsőségekből készült savanyú levessel, és disznótoros káposztával.

Az esti mulatozás után a reggeli ismét húsban gazdag volt: Kórizsék házi májasa, ami az egész környéken híresen a legfinomabb, körözött és a maradék pecsenye várt minket az asztalnál. Mindhármunknak ugyanaz jutott eszébe:„Úgy ennénk már egy kis zöldséget!”

Nem kellett rá sokat várni, mivel utunkat a szabadkai piacon zártuk, ahol sok saláta, paradicsom és némi tejföl kíséretében betoltunk egy emberes adag pljeskavicás szendvicset.

Felejthetetlen élmény volt. Biztos, hogy jövőre is megyünk!

Ezeket olvastad már?

Pityókás kenyeret készített nekünk egy erdélyi hölgy - VIDEÓ

Húsvét

Pityókás kenyeret készített nekünk egy erdélyi hölgy - VIDEÓ

Erdélyi házikenyérből nincsen két egyforma, de két dolog közös bennük, hogy isteni finomak és hogy csupa-csupa szeretettel készülnek. Nézzétek meg, pontosan hogyan!

Hajnal Stefi

122 adag székelykáposztát főztünk, és nem is ettünk belőle - rászorulóknak segítettünk az Age of Hope-pal

Karácsony

122 adag székelykáposztát főztünk, és nem is ettünk belőle -...

Ha úgy főzöl 122 adag pazar székelykáposztát, hogy nem eszel belőle, de nem is bánod, annak csak egy oka lehet: rászorulóknak főzöl. Az Age of Hope alapítványnak segítettünk.

Brecz Judit

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász – Megfejtettük a rejtélyt

Gasztro

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász – Megfejtettük...

Víz vagy zsír aláöntésével, villával vagy fogpiszkálóval kiszúrva, esetleg minden nélkül – hurkát és kolbászt sütöttünk, minden módszert tesztelve. Jöjjön az ítélet.

Gréti

Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is sok emléketek van róluk?

Vásárlás

Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is...

A jó hangulatú, finom húsokkal, pálinkával tarkított disznóvágás igazi ünnep volt a faluban, ahová mindenki szívesen érkezett segítőnek.

Petrás Gabriella

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept