Gasztro

2020.11.30.

,,Valakit hazahoz a szíve" – 10 külföldön töltött év után nyitott cukrászatot Magyarországon a házaspár

Hirdetés profilképe Hirdetés

Az Ideál Desszert a pont egy nagy kaland végén. Csaba és felesége évekig tanultak külföldön, majd hazahozták tudásukat, és megnyitották saját cukrászatukat. (x)

Az Ideál Desszert egy saroknyi Franciaország a XIV. kerület szívében. A Nagy Lajos Király úton kevés hasonlót találni, az ember alapvetően el sem vetődik erre a környékre, ezért épp itt az ideje, hogy felcsapj ételturistának, és meglátogasd Csaba és Eszter üzletét!

Ennél romantikusabb nem is lehetne

Hiába várnátok a nagy sztorit a könyvelőből vagy állatidomárból lett cukrászmesterekről. Gogolák Csaba és Kohlmann Eszter szenvedélye, hivatása a cukrászat, és a kezdetektől ezt tanulták, ebben szerettek volna elhelyezkedni. Ettől még az ő történetükből is simán készülhetne film. Sok-sok édességgel.

Csaba és felesége 6 évig dolgozott francia cukrászatban Párizstól egy órára

Csaba 2007-ben ment ki Franciaországba egy ösztöndíj segítségével, ahol cukrásziskolában tanult, és tanulmányai végén egy valódi francia cukrászatban végezhette gyakorlatát. Mondjuk cserébe cirka egy év alatt kellett megtanulnia franciául olyan szinten, hogy a vizsgáit le tudja tenni – ez az akadály azonban megléphetőnek bizonyult. Két évvel később pedig megérkezett Csaba felesége, akivel a cukrásziskolában ismerkedett meg:

,,Szokták mondani, hogy Franciaország milyen romantikus ország, és hát az... „ – ismeri be Csaba mosolyogva, mikor visszaemlékszik megismerkedésükre.

Kohlmann Eszter és Gogolák Csaba az Ideál Desszert megálmodói

Megvalósíthatták álmukat, és cukrászséfként szinte magukénak tudhattak egy régi családi cukrászatot Párizstól egy órára. Diákokat tanítottak be, és 10 fős csapatokat irányítottak 6 éven keresztül.

,,Az a jó, ha úgy csinálod, mintha a sajátod lenne. Akkor dolgozol jól" – foglalja össze Csaba a franciaországi időszakot.

Monodesszertjeik külön idnividumok

Kérdésünkre, hogy próbálkoztak volna-e magyar üzletet nyitni Franciaországban, azt a választ kaptuk, hogy az ilyesmi nem mindig működik, főleg nem egy olyan nagy gasztronómiai hagyományokkal rendelkező ország esetében, mint amilyen a franciáké. Csabáéknak több ismerőse is próbálkozott ilyesmivel, de nem jött be a tervük. Franciaországban is vannak nemzetiségi gyorséttermek, kínai kaja, kebab és társai, de a helyiek jól elvannak a saját gasztronómiájukkal.

,,Nem igazán vittünk be magyar elemeket a magyar cukrászatból. Készítettünk Dobos-tortát, de nem ízlett nekik. Megvannak a saját tradicionális desszertjeik, és nem szeretnek tőle eltérni. Plusz, ha ott nyitsz egy francia üzletet, az olyan, mintha itt nyitnál egy sima magyart."

Egy hamisítatlan ekler fánk áfonyával

Ezután Csabáék munkalehetőséget kaptak Svájcban, ahol további 4 évet dolgoztak, itt már külön kísérleteztek, fejlesztették a recepteket, de mégishazahozta őket a honvágy. Nem szerettek volna külföldön maradni, viszont, ahogy Csaba fogalmaz, az idő múlásával elkezdi érezni az ember, hogy szeretne egy saját helyet, ahol ő vezeti a termelést, ahol ő irányít, és ahol a kínálatot is ő határozza meg, így logikusan következett, hogy itthon nyissanak egy francia cukrászdát. 2017-ben hazajöttek, és belevágtak.

Az Ideálban tortákat, meringeket és csokoládét is készítenek a monodesszertek mellett

Az üzletet Csabáék egy régi hentesüzletből alakították ki, de a falakon lévő fehér csempét mintha egyenesen egy cukrászatba találták volna ki. A kezdetekkor ketten robotoltak, és kora reggeltől éjszakába nyúlóan készültek a finomságok, de pár hónap után rájöttek, hogy nem bírják a tempót.

Francia vs. magyar igények

A házaspárt nagy meglepetésként érte, hogy Magyarországon mennyire nagy az igény a mentes desszertekre. A 16 darabos repertoárjukból 6 desszert is mentes vagy cukortól, vagy tejterméktől, vagy mindentől.

,,Kint soha nem készítettünk ilyet, a franciákat az ilyesmi nem érdekli, így az ottani recepteket át kellett fejleszteni" - Csabáék tehát kikísérletezték, hogy a mentes desszertekben ne domináljon agresszívan az édesítőszer.

Az Ideál Desszert kreációiban inkább olyan alapanyagok dominálnak, amik természetesen teszik édessé vagy karakteressé az adott süteményt – pl. egy gyümölcsös süti esetében nemes egyszerűséggel több gyümölcsöt használnak.

Íme egy képviselőfánk Ideál Desszert stílusban: égetett tészta, vaníliakrém, tejszínhab, mandulás karamell kalappal

Eleinte furcsa volt a vevőkörnek, hogy nem kaphatnak tortaszeletet, de Csaba elmondása szerint az általuk készített monodesszertek sokkal személyesebbek, hiszen süteményeik külön indivídumok, kis műalkotások, egyszemélyes tortácskák. Érdekes volt számukra, ahogy vásárlóiknak először idegen volt például a citrom tarte, most pedig már keresik, szeretik. A macaront viszont már mindenki ismerte. Az idősebb vásárlók mai napig többnyire a klasszikus cukrászdai termékeket keresik, így magyar desszertek is készülnek.

,,A néniknek, bácsinknak a miénk nem sütemény, de próbáljuk őket rávezetni, hogy van Rákóczi túrós, csak nálunk máshogy néz ki. Az ízviláguk ugyanolyan, csak kicsit fúziós."

Tonka nevű csokoládés desszertjüket nagyon szerettük

Desszertjeik közül kedvencünk a képviselőfánk volt és a Tonka névre keresztelt isteni csokoládés monodesszert. A névadó Ideál desszertjük pedig pont olyan, mint ők: könnyed, profi, de van benne némi csavar. Aki pedig gyümölcsös élvezetre vágyik, annak kihagyhatatlan ez a citromos piskóta habkönnyű rozmaringos-kardamomos barackmousse-ölelésben.

A névadó Ideál Desszert a könnyed ízek kedvelőinek főnyeremény

,,Nekünk ez az életünk, mindig ebben dogoztunk. Mi még a szabadságunkat is úgy intézzük, aszerint utazunk, hogy hol, milyen új cukrászdát találunk. Ez egy életvitel."

Az Ideál Desszert nem támaszkodik a turistákra, közönségét kifejezetten a környékbeliek adják, és ez elég is. Nincsenek elrugaszkodott álmaik, csak annyit szeretnének, hogy cukrászdájukat minél többen megismerjék. Egy igazán jó étkezés után a desszert az, ami megmarad, nekik csak az a céljuk, hogy örömöt szerezzenek.

Az Ideál Desszert finomságait itt találod!

Ezeket olvastad?

Ezeket olvastad már?

8+1 cukrászda, ahonnan meglepheted anyukádat egy finom süteménnyel

Család

8+1 cukrászda, ahonnan meglepheted anyukádat egy finom süteménnyel

Vasárnap lesz anyák napja, és mivel idén nem mindenki köszöntheti személyesen az anyukáját, ezért mutatunk 7 cukrászdát, ahonnan isteni sütit küldhetsz haza! 

Nosalty

5 mentes cukrászda, ahova bármikor újra elmennénk

Eszcájg

5 mentes cukrászda, ahova bármikor újra elmennénk

5 olyan cukrászda, ahol az ételintoleranciákkal küzdők is nyugodt szívvel fogyaszthatnak - teszteltük őket, és ezeket mindenképp ajánljuk!

Országh Kitti

6 új hullámos cukrászda, ami biztosan nem okoz majd csalódást

Eszcájg

6 új hullámos cukrászda, ami biztosan nem okoz majd csalódást

Az új hullám a budapesti cukrászdákat is elérte, nagyszerű cukrászmesterek műveit kóstolhatjuk városszerte. Csokorba szedtük az aktuális kedvenceinket.

admin

Házias sütik az egyik legjobb vidéki cukrászdában és mediterrán életérzés a Szent György-hegyen - Itt az ÚJRAKEZDŐK új epizódja

Gasztro

Házias sütik az egyik legjobb vidéki cukrászdában és mediterrán életérzés...

Lassan vége van a nyárnak, de a Balaton környéke nem tér nyugovóra. Két olyan Újrakezdőt mutatunk be nektek, akik miatt az északi-partot ősszel is meg kell látogatnotok!

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

illatos, ázsiai ihletésű csirkés tésztalevest gyömbérrel, szezámolajjal és újhagymával! Melengető, tartalmas fogás egyszerűen

ázsiai levesek

Szezámos-gyömbéres csirkés tésztaleves

Egy illatos, ázsiai ihletésű csirkeleves, amelyben a friss gyömbér, a szezámolaj és az omlós csirkehús találkozik a ramentésztával. Egyszerű alapanyagokból készül, mégis igazán ...

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

kb. negyed kilónként elcsomagolt, előre felszeletelt kenyér a fagyasztóban

KonyhaPro

3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le

A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.

Brecz Judit

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

KonyhaPro

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.

Brecz Judit

Sütőtökös rácsos linzer

KonyhaPro

Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...

Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.

Brecz Judit

További cikkek

Tepsis csirkecombok vele sült hagymával, almával és sütőtökkel

KonyhaPro

Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...

Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Még több cikk

Top Receptek

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept