2020.11.30.
Van, aki jegesen szereti
Európa-szerte elterjedt a jegeskávé fogyasztása. Már a nevében is benne van, hogy egyik összetevője kávé, a másik pedig jég. De milyen a tökéletes frappé?
Országonként, illetve ízlés szerint változik, hogy hideg vagy meleg tejjel öntik fel az eszpresszó kávét. Sokszor tejhabot is adnak hozzá. Hazánkban, vaníliafagylaltot is tesznek bele. Ami egyébként az eredeti jeges kávéban nem található. Én személy szerint nagyon kedvelem benne a fagyit, ha nem viszik túlzásba. Mert ilyenkor az ember lánya egy darabig próbálkozik, hogy szívószállal fogyassza el, de ez szinte képtelenség.

Brazil jeges csokoládé
1adag
Idő
20p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
357
Kalória
7g
Fehérje
27.2g
Szénhidrát
23g
Zsír
A kávé sikeres elfogyasztásának szabályai:
- Kanállal együk ki – az amúgy általában szűk pohárból – a tejszínhabot.
- Tegyük ugyanezt a fagyival. (Ilyenkor már a háromnegyede egyébként az asztalon végzi)
- Ha maradt még benne egy kevés kávé, addig szívjuk a szívószállal, amíg nem adja ki azt a vicces, „a pohár már üres” hangot.
Mindegy, hogy egy kávézóban vagy otthon fogyasztjuk, hihetetlenül frissítően tud hatni ez az ital. Létezik belőle sima jeges kávé, amelyben épp csak ráöntik az eszpresszót a jégre, ehhez önthetjük a tejet, vagy a bevállalósabbak – akik nem vezetnek már aznap – még kevés alkohollal – például rummal – is megbolondíthatják. Jó ha a rum fehér, mert ennek eléggé semleges az íze ahhoz, hogy ne nyomja el a kávéét, épp csak egy kis pluszcsavart adjon hozzá.
Caramell Ice Frappé
Görög frappé
Frappé 2.
Mi kerülhet még a jégkockatartóba?>>
Frappé a kedvenc
A mendemonda szerint a frappét egy bártulajdonos találta fel, egy forró nyári napon, amikor is elromlott a kávégépe. Az embereknek pedig hűsítőre és koffeinre volt szükségük. Ebből a fúzióból született meg a jegeskávé.

Jeges habos kávé másképpen
1adag
Idő
10p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
76
Kalória
0g
Fehérje
19.6g
Szénhidrát
-
Zsír
Hűtsd le magad – készíts otthon fagyit >>
Nem tudjuk, hogy tényleg így van-e, mindenesetre mi hálásak vagyunk érte. Nincs is jobb egy forró nyári napon ezt az italt fogyasztani. De lássuk csak, mi is van benne? Pár szem jégkocka, pár kanál instant kávépor és cukor. Persze készíthetjük erős főzött kávéból is, azért ügyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztását! Reggel felébreszt, ebéd után energetizál, de ez után talán meg is állhatunk, ha csak nem akarunk egész éjjel az ágyon ugrálni.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatjátok >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tárkonyos csirkeraguleves (Tárkonyos raguleves 3.)
Ez a leves nálunk mindenki nagy kedvence, egy talált recept "felújított" valtozata. Soha nem tudok eleget csinálni belőle. Egy kicsit eltér a szokasos ragulevesektől, még gomba sincs ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept

















