2025.07.12.
Top 3 vakondűző növény, melyek segítségével eltűnik a hívatlan vendég a kertből
Hívatlan, kellemetlen vendég a vakond a kertben, de semmi esetre sem szabad bántani, ugyanis védett állat! A következő növények segítségével azonban távol tarthatjuk a vakondot.
A vakond alapvetően egy hasznos állat, de a kertészek vegyes érzésekkel viseltetnek iránta. A kis fekete földmunkás a különböző kártevők jó részét elfogyasztja a kertben, ugyanakkor a kis földkúpjai a gondosan karbantartott veteményesben nem nyújtanak szép látvány.
Így szabadulhatsz meg a legegyszerűbben a vakondtól
A vakond komoly kihívást jelent a kertben és a virágágyások környékén, hiszen rendkívül ügyes ásó, ami azt jelenti, hogy egy óra alatt képes létrehozni egy 5 méteres földalatti alagutat. De szerencsére létezik egy hatásos és humánus megoldás ellene.
Így készül a legfinomabb földkupac, a vakondtúrás-torta
A púpos, földkupacra emlékeztető torta szerencsére jóval finomabb, mint egy tényleges vakondtúrás: tejszínes krémet és banánt rejt a gazdagon kakaós piskóta. Elkészíteni pedig a szó legszorosabb értelmében gyerekjáték: elszórakozhatunk a kivájásával, megöltésével, majd pedig a túrás megformázásával. Utána már csak az édes élvezetek várnak, egy csodás tortaszelet formájában.
Igazi paradicsom a kertből
A paradicsomszezon már csak karnyújtásnyira van! És ha időben vetettünk, palántáztunk, és megfelelően gondoskodtunk növényeinkről, hamarosan szüretelhetünk.
Kattints a képre, és nézd meg a vakondűző növényeket!
Mi segíthet még? Az ecet segítségével is elriaszthatod a vakondot
Az ecet orrfacsaró szagát a legtöbb kerti kártevő, köztük a vakond sem kedveli, így hatásos ellenszere lehet a földalatti életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott élőlény által okozott problémának.
Az ecetes keverék elkészítéséhez keverjünk össze nagyjából 200 ml ecetet és 200 ml vizet, majd öntsük a folyadékot egy kézi permetezőbe. Ezután permetezzük az ecetes keveréket azokra a helyekre, ahol a vakond megfordult korábban. Ha ezzel megvagyunk, akkor ássunk egy kis lyukat az egyik vakondtúráson, majd permetezzük be az ecetes keverékkel, így biztosan elkerüli majd a vakond a veteményest.
Még több növényekkel kapcsolatos érdekesség:
- 4 tipp, hogy az amarillisz csodás virágokat hozzon karácsonyra
- 4 szemet gyönyörködtető növény, ami a téli hideget is jól bírja
- 5 lépés, amit ne hagyj ki a veteményeskert téliesítésekor
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















