2020.11.30.
Vanília, a nélkülözhetetlen
Vanília, valamilyen formában, jó, ha van otthon! Ez az édeskés, illatos és aromás fűszer a legtöbb süteményben nélkülözhetetlen, de sok más édességet is izgalmasabbá tesz.
Vanília alapvetően vaníliás cukor formában szokott előfordulni a háztartásokban, bár mostanában szerencsére egyre inkább divatba jött az igazi vaníliarúd. Aki egyszer ezt kipróbálta, aligha fog visszatérni a vaníliás cukorhoz, még akkor sem, ha annak sokkal egyszerűbb a használata. Lehet vaníliakivonatot is kapni (sőt készíteni is, de erről majd lentebb), ez is teljesen jó megoldás, csak arra vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a vaníliaaromával (aminek semmi köze a vaníliához).
A vaníliarudakat, ha rúdban vesszük, akkor nagyon vigyázzunk, hogy ne száradjanak ki, mert úgy elég nehéz lesz felhasználni. Tartsuk erre rendszeresített, jól záródó üvegcsövecskében vagy műanyag csövecskébent. Ha nincsen ilyenünk, akkor csak annyit vegyünk, amennyit hamar el tudunk használni. Kristálycukor közé is dughatjuk, így vanília aromájú cukrot készíthetünk. Ha használjuk, vigyázzunk, ennek ereje azonban nem ér fel a mű vaníliás cukoréval.
A vaníliarudat felhasználáskor hegyes késsel vágjuk hosszában félbe és kaparjuk ki belőle alaposan a benne található apró kis szemeket. A héját kristálycukorba dughatjuk vagy felfőzhetjük, de az ételbe ne rakjuk bele.
Vaníliakivonat készítése: egy vaníliarudat vágjunk félbe és öntsünk rá annyi alkoholt, hogy ellepje. Ez lehet gyógyszertári alkohol is vagy vodka, esetleg egy jó törköly, a lényeg, hogy semleges ízű legyen. Hagyjuk ázni és készen is van. Felhasználáskor vigyázzunk, hiszen ez egy alkoholos kivonat lesz, nem mindenbe való.
Madártejes vaníliafagyi
Vanília fagylalt RAW konyhájából
Vaníliafagyi szőlőcukorral
Vanília fagylalt 2. - egyszerűen
Vaníliafagylalt
Vaníliafagyi: Igaz, hogy így télen nem túl aktuális, de a vaníliáról mégiscsak ez jut legelőszőr az eszünkbe. Vegyünk öt tojást, nekünk a sárgája kell most csak. Az öt sárgáját keverjük el alaposan 10-15 dkg cukorral (ízléstől függ, hogy milyen édesre szeretnénk a fagyit), egészen addig, ameddig elkezd fehéredni. Közben kaparjuk ki egy rúd vaníliából a szemeket és főzzük fel 3,5 dl tejszínnel (a héját is főzzük bele), vigyázzunk, hogy ne forrjon fel. A meleg vaníliás levet picit hűtsük le, majd folyamatos keverés mellett elegyítsük a tojásos cukorral. Tegyük vissza melegedni, de most aztán kétszer annyira vigyázzunk, hogy ne forrjon fel, legjobb, ha ott se hagyjuk, hanem folyamatosan keverjük kis lángon. Érezni fogjuk, ahogy lassan sűrűsödik. Ha már elég krémes, zárjuk el, hűtsük ki, tegyük előbb hűtőbe, majd ha áthűlt, akkor mélyhűtőbe. Félóránként keverjük át alaposan (fakanállal, de akár botturmixszal is lehet) egészen addig, ameddig a kívánt fagyottsági állapotot el nem érjük. Természetesen fagyigépben is készíthetjük.
A rovat korábbi cikkeit itt találod! >>

Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















