Életmód

2026.03.10.

6 étterem, ha elérhető árú, mégis stílusos vacsorára vágytok Valentin-napon

Kormos Lili profilképe Kormos Lili

Nem mondanám, hogy a romantikának, pláne a szerelemnek nincs értelme finom falatok nélkül, de azt igen, hogy igazán jó ételek felett még egymás szemébe nézve elpirulni is jobb érzés. Pláne gyertyafényben. Közeleg a Valentin-nap, mi pedig mutatunk három vidéki és három budapesti éttermet, ahol meghitt vacsorával, jó hangulatban köszönthetitek egymást.

Csak úgy, mint tavaly, idén is tartom magam ahhoz, hogy nem az a ciki, ha valaki Valentin-napon azt mondja, hogy ezt az estét szeretné egy kicsit még különlegesebbé tenni, és úgy dönt, házon kívül vacsorázik valahol a kedvesével. Fintorogni, becsmérlő megjegyzéseket tenni, az a ciki. Az életünk nagyrészt hétköznapokból áll, igen, még a szerelmünk is főleg szürke hétfők, szerdák, csütörtökök egymásutánja. Úgyhogy megragadni a kivételes alkalmakat, és ünnepelni egy kicsit, szerintem nagyon jó ötlet, ezért is bátorítok mindenkit arra, hogyha máskor nem is mennek étterembe, egy-egy ilyen estét azért jelöljenek ki az évben, és élvezzék egymás társaságát egy szépen megterített asztal mellett. Plusz szánjanak néhány másodpercet annak a delejes boldogságnak az átélésére is, hogy sem a főzés, sem a mosogatás terhe nem az ő vállukra nehezedik.

Akiknek esetleg nincs bejáratott helyük meghitt, intim vacsorákhoz, esetleg valami újat próbálnának ki, vagy megszöknének a szeretett személlyel egy hétvégére, azoknak mutatok most hat éttermet, ahol érdemes eltölteni a Valentin-napot.

Most szólok, időben kell foglalni, mert a helyek gyorsan fogynak, és nincs rosszabb, mint jobb híján beesni valahová.

Gundel

Ha alapvetően ritkán jártok el, és igazán megadnátok a módját, ha még sosem jártatok a Gundelben, de mindig is terveztétek, hogy kipróbáljátok, ha hagyományos, elegáns éttermi élményre vágytok, akkor a Gundel Valentin-napi menüjét nektek találták ki. Február 14-én, este hattól csak ezzel a speciális ételsorral várják a vendégeket, ami elérhető három- illetve négyfogásos változatban, illetve kérhető borpárosítással vagy anélkül is.

Az előételek, a levesek, valamint a főételek között egyaránt van húsos és húsmentes opció is, így a meggykrémmel és diós nudlival tálalt kacsamell tökéletesen megfér a körtével és póréhagyma-veloutével tálalt zellerröszti mellett.

A desszert pedig csodálatos fehércsokiganache málnával, amit szerintem bárki, bármikor örömmel megkóstolna, alkalomtól függetlenül. A Wolf András és Vérten Róbert által megálmodott menüsor igazán méltó a szerelmetek ünnepléséhez, nem lehet hibázni vele.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gundel Cafe Patisserie Restaurant (@gundel.restaurant) által megosztott bejegyzés

Gundel

Budapest, Gundel Károly út 4.

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.30-22.00

Barka Galéria Hotel és Étterem

Tállyán, a Barkában igazán nem veszik félvállról a Valentin-nap megünneplését. Nem egyszerűen romantikus vacsoraesttel készülnek, persze azzal is, de mindenféle romantikus programokkal várnak benneteket, pezsgő- és macaronworkshoppal, különleges borkóstolóval, vasárnap pedig a szokásos és csodálatos Barka brunch-csal. Egy egész romantikus hétvégét megtölthettek tehát élményekkel, amire a koronát, kétség kívül a szombati vacsora teszi fel. A Tállyai Románc névre keresztelt vacsoraesten két menüsorból lehet választani, a különleges fogások helyi és szezonális alapanyagokból készülnek, és akár fejest ugranátok a hedonista gyönyörökbe, akár a könnyedebb fogásokra szavaztok, csodás ételekkel gondoskodnak arról, hogy mindenképp jóllakjatok.

Gyöngytyúkesszencia vagy meggyleves marcipánnal? Éjsötét csokoládémousse vagy sült almás sajttorta?

Ha egy ilyen, egy olyan menüt kértek, lehet kóstolgatni, és mivel még mindig hiszek benne, hogy egy jó vacsora mellett sok mindent megtudhatunk a másikról, akár akkor is, ha már túl vagyunk a mézesheteken, a jó beszélgetés is garantált.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Barka Galéria Hotel és Étterem (@tawbarkagaleriahotel) által megosztott bejegyzés

Barka Galéria Hotel és Étterem

Tállya, Rákóczi utca 23.

Galamb Vendéglátás

Olyan helyre mennétek, ami laza, ahol nem kell feszengeni, ami kicsit underground, ahol nem kell elkötelezni magatokat egy szigorú menüsor mellett, hanem válogathattok, és kalandozhattok az ízek, színek és textúrák világában? Hát, akkor irány a Galamb, és bízzátok magatokat Piszkor Norbert séfre, garantáltan nem fogtok csalódni. Valentin-napon a vendégeket Norbi kedvenc cavajával fogadják, illetve készül egy egészen különleges desszert is erre az estére, amiről egyelőre többet nem árulhatunk el, de aki ismeri a séf munkásságát, az tudhatja, hogy az ő ötleteiben mindig érdemes bízni.

Ráadásul a Galamb új étlapja február 2-án rajtol, 14-én tehát már bőven megkóstolhatjátok az újdonságaikat.

Élvezzétek az estét, egymás társaságát, szórakozzatok, kóstoljatok, mert egy randieste erről szól. Valentin-napon is, meg máskor is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

GALAMB (@galamb.vendeglatas) által megosztott bejegyzés

Galamb Vendéglátás

Budapest, Henszlmann Imre utca 9.

Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 16.00-0.00, péntek-vasárnap 12.00-0.00

Tiszavirág Szeged

Szeged egyike a kedvenc városaimnak, szeretem a hangulatát, hogy egyszerre otthonos és tágas, úgyhogy aki esetleg azon töri a fejét, hogy megszökik a kedvesével, hogy házon kívül romantikázzanak, annak nagyon ajánlom úti célul. Ami pedig az étkezést illeti, mert éhesen a szerelem sem az igazi, a Tiszavirág Étteremben speciális, csak február 14-én elérhető vacsoramenüvel várják a szerelmeseket. Kérhető kétfogásos és háromfogásos menü is, ráadásul mindenevő, vegetáriánus, peszkateriánus, flexitariánus egyaránt összeállíthatja a kedvére való menüsort.

Például még az én húspárti étvágyamat is zavarba lehet hozni a paszternákkrémleves gondolatával, amit vaníliával és grapefruittal ízesítenek, a crème brûlée-től viszont semmi, hangsúlyozom, semmi nem tántoríthatna el.

Akár vacsorázni mentek, akár náluk száltok meg, a Tiszavirág biztosan olyan hely lesz, ahova még visszatértek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tiszavirag Szeged (@tiszaviragszeged) által megosztott bejegyzés

Tiszavirág Szeged

Szeged, Hajnóczy utca 1.

Monokini Kantin

Bár 2025-ös kedvencünk, a Monokini Kantin nem készül külön Valentin-napi menüvel, mégis felvettem őket a listámra, éspedig a következő okokból. Ha még nem próbáltátok, akkor tök jó program valahova először menni együtt. Akik az első Valentin-napjukat töltik együtt, és még kicsit feszengenek, azok mindenképp kellemes, laza, szórakoztató helyre menjenek, és a Monokini ilyen. A rutinos párok, akik kimozdulnának, de nem akarnak túl nagy felhajtást csapni az este köré, itt frisset, izgalmasat, újat találnak az étlapon, anélkül, hogy megfeszülnének az igyekezettől, vagyis minden adott a kikapcsolódáshoz.

Lehet rendelni valami váratlant, mondjuk spanyol sertéskarajsteaket japán stílusban, mellé pedig egy kis biztonsági tartalékot, spanyol krumplis tojáslepényt, de kóstolhattok izgi alkoholmentes italokat, laza koktélokat, egy pohár jó vermutot, és kicsit kiszállhattok a hétköznapi rutinból.

Egy laza, barátságos, kellemes Valentin-napi vacsora, amit még az is örömmel bevállal, akinek nem kenyere a romantikus ünneplés.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MONOKINI KANTIN (@monokini_kantin) által megosztott bejegyzés

Monokini Kantin

Budapest, Varsányi Irén utca 33.

Nyitvatartás: hétfő – péntek 12.00-14.00 és 18.00-23.00, szombat 17.00-23.00

Trakta by Nomád

Hát, ha van hely, ahol meg lehet élni a nagypályás romantikát, akkor az a Nomád Noszvajon. Tulajdonképpen az év bármely szakában tökéletes választás, ha kettecskén elbújnátok a világ elől, de Valentin-napra egy különleges vacsoraesttel készülnek, ahova akkor is foglalhattok asztalt, ha nem ott szálltok meg.

A 16.200 Ft-os menüsorhoz jár egy pohár pezsgő is, és persze olyan isteni fogások, mint a kecskesajtmousse sült szőlővel és bazsalikommorzsával, a grízgaluskás sültcsirke-leves vagy épp a fehércsokis pavlova.

Már előre irigylünk mindenkit, aki Balogh Bariék felejthetetlen vendéglátását élvezi majd ezen a hétvégén, írjatok, hogy milyen volt!

Trakta by Nomád

Noszvaj, Síkfőkút út 5-7.

Címlapfotó: Barka Galéria Hotel & Étterem

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Egyszerű sütőtöktócsni

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...

A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

egyszeru-sutotoktocsni

tócsni

Egyszerű sütőtöktócsni

Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept