Fogyókúra

2020.11.30.

Vajon ehetünk levest fogyókúra idején vagy csak felesleges kalóriaforrásnak számít?

Szabó A profilképe Szabó A

Vajon mikor járunk jobban: ha eszünk levest fogyókúránk idején vagy ha kihagyjuk az étrendünkből? Dietetikus szakértőnk válasza a kérdésre.

Nem újdonság, hogy a súlyfelesleg elleni harc során kevesebb energiát kell magunkhoz vennünk, mint amit felhasználunk. Ez tény és könnyen megfogalmazható, viszont nehezen valósítható meg, mert a fogyókúra egyik legfőbb ellensége az éhség. Senki sem szeret éhes lenni, viszont ha korábban bőséges adagok elfogyasztásához szoktunk, akkor a legnagyobb körültekintéssel összeállított fogyókúrás étrend mellett is előfordulhat, hogy két étkezés között nagyon megéhezünk. Az ételek alacsony kalóriatartalma mellett nem árt ugyanis a mértékletesség. Hamarabb éhezünk meg attól is, hogy rendszeres testmozgással igyekszünk az energiafelhasználást növelni. A különféle fogyókúrák összeállítása során fontos szempont tehát, hogy az energiaszegény ételek mellett minél tovább maradjunk jóllakottak, mivel így a nassolás megelőzhető. A nassolás pedig könnyen tönkreteheti a fogyókúra sikerét.

Kovászosuborka-krémleves

uborkaleves

Kovászosuborka-krémleves

Gyömbéres-kurkumás csirkeleves

húsleves

Gyömbéres-kurkumás csirkeleves

Borsóleves csirkeszárnnyal

borsóleves

Borsóleves csirkeszárnnyal

Jobb a leves, mint a víz?

A szilárd ételek emésztése általában hosszabb időt vesz igénybe, ezért érezzük magunkat tovább jóllakottnak, mint akkor, amikor csupán folyadékot fogyasztunk. Ez nemcsak a víz esetében van így, hanem a magas kalóriatartalmú üdítőitalok esetében is. (Többek között ezért játszik jelentős szerepet az üdítőitalok rendszeres fogyasztása az elhízás járványszerűvé válásában.)

A jóllakottsággal kapcsolatos kutatások során megfigyelték, hogy bár a leves nagyrészt folyadékból áll, fogyasztása után mégis tovább maradunk jóllakottak. Ez így van nem csak a folyadék, hanem még a levessel azonos összetevőkből elkészített szilárd étel és víz elfogyasztását követően is. Ez az ellentmondás abból adódhat, hogy a magas folyadéktartalom mellett a leves számos tápanyagot, oldott anyagot tartalmaz és a benne lévő zöldségeknek köszönhetően sok élelmi rost is van benne, így a gyomorból lassabban halad tovább az emésztőrendszerben. A késeltetés folyamatához valószínűleg az is hozzájárul, hogy életünk során szervezetünk megtanulta, hogy a leves az éhség ellen való, nem pedig szomjúság oltására. A folyamatot a leves elkészítési módja is befolyásolja, mert azonos összetevők esetében a krémleves, a részben pürésített leves, illetve a darabolt összetevőkből készült levesek közül a darabolt összetevőket tartalmazó csillapítja az éhséget a leghosszabb ideig. Ez a kutatások eddigi eredménye alapján a rágáshoz és a rágás által elindított hormonális jelzésekhez köthető.

Levesezzünk minél változatosabban!

Ajánlott tehát az étrendbe fogyókúra idején többször levest illeszteni. Érdemes egyszerű, rántás, habarás nélküli leveseket készíteni minél több zöldségből, sovány hússal vagy főtt tojással. Például mediterrán jellegű leveseket, hús-, csont- vagy erőlevest. Tekintettel a közelgő nyárra a gyümölcsleves fogyasztása sem kizárt, azonban a tejszín helyett készítsük joghurttal, és édesítőszerrel édesítsük.

A levesimádóknak jó hír, hogy a rendszeres levesfogyasztás csökkenti az elhízás kockázatát. A tapasztalatok szerint ugyanis az, aki levessel kezdi az étkezést, hamarabb lakik jól, és a többi fogásból általában kevesebbet eszik. Összességében ezért kevesebb kalóriát fogyaszt a nap folyamán, mint azok, akik levest egyáltalán nem fogyasztanak. A rendszeres levesfogyasztás mellett szól az is, hogy nyári forróság közeledtével hozzájárul a szükséges napi folyadékbevitel biztosításához.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Top 11 csodás kalóriaszegény leves

Fogyókúra

Top 11 csodás kalóriaszegény leves

Van, aki az ebédnél kifejezetten igényli a levest, de aggódik, hogy így szükségtelenül növeli az étkezés energiatartalmát. Nekik (is) szól ez a receptgyűjtemény!

Bodon Judit dietetikus

9 hűsítő gyümölcsleves cukor nélkül

Életmód

9 hűsítő gyümölcsleves cukor nélkül

Színes, frissítő és még folyadékként is beszámítható. Gyümölcsleves, a kánikula túlélésének pillére.

Bodon Judit dietetikus

Top 13 pillekönnyű nyári leves

Életmód

Top 13 pillekönnyű nyári leves

Nyáron sem tudsz lemondani a levesekről? Nem baj, nem is kell, fogyaszd őket nyugodt szívvel - különösen ezeket a 100 kalória alatti változatokat!

Bodon Judit dietetikus

Top 7 barackos desszert cukor nélkül

Életmód

Top 7 barackos desszert cukor nélkül

Őszibarack, lapos barack, nektarin - itt a szezon, készíts belőlük ínycsiklandó desszerteket! Akár cukor hozzáadása nélkül is!

Bodon Judit dietetikus

via Health.com

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept